A fáról már rég lemásztunk, és az udvarlási szokásaink is jócskán túlmutatnak azon, amikor a kiszemeltünket a hajánál húzva ráncigáltuk be a barlangba, a párkapcsolati kommunikációnk és konfliktuskezelési technikáink viszont mintha megragadtak volna egy kezdetleges szinten – természetesen tisztelet a kivételnek. Ennek oka Pintér Dániel Gergő (a Magyar Public Relations Szövetség kríziskommunikációs tagozatának elnöke és a Media 2.0 Communications alapítója) szerint abban rejlik, hogy a párkapcsolatainkat pusztán érzelmi alapon kezeljük, holott ha a gazdasági vonatkozásuk miatt azt is hasonló körültekintés mellett menedzselnénk, akárcsak egy kisebb céget, kevesebb konfliktussal kellene szembenéznünk.

Mi a baj? Semmi.

Nekem a párkapcsolatomban soha semmi bajom nincs. Jó, ezt igazából úgy kell érteni, hogy én vagyok az a típus, aki, ha bántja valami, hosszú ideig csendben dühöng, és amikor élete párja rákérdez, hogy pontosan mi is a probléma, a lehető legmélyebb hangján annyit mond: „semmi”. Ezzel jelképesen is olajat öntve a már plafonig lobogó tűzre. Életre szóló élmény velem konfliktust kezelni (mentségemre szóljon, dolgozom az ügyön, hogy tényleg az legyen). Persze tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen – ez valamennyire meg is nyugtat –, az viszont már kevésbé, hogy Pintér Dániel Gergő krízismenedzser szerint a párkapcsolatban felmerülő problémáknál a kommunikáció zavara általában csak egy tünet, ami mélyebben lappangó és komolyabb életszervezési, gazdasági, szociálpszichológiai vagy akár genderproblémákról árulkodik. Ezeknek a megoldásában viszont – és most jön a csavar – nagyon is sokat segíthet a kommunikáció. Persze korántsem mindegy, hogyan közelítünk a párbeszédhez.

Támadsz? Visszatámadok.

„A párkapcsolati konfliktusoknál elsősorban a bizalom kerül veszélybe: sérül az egység, a harmónia, a felek elkezdik másképp érzékelni a valóságot, az objektív érvek a háttérbe szorulnak, míg az érzelmek előtérbe kerülnek. A tipikus kísérőjelenségek közé tartozik, hogy elkezdjük félteni a pozíciónkat, felszínre törnek az előzmények, a korábbi problémák. Általában ilyenkor kizökkenünk a hagyományos szerepekből, felrúgjuk a korábban elfogadott párkapcsolati szabályokat, és olyan verbális és nonverbális kommunikációt engedünk meg maguknak, amit »békeidőben« sosem tennénk.

A felek elkezdik a partnerük elvárásait támadásként megélni, ettől automatikusan védekező pozícióba szorulnak, és hárítják a felelősséget, a kapcsolati dinamika pedig egyfajta érdekütközéssé válik. A nem megfelelő kommunikáció általában eszkalálja a krízist, növeli és komplexebbé teszi a problémateret” – magyarázza a szakember. Szerinte, ha az első reakció nem elég gyors vagy adekvát, akkor egy idő után már nem is az alapvető, kiinduló problémáról vitatkozunk, hanem a hibás reakció miatt keletkezett nézetkülönbségről, ami viszont felerősíti a konfliktust.

Hogy egy egyszerű példát említsek: így már nem arról fog folyni a veszekedés, hogy a másik miért hagyta ott megint a sáros cipőt az előtérben, hanem arról, hogy a másik miért olyan hangsúllyal, stílusban jelzi. 

A kríziskommunikátor szerint egyébként az agresszív megnyilvánulások hátterében rendszerint hiány, betöltetlen szükséglet, kezeletlen komplexusok, ki nem mondott félelmek húzódnak meg, amiket viszont kizárólag őszinteséggel, teljes transzparenciával lehet feloldani.

„Stresszállapotban pszichés szempontból teljesen alkalmatlanná válunk arra, hogy a konfliktusmegoldásban előrejussunk. Ahhoz, hogy az információ újra szabadon áramolhasson, elengedhetetlen kitisztítani a kommunikációs csatornáinkat. Objektív érvekre és ellenérvekre kell támaszkodnunk, és az agitációs retorikát egyezkedőre kell cserélni. Ennek érdekében nagyon fontos, hogy a jelenben tartsuk a beszélgetés fonalát, még akkor is, ha rögtön száz korábbi sérelem jut az eszünkbe” – mondja a szakember.

A magánéletben nincs válságstáb

Érdekes viszont, hogy amíg egy cég krízis esetén külön erőforrásokat mozgósít a megoldásra és a normális állapot visszaállítására – megalakul a válságstáb, elkészítik a vészforgatókönyvet, az egész cég átáll egy speciális működési módra, és kizárólag arra koncentrálnak, hogy visszaállítsák a produktivitást –, addig a párkapcsolatunkban mintha másodlagos tényező lenne a konfliktusok megoldása.

Hiába egy nagyobb veszekedés, ugyanúgy folytatjuk a mindennapi rutinunkat, kényszeresen követjük terveinket, mintha nem is lenne krízis.

Ha egyszer már megbeszéltük, hogy vasárnap átmegyünk anyósékhoz, hétfőn pedig szőnyeget veszünk, a jóisten sem állíthat meg minket. „Ez szarvashiba, hiszen a cipőgyár sem tudja tartani az előre kitűzött darabszámot akkor, ha lerombolja az épületeit egy hurrikán, vagy a vezető korrupciós botrányba bonyolódik. Krízis közepén a párkapcsolat termelékenysége, produktivitása szükségszerűen visszaesik, éppen ezért sosem szabad ilyenkor kényszeresen ragaszkodni a korábbi döntésekhez. Számoljunk a következményekkel is, elvégre parázs vita közben nem lehet lakást felújítani.” 

 

The show mustn't go on

„A párkapcsolatok nemcsak érzelmi, hanem súlyos anyagi téttel bíró gazdasági kapcsolatok, közös életkoordinációs tevékenységet végző egységek is, krízis esetén még sincs meg bennünk az a feltétlen reflex, hogy az első és legfontosabb prioritásunk a helyreállítás legyen. Gyakran tapasztalható, hogy az emberek mintha egyáltalán nem érzékelnék a vis maiort ezekben a helyzetekben, mindenáron kitartanak a prekoncepcióik, terveik mellett, így pedig soha nem lesz kellő idő, energia; nem alakul ki a sikeres konfliktusmenedzsmenthez nélkülözhetetlen, támogató közeg. Ez veszélyes, mivel egyre gyorsabb ütemben jönnek és épülnek egymásra a viták, végül könnyedén egy olyan fordított spirálban találhatjuk magunkat, ahol minden kudarc után ugyanahhoz a kiindulóponthoz érünk vissza. A baj csak az, hogy minden alkalommal egy szinttel lejjebb érkezünk, ebből pedig nagyon nehéz kilépni” – magyarázza Pintér Dániel Gergő.

Szerinte fontos, hogy jól körülhatárolt időt különítsünk el a konfliktusok feloldására, olyat, amikor százszázalékig jelen tudunk lenni, és képesek vagyunk kizárólag a másikra, illetve arra koncentrálni, hogyan tudunk win-win szituációt kialakítani, kölcsönös előnyök alapján békét kötni.

Ehhez fontos olyan körülményt teremteni, ami a másik számára segíti a megértést: például sem a helyszín, sem az időzítés nem mindegy. Mindez számomra egy megnyugtató jelenségre világított rá: a szakember szerint, ha a „mi a baj” kérdésre annyi csak a válasz, hogy „semmi”, akkor vagy rosszul időzítették a közeledést, vagy nem megfelelő körülmények között zajlik a beszélgetés. A konfliktusokat tehát sosem elég elintézni egyetlen kérdéssel, ennél sokkal több figyelmet és előkészületet igényel az érdemi feloldás.

Célravezető, ha állítások helyett inkább kérdezünk, és valamilyen gesztust, alternatívát, kvázi jutalmat kínálunk a beszélgetésben. Fontos, hogy ezek a kérdések ne irányítottak legyenek, ne horgonyozzuk le a párunkat, hanem valóban kíváncsiak legyünk, és törekedjünk félretenni az önző érdekeinket.

Egy másik sikeres javaslat lehet akár az is, ha inkább későbbre, egy közösen kijelölt időpontra ütemezzük át a megbeszélést. „Minden krízisben ott a bizonytalanság, a kibeszéletlenség, az elfojtás. Ha jelezzük, hogy megértettük a problémát, és átgondoljuk, felelősen dolgozunk a megoldáson, az már megnyugtató lehet a másik számára, és sokkal hatékonyabb, mint egy azonnali reflexválasz. Pont, ahogyan a munkahelyen is gyakran időt kérünk a megoldási alternatívák kidolgozására” – mondja Pintér, és nyomatékosítja: mindez még véletlenül sem végleges szőnyeg alá söprést jelent!

Amiről nem tudok… az nincs!

Valljuk be, az emberek többsége alapvetően konfliktuskerülő, vagyis szereti a homokba dugni a fejét. A baj csak az, hogy a némaság is jelentéssel bír: általában ignoranciát, a felelősség nem vállalását, tehetetlenséget tulajdonít neki a másik fél. Ráadásul, ha mi magunk nem érzékelünk egy konfliktust, az még nem jelenti automatikusan azt, hogy nincs is. Ha ugyanis a párunk időközben már „a konyhakést feni”, akkor el kell fogadnunk, hogy krízis van, függetlenül attól, mi mit érzékelünk.

Egy pillanatra sem szabad megkérdőjeleznünk a másik fél érzéseit.

Ez azért is fontos a szakember szerint, mert a válságkommunikáció egyik legnagyobb nehézsége, hogy a kemény, kézzelfogható hatások rendszerint túl későn jelentkeznek – a kezelhető szakaszban pedig még nem vesszük elég komolyan az eszkalálódó konfliktust. Amikor viszont már átüti az ingerküszöbünket, gyakran túl későn kapcsolunk. Ha például tizenhétszer szólunk a párunknak, hogy ne hagyja a levetett ruháját a földön, ő pedig tizenhétszer legyint rá, akkor ne csodálkozzunk, ha a tizennyolcadik alkalommal elhagy.

Pintér Dániel Gergő szerint mindebből egyenesen következik a proaktivitásra és a prevencióra törekvés. „Érdemes folyamatosan szemlélni az emberi kapcsolatainkat, és időről időre megvizsgálni, hogy mi okozhat krízist, majd azonosítani a konfliktusindikátorokat, és végiggondolni, hogy mi az a feloldatlan probléma vagy külső körülmény, ami később egy válság kialakulásához vezethet. Ahogy a céges világban, úgy a magánéletben sem szabad elfelejteni, hogy a legsikeresebb hozzáállás olyan szinten problémaérzékeny, hogy a lehetséges válsághelyzetek közül képes minél többet csírájában elfojtani, következésképp azok nem is fejlődnek igazi krízissé.”

Akinek nem inge…

Válság márpedig szinte mindenből lehet. A legmeglepőbb ugyanakkor, hogy a legfrissebb kutatások szerint a felmerülő konfliktusok nagyjából hetven százaléka kívülről eredeztethető probléma, és nem is a két fél egységéből fakad, hanem a másokkal – például szülőkkel, barátokkal – kapcsolatos problémák kerülnek akarva-akaratlanul be a párkapcsolat mindennapjaiba. Mindez kommunikációs szempontból azt jelenti, hogy a veszekedésben valójában nem két szereplő van jelen, hanem több.

„Be kell látni, hogy ha vannak ellenérzéseink olyan tényezőkkel, független szereplőkkel szemben, amik és akik folyamatosan kihatnak az életünkre, azokat sosem szabad a párunkra vetíteni. Inkább egy közös döntés mentén, az egység megóvása érdekében meg kell szűrni azokat. Ahogy a különböző problémagócokat, úgy a különböző embereket is le lehet, és le is kell választani a pár konfliktusáról” mondja a szakember, aki szerint a maradék harminc százalékkal viszont már nyugodtan sáfárkodhatunk.

A humor, a játékosság, a több kérdéssel és kevesebb állítással teletűzdelt kommunikáció és a kezdeményezés átvétele számos konfliktusos helyzetet segít átkeretezni.

Ebben az önfeltárás képességének elsajátításán és azon túl, hogy megtanuljuk megmutatni magunkat, az is fontos, hogy sosem ítélkezzünk, tartsuk tiszteletben egymást, legyünk nyitottak, és döntsük le a tabukat. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy célszerű tudatosan törekedni arra, hogy kialakítsuk a párunkkal közös mintázatokat, amik felülírják az egyéni szocializációból fakadó magatartást és a másokkal használt gesztusrendszereket. 

 

„Ugyanúgy, ahogy egy cég is igazodik a gazdasági környezethez és a célcsoportjához, úgy kell egy párkapcsolatban is kialakítani egy lehatárolt, domináns értékrendet, és tudatosan kidolgozni azokat az azonosulási pontokat és szempontrendszereket, amikhez mindenki tudja tartani magát. Ennek segítségével elkerülhető az öröklött tehetetlenség, vagy az, hogy egy konfliktusban öt különböző értékrend és számos összegabalyodott emberi kapcsolat ütközzön egymással” – mondja a kríziskommunikátor.  

Egy baj van a kritikával: ritkán szól arról, akiről megfogalmaztuk

Egy párkapcsolatban emellett elengedhetetlen a folyamatos visszajelzés is, de egyáltalán nem mindegy, ez hogyan történik. Pintér Dániel Gergő szerint az a baj, hogy amikor megfogalmazzuk, reflexszerűen magunkból indulunk ki: a közlés sokkal többet elmond rólunk, a saját elvárásainkról és prekoncepcióinkról, mint arról, akinek mondjuk. Emiatt a kritikák jelentős részének valójában nem is kellene a felszínre kerülnie, mivel csupán további feszültségeket szítanak.

„Végig kell gondolni, hogy az a tulajdonság vagy viselkedés, amit a párunkban bírálunk, más szituációban is jelen van-e, és más területen is nehezíti-e a kedvesünk életét, vagy sem. Mert ha nem, akkor nekünk is van mit átgondolnunk” – mondja a kríziskommunikátor. Abban az esetben viszont, ha a kritika jogosan fogalmazódik meg, és mindenáron kikívánkozik belőlünk, akkor fogyasztható formában is kell jelezni. Ez egyébként sokkal kevésbé múlik a szavakon, mint a megfelelő hozzáálláson: a rávezetés általában hatékonyabb, mint direktben rázúdítani a másikra az észrevételeket.

Persze nincs univerzális szabály a sikeres konfliktusmenedzsmentre – mindenkinél más működik –, ezért nem árt jól ismerni a párunkat ahhoz, hogy tudjuk, nála pontosan mivel érhetünk célt.

Ügyeljünk rá, hogy minden esetben felnőttként viselkedjünk, ne üssünk „öv alatt”, és olyan felelős kritikát fogalmazzunk meg, ami minket sem bántana.

 „Mindazt, ami ellehetetleníti a befogadást, és gátolja, hogy egy mondat igazságán, tényszerűségén el lehessen gondolkodni, tüstént ki kell irtani a kommunikációból. Ebből a szempontból nemcsak annak van jelentős felelőssége, aki kapja a kritikát, de annak is, aki megfogalmazza” – mondja Pintér Dániel Gergő. Arra is fontos odafigyelni, hogy ezek a párbeszédek ne csússzanak át férfi-nő dominanciaharcba. Bár a szakmai életünkben hozzászokunk a versengéshez, és kifejlesztünk pár viszonylagos túlélési stratégiát, ezeket ilyenkor felejtsük el, és fókuszáljunk inkább arra, hogyan tudjuk megfelelően motiválni, segíteni a másikat.”

Nem lehet mindent párbeszéddel megoldani, de nem kell félni a krízisektől!

Végezetül ünneprontó leszek, hiszen ahogy azt már az elején is említettem, a kommunikáció önmagában nem oldja meg a problémákat, csupán segít egymásra hangolódni, egymás felé nyitni. A szakember szerint éppen ezért lenne elengedhetetlen, hogy a konfliktus feloldását egy konkrét életszervezési lépés is kövesse, amelynek eredményeképp az adott probléma soha többet nem kerül felszínre – vagy ha mégis, akkor legalább tanuljunk belőle, meg tudjuk vizsgálni, hogyan fejleszthetne minket jobban.

„Sajnos mi, emberek, pont az emberi kapcsolatainknak nem vagyunk profi menedzserei, ami azért is baj, mert például egy házasság esetén jóval nagyobb a veszítenivalónk, mint bármely egyéb helyzetben.

A párkapcsolat sok szempontból hasonló gazdálkodási és menedzsmentegység, mint egy kis- és közepes vállalkozás: a tagok erősen összefonódnak nemcsak érzelmi, de gazdasági, jogi, életvezetési aspektusokból fakadóan is, a mindennapjainkat azonban mégsem azzal a körültekintéssel menedzseljük, mintha a vállalkozási tevékenységünk sikere múlna rajta” – mondja Pintér Dániel Gergő. Pedig a párkapcsolatokra is ugyanezt a szemléletet kellene adaptálnunk.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Ha a munkahelyünkről van szó, tízszer átgondoljuk, mit mondjunk a főnökünknek, akkor sem küldjük el a fenébe, ha hajtanak az indulataink. A párunkkal már más a helyzet, miközben igenis tudnánk magunkat kontrollálni otthon is, csak nem tekintünk rá úgy, mintha még a karrierünknél is nagyobbak lennének a tétek.

Pintér Dániel Gergő szerint végső soron elengedhetetlen olyan felnőtté válni, aki a párkapcsolatban felállított szabályokat képes életszakaszonként újraalkotni, és, mondjuk, a gyerek születése után nem ragaszkodik görcsösen azokhoz a sémákhoz, amiket még egyedülállóként fektetett le. Végezetül: emlékeztetnünk kell magunkat, hogy nemcsak az adott probléma feloldása a feladatunk, hanem az is, hogy arra, vagy akár magasabb szintre állítsuk vissza a kapcsolatot, mint amin a krízis előtt volt.

A szakember azt is hangsúlyozza, hogy szükségtelen félni a konfliktusoktól. Bár a kimenetelük lehet negatív is, mégis a kapcsolat megerősítésére való lehetőségként célszerű értelmezni őket.

Egy konstruktív vita során megmutathatunk magunkból valami olyan emberi kvalitást, amire békeidőben aligha adódik alkalom, megszilárdíthatjuk a felek közötti egységet, mélyíthetjük a harmóniát. „Ahogy a céges krízisek, úgy a párkapcsolati viták is leckék, amikből tanulhatunk. A lényeg az, hogy ebből együtt, közösen akarjunk tanulni.”

Filákovity Radojka