„Tudni kell olvasni az erdő jelzéseiből, mert mi megyünk oda vendégségbe” – Így indulj túrázni télen

Gyárfás Dorka/WMN: Túravezetőként mit tapasztalsz, mennyire számít ez az eset kivételnek? Nekem gyanús, hogy azért sokan vágnak neki úgy a természetnek, hogy nincsenek felkészülve minden eshetőségre. 

Menyházi Regina: Így van, a Covid-időszak azt is magával hozta, hogy sokan vágynak a természetbe, ami örvendetes változás, de tudásban még fel kell zárkóznunk hozzá. A megfelelő ruházat beszerzése nyilván anyagi kérdés is, de nem csak az. És nem is azt mondanám, hogy a túrázók egy része felkészületlen, inkább úgy fogalmaznék: laikus – bele sem gondolnak abba, milyen körülményekkel találkozhatnak. 

Túravezetőként mindig küldök az aktuális csoportomnak egy listát arról, hogyan készüljenek, mit hozzanak magukkal, de a pandémia idején írtam is egy cikket a téli túrázásra való felkészülésről. 

Egyébként nyári időszakban is találkozom az erdőben olyanokkal, akik nyárias utcai cipőben sétálnak a hegygerincen, holott nem is lehet kényelmes ezekben haladni az erdei terepen. És amit minden évszakban kvázi betiltanék az erdőben, az a Converse cipő – az se télen, se nyáron nem alkalmas túrázásra (városi használatra persze igen), ugyanis tükörsima a talpa. Illetve azzal is gyakran találkozom, hogy családok babakocsival indulnak el az erdőbe. Megértem, hogy jólesne nekik egy kirándulás, de sok esetben – kellő tapasztalat hiányában – fogalmuk sincs, milyenek a terepviszonyok, merre visz az ösvény, el fognak-e férni egyáltalán a babakocsival.

Szóval jó dolog a természetbe vágyódás, de indulás előtt szerintem érdemes kicsit utánaolvasni a helyi viszonyoknak.

Gy. D./WMN: Hirtelen felindulásból ne is induljunk kirándulni? Ez ne legyen spontán program?

M. R.: Már azt is nehéz definiálni, mi a kirándulás, és mi a túra. Ez szinte mindenkinek mást jelent. Ha az ember csak egy jó nagyot szeretne sétálni, akkor kiruccanhat a budai hegyekbe, ahol kis emelkedőkkel viszonylag könnyeden gyalogolhat – ez lehet egy spontán kaland, de még ide is ehhez megfelelő sportcipőben érdemes elindulni. A túrázás viszont abszolút sportnak tekinthető, nem véletlenül alakultak rá az évek során különféle sportegyesületek.

Azt vettem észre, hogy amióta a közösségi médiában létrejöttek azok az oldalak, amelyeken szép kirándulóhelyeket osztanak meg egymással az emberek, sokan nekivágnak egy-egy ott kiszemelt célpontnak úgy, hogy nem gondolnak bele abba, mekkora teljesítmény eljutni, mondjuk, a Csóványosra egy zúzmarás képért. Csak azt látják, hogy gyönyörű, és nekiindulnak lóhalálában – amiből aztán problémák adódhatnak, hiszen nincs helyismeretük, tájékozódási képességük, nem néznek utána az időjárási körülményeknek és az erdészeti felhívásoknak, és adott esetben a ruházatuk sem megfelelő. A laikusoknak ezek a szempontok valószínűleg eszükbe sem jutnak.

Gy. D./WMN: Akkor tehát mi az, amit mindenképp csekkoljunk indulás előtt?

M. R.: Az időjárást, legalább három forrásból. Én hétvégén szoktam túrákat vezetni, és azt tapasztaltam, hogy pénteken már elég nagy biztonsággal meg tudják jósolni, milyen idő várható azon a hétvégén.

Ha pedig bármilyen viharjelzést tesznek ki – legyen az citromsárga, narancssárga vagy piros –, akkor azt komolyan kell venni. Érdemes olyankor inkább otthon maradni könyvet olvasni vagy filmet nézni.

A másik dolog, hogy ha új úti célt néztünk ki magunknak, ahol még sosem jártunk azelőtt, akkor végezzünk előtte például egy Google-keresést, mert rengeteg leírást és véleményt találhatunk róla, és erre nagyon hasznos időt szánni. Azt se felejtsük el megnézni, hogy a lakott területhez képest milyen távolságra van a kiszemelt úti cél.

Gy. D./WMN: Mi a helyzet akkor, ha az ember kifejezetten azokat a helyeket keresi, ahol elkerülheti a tömeget, vagy lehetőleg nem is találkozik emberekkel?

M. R.: Jöjjön velem, mert én is az ilyen helyeket preferálom. Komolyra fordítva a szót: a legfontosabb tanácsom az, hogy tanuljon meg az illető papíralapú térképet olvasni. Ez egy egy hónapos kurzussal elsajátítható. Hiszen a telefon bármikor lemerülhet, a térerő megszűnhet, de a papír térkép mindig ki segít (ha kéznél van), az alapján időt és távot is tudunk kalkulálni. Így akár egyedül is nekivághatunk, bár alapvetően azt gondolom, saját szakállára ne nagyon mászkáljon kellő tapasztalat nélkül senki.

Gy. D./WMN: Azt hittem, régi típusú térképek már nem is léteznek.

M. R.: Ó, dehogynem, és mi, túravezetők nagyon szeretjük őket. Semmi bajom a kütyükkel, fotózni például nagyon szeretek velük, és a térképes applikációkat is használom (ezekről érdemes letölteni az útvonalat, hogy ha nincs térerő, akkor is kéznél legyen). Ha többnapos túrára indulok, vagy épp új helyszíneket keresek, akkor viszont mindig van nálam papír térkép. 

Ezen kívül nagyon fontos még, hogy az erdészetek oldalait is ellenőrizzük, hiszen ők mindig járják az erdőt, látják, mi az aktuális helyzet.

Én például az előző hétvégi túrám előtt is lejártam előre az útvonalat, hogy maradhat-e az eredeti terv, vagy variálni kell kicsit például a patak vízszintje miatt. Ezt az erdészetek is megteszik helyettünk, és tájékoztatnak a weboldalukon arról, ha valami extra körülményre kell számítani (például fabedőlésekre, vadászati tevékenységre, nehezen járható utakra).

Gy. D./WMN: Egy túravezető mekkora csoportot visz általában? És muszáj ilyenkor ismerkedni? 

M. R.: Ha van kedved beszélgetni, találsz hozzá partnert, ha nincs, akkor jössz magadban, nincs semmilyen elvárás. Nálam általában hat-tizenöt fős csoportok gyűlnek össze. 

Én egyébként nem a teljesítményre megyek, hanem igyekszem az útvonalon található geológiai érdekességeket, állatokat és növényeket megmutatni, és mesélni róluk. Tavasszal például gyógynövényes túrát is tartok, meg olyat is, ahol ehető növényeket kóstoltatok, és állatmegfigyeléseket is végzünk. Ezeken a túrákon nem rohanunk, inkább úgy vannak megtervezve, hogy csak egy jóleső fáradtságot érezzünk a nap végén, és tele legyünk élményekkel, új információkkal. Vannak hosszabb távok, picit nehezebb útvonalak is, amikre viszont gyakorlottabb túrázókat várok. 

Gy. D./WMN: Elemózsia szempontjából mit javasolsz a kirándulóknak?

M. R.: Ha valakinek nincs ételérzékenysége vagy egyéni étrendje, akkor a klasszikus téliszalámis szendvics perfekt, mert van benne zsír és szénhidrát is. Ha egy tíz-tizenöt kilométeres túrára kettőt-hármat magunkkal viszünk, akkor kellő energiával vagyunk felszerelkezve. Egy szelet csokit, müzli- vagy proteinszeletet is bátran bedobhatunk a hátizsákunkba.

Ami télen nagyon fontos: a hidratálás. A hidegben általában elfelejtünk inni, és hamarabb kiszáradunk, mint hinnénk,

ezért a túráimon mi többször megállunk, és tartunk egy-egy „kortyszünetet”, amikor mindenki iszik.

Gy. D./WMN: Nyáron is olyan hírek szoktak végigsöpörni a sajtón, hogy valaki épp a kiszáradás miatt került veszélybe túrázás közben.

M. R.: Igen, akkor meg az izzadás miatt veszélyes, ha nem iszunk eleget. Velem is előfordult egyszer, hogy épp egy népszerűbb helyen túráztam a csoportommal, amikor találkoztunk egy családdal, amelynek tagjai az anyuka miatt megálltak. Ő ugyanis annyira elfáradt, hogy azt mondta: fel sem bír állni, innen már vigyék haza. Elkezdtem faggatni őket arról, mióta túráznak, honnan jöttek, és kiderült, hogy csak két-három kilométer emelkedőt tettek meg, de egyáltalán nem voltak hozzászokva, és nem volt náluk semmilyen folyadék, mert azt a kocsiban hagyták. Kisegítettem őket egy kis vízzel és csokival, az anyuka erőre kapott, és tovább tudtak menni. Úgyhogy erősen javaslom, hogy egy kis erdei sétánál is legalább fél liter víz mindig legyen nálunk – anélkül se télen, se nyáron ne induljunk útnak. 

Gy. D./WMN: Egyedül ki túrázhat szerinted?

M. R.: Szerintem kezdők semmiképp. Aki csoporttal túrázott már, tudja értelmezni a túrajelzéseket, és a környéken ismerős, az már elindulhat a jelzett ösvényeken, de a magányos túrázást legszívesebben csak annak javasolnám, akinek kellő rutinja van. Mert bármikor lehet elterelés, keveredhetünk jelöletlen szakaszokra, és jöhetnek vadállatok is. Egyszóval: tudni kell olvasni az erdő jelzéseiből, mert nekünk kell alkalmazkodnunk hozzá, mi megyünk oda vendégségbe. 

És amit fontos hangsúlyozni: egyáltalán nem ciki visszafordulni.

Velem is volt már olyan, hogy föl akartam jutni egy hegytetőre, de úgy alakultak az időjárási körülmények, hogy a végén azt kellett mondanom: a hegy megvár, nekem meg ma nem volt szerencsém. Ez szerintem nemhogy nem ciki, hanem bölcs döntés esetenként, merni kell vállalni.

Gyárfás Dorka