„Most már megcsókolsz, vagy mi lesz!?” – Amikor a fiúk nem ismerik fel a tökéletes pillanatot

–

Méz és áfonya? Szerintem néha csak nyál és fogak. Egy követelőző nyelv, amelyik egyre mélyebbre akar hatolni, mintha egy kincset ástam volna el a torkomban, és mindjárt elhappolja tőle valaki. Viszonylag ritkán találkoztam óvatosan ismerkedő, finoman tapogatózó csókokkal, amik arra voltak kíváncsiak, milyen íze is van ennek az élménynek. Pech? Vagy rossz fiúkhoz vonzódtam? Torzít a memóriám?

A filmekben olyan szép ez a pillanat. Sok tabut megdöntöttünk már, de azt még nem, hogy milyen, ha egy csókban nem olvad össze két szerelmes, hanem kiderül helyette, hogy ezt tanulniuk kell, méghozzá közösen. Ami ott kezdődik, hogy egyszerre érzik meg: most jött el a pillanat. A lány jeleket küld (szembehelyezkedik veled, mélyen a szemedbe néz, a beszélgetés elakad), van egy kis tétovázás, aztán tulajdonképpen maguktól indulnak el egymás felé az ajkak. 

Mi, lányok, azonban nemritkán úgy éljük meg, hogy hiába küldünk már nem is jeleket, hanem szinte riadót fújunk, a fiúk csak néznek és pislognak. Toporognak, aztán se szó, se beszéd, eliszkolnak, dolgavégezetlenül.

Zsófi meséli: „Mi a csávómmal elég sokat cseteltünk, mielőtt összejött volna az első kávézásunk, úgyhogy kicsit sem volt »első találkozás« érzete a dolognak. Olyan jól sikerült a randi, hogy végül kerülővel mentem haza, csak hogy még pár megállót egymással szemben állhassunk a csúcsra tömött hetes buszon.

Annyira tökéletes volt minden… fel sem merült bennem, hogy nem csókol meg, mielőtt leszáll. Ehelyett viszont ott maradtam egy kedves sziával, és zötyögtem tovább a többi utassal.

Utána is még hetekig nem csókolt meg, elmondása szerint azért, mert a tökéletes pillanatra várt – amit, ugye, egyszer már elszalasztott. De nyugi, azóta bepótolta.” 

Vagy ott van Anna esete, a ma már élettársával:

„Mi úgy jöttünk össze, hogy sosem randiztunk, hanem mindig a baráti társaságban beszélgettünk meg cseteltünk, és egyszer csak közel kerültünk egymáshoz. Aztán egy buliban már nagyon részegek voltunk, és átöleltük, simogattuk egymást, de csak nem csókolt meg, nem tudtam elképzelni, mi a baj… Már nagyon közel voltunk egymáshoz, amikor megkérdeztem, hogy »Megcsókolhatlak?«, aztán megtörtént. Azóta sem tudom, miért nem csókolt meg magától. Szerintem nem mert, pedig hát, eléggé utaltam rá, hogy készen állok.”

Értjük persze, hogy hatalmas a tét, és senki sem akar felsülni. Ez a mázsás teher még mindig főként a férfiak vállán nyugszik: nekik kellene megtenni az első lépést. Ezért is akartam megtudni, mi játszódik le bennük ilyenkor. Mennyi rutin kell hozzá, hogy az ember egy „első csók helyzetet” magabiztosan kezelhessen. Vagy ilyenkor – ha az érzelmek átveszik az uralmat a gondolkodás felett – már a gyakorlat sem számít?

Eszter szerint nem, ilyenkor csak az alkohol segít:

„Fél évig vártam arra, hogy a férjem (anno) megcsókoljon. Egy buli és pár feles kellett ahhoz, hogy megtörjön a jég. De megérte várni.”

Erika is a szeszre esküszik, bár az is inkább neki adott bátorságot:

„Az első férjemnek csak annyit mondtam a szülinapi bulim végén, hajnali négykor egy belvárosi szórakozóhelyen – nem túl szomjasan –, hogy »mehetünk«. Akkor láttam másodszor, de nem igazán beszélgettünk előtte, csak nagyon megtetszett. A mostani páromnak pedig hajnali fél ötkor, három üveg pezsgő után szegeztem neki a kérdést – miután az összes vendég elment az osztálytalálkozóról –, hogy »Most már megcsókolsz, vagy mi lesz?« Ő is nagyon megtetszett.” Ezek után már tényleg lúzernek kell lenni ahhoz, hogy valaki ne csókoljon. 

Viszont nőként csókolni először – hogy is mondjam, egész felszabadító lehet. Miért lennénk mindig a passzív szerepkörre kárhoztatva? Miért ne érezhetnénk mi is ellenállhatatlan vágyat? Miért kéne a szende szüzet játszani, ha egyszer már rég nem vagyunk azok?

Adriról igazán nem mondható, hogy szexuális predátor volna, de csókot lopni azért ő sem volt rest:

„Elmerengtem, hogy csókoltam-e meg már fiút én először. (Rég voltam efféle akciókban a hitvesi csókot leszámítva.) Úgy emlékeztem, nem, ami nagy hiba így visszatekintve, mert egyrészt nyúl volnék, másrészt vétek kihagyni a csókokat. Aztán beugrott, hogy egyszer egy egyetemi buliban megcsókoltam egy gyönyörű fiút, akit egy másik gyönyörű fiú hozott magával a buliba, és eredetileg én vele csókolóztam (néha, ha egy helyen buliztunk).

Hogy miért tettem így? Hát, mert nem lehet kibírni ennyi szépséget kulturáltan.

Kicsit csodálkoztak először, morgott is az eredeti fiú, hogy »hé«, de aztán belejöttünk. Egyik legszebb emlékem lesz öregkoromban.”

Én ilyenkor úgy érzem, nem tehettem mást, megéreztem a húzást, és engedelmeskedtem neki. Értelmetlen lett volna tovább várni, ide-oda helyezkedni, szempillát rebegtetni, nagyokat sóhajtozni. A csók játék, ismerkedés, kaland, a csókkal fejest ugrasz az ismeretlenbe, aminek nem látni a határait. A csók után lehet csak igazán mélyen belenézni a másik szemébe, fürkészni, mi van benne, milyennek látszik a másik közelről, kik vagyunk egymásnak. A csókkal lehet a másik illatát, temperamentumát, stílusát kipuhatolni. A csókkal lehet végre a sok dumát befejezni.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Maria Dorota

Gyárfás Dorka