„A nyelvtudásom örökre megváltoztatta a személyiségemet, az élethez való hozzáállásomat”
Nyelvet tanulni sok idő, sok pénz, és sok helyzetben valóban kiváltság is. Nem mindegy, mikor kezdi el az ember, milyen tanárai vannak, mennyire támogató a környezete. És nem is mindenkinek van hozzá ugyanakkora tehetsége, érzéke – nemrégiben Kerekes Anna mesélt róla, őt hogyan érintette a kötelező nyelvvizsga, majd annak eltörlése a diplomaszerzésben. Ezzel együtt a magyarok fele még mindig egyetlen idegen nyelvet sem beszél, az európai nyelvtanulási statisztika utolsó helyén kullogunk. Ezzel pedig még inkább bezárjuk a lehetőségeinket, figyelmeztet vendégszerzőnk, Tamási Rebeka.
–
Átalakulásom a nyelveknek köszönhetően
Most, hogy belépünk az alapítványi egyetemek és a nyelvtanulás ellehetetlenítésének korába, fájdalmas nosztalgiával gondolok a saját egyetemi éveimre, ahol nemzetközi konferenciák és workshopok, külföldről érkező vendégprofesszorok és bizony Erasmus-ösztöndíjak tágították a tudományos és emberi látókörömet. (Viszonylag friss hír, hogy az Erasmus-ösztöndíjakat a jövőben nem kaphatják meg azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn. Ez 21 egyetemet és több tízezer magyar diákot érint, mint arról múlt héten ITT írtunk.)
Igaz, évek alatt váltam csendben megbújó, szorgalmasan jegyzetelő kisdiákból az események egyre bátrabb és aktívabb résztvevőjévé, de megtörtént. Abból a 18 éves kiscsajból, aki 2010-ben besasszézott a Pázmány piliscsabai kampuszára, egy nemzetközi konferenciákon előadó felnőtt kutató lettem, aki remélhetőleg idén befejezi a doktori disszertációját, amelyet a mainzi egyetemen ír. És már soha nem leszek olyan, mint azelőtt.
A külföldön töltött évek, a nyelvtudásom, a személyes kapcsolatok, a megismert tudományos munkák örökre megváltoztatták a világnézetemet, a személyiségemet, az élethez való hozzáállásomat.
Nem átlagos háttér
Kiváltságos helyzetből jöttem, olyan anyagi és szellemi környezetből, amely biztosította a tanulás lehetőségét. Olyan szüleim vannak, akik nem akadtak ki, amikor az általuk javasolt jogi pálya helyett (biztos megélhetés!) én a történelem szakot választottam, majd a vallástörténet és feminista teológia felé indultam (biztos megélhetés…?).
A kiváltságaim közé tartozott a nyelvtanulás lehetősége is. Mert hiába tanultam és kutattam volna mindent szépen magyarul, ha utána nem tudtam volna előadni a nemzetközi tudományos életben. Hiába jöttek volna a vendégelőadók az izraeli vagy németországi egyetemekről, ha nem értem meg a prezentációjukat. Hiába akartam volna tudományos munkát írni valamiről, ha a szakirodalom nagy része nem magyarul van.
Vérzik a szívem a mai egyetemista hallgatókért, akik méltatlan helyzetbe kényszerülnek, és ha egy igazi, felszabadító egyetemi életben akarnak részt venni, kénytelenek elhagyni a hazájukat.
Vagy maradnak itthon, kirekesztve a nemzetközi tudományos életből. A magyar tudományos élet sosem volt zárt, a több nyelven beszélő tudósaink nem érezték hazaárulásnak, hogy az anyanyelvük mellett más nyelveket is beszéltek, vagy hogy munkásságukat nemzetközi szinten folytatták.
De ha egy egyetemista nem is készül tudományos pályára, csak a megszerzett tudását szeretné itthon kamatoztatni (szakmában elhelyezkedni), akkor is fontos időnként frissíteni a tudását. Ehhez valószínűleg szintén a legújabb, legtöbbször nem magyar nyelven írt kutatási eredményekről kell tájékozódnia. Még ha magyarul is jut hozzá az ismeretekhez, kell valaki, aki lefordítsa neki, valaki, aki szintén ismer a magyar mellett más nyelveket is.
Idegennyelvtudás nélkül egyetemen tanulni szerintem olyan, mint medicinát tanulni boncolás és vér nélkül: tök fölösleges.
Nehezített pályán
Igaz, a mi életünk nehéz, nemcsak azért, mert számunkra minden nyelv tényleg idegen (ha nem idegent akarnánk tanulni, kezdhetjük a manysival), hanem azért is, mert az iskolai nyelvoktatás a legtöbb esetben nem hatékony, és azért is, mert a legtöbben még mindig félnek a hibázástól, ezért inkább meg sem szólalnak „külföldiül”. A különórák plusz időbe, energiába és rengeteg pénzbe kerülnek, a nyelvkönyvekről nem is beszélve. Aki viszont van annyira kiváltságos helyzetben (ez is egy privilégium, igen!), hogy van számítógépe, okostelefonja és internete, az rengeteg ingyenes forrásból is elsajátíthatja a kívánt nyelvet. Bloggerek, vloggerek, egész poliglott közösségek, nyelvi applikációk és magazinok segítik a tanulni vágyókat. Mi, magyarok, egyre nagyobb ellenszélben küzdünk, de itt az ideje szembesülni vele, hogy mire számíthatunk az államtól, és hogy mennyi mindent tehetünk mi magunkért.
Kulcs az előrejutáshoz is
Bár sokan pozitív változásként értékelik a diplomák nyelvvizsgáktól való függetlenítését, mondván, nem lehet egyenlőségjelet tenni a sikeres nyelvvizsga és a használható nyelvtudás közé, a kettő között szoros összefüggés van. Sok munkahelyre és a legtöbb külföldi egyetemre ugyanis még mindig meghatározott szintű és típusú nyelvvizsgákkal lehet csak bejutni. De bárcsak lennénk a tízmillió – nyelvvizsga nélkül is – idegen nyelveken perfektül beszélők országa! És akkor a teljesen „haszontalan”, szerelemből tanult nyelvekről még szót sem ejtettem!
Ugyan a cikkemben az egyetemek és hallgatóik, oktatóik siralmas helyzetén kesergek, az idegen nyelvek tanulásának ellehetetlenítése – hiszen az oktatás romba döntése ezt is magával hozza – mindannyiunk életét sivárabbá teszi. Kérve kérem, ne feledjük a csodálatos, 16 nyelven beszélő Lomb Kató mondását:
„Azért tanuljunk nyelveket, mert a nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni”.
Úgy érzem, a hiteles tájékozódáshoz, a világ megértéséhez egyre inkább szükségünk lesz rá… Talán ezért próbálják meg elvenni tőlünk?
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/PeopleImages
