–

Mi van, ha nem is fáj?

Ülök a meetingen, lenézek a hasamra. Akkora, mintha legalább félidős terhes lennék. Érzésre mintha szögesdrótokat rángatnának a bordáim közül a hasüregemen át egészen a csípőcsontomig. Kissé összegörnyedek, nehéz levegőt venni, olyan, mintha beszorult volna a levegő. Aztán kihúzom magam. Hiszen csak menstruálok, ez ilyen, ez van, fáj. Senkire nem tartozik az én vergődésem, és amúgy is, havonta két hétig vagyok önmagam árnyéka, bőven elég kellemetlen ez, nem kell még látványosan is szenvedni. Mondjuk, más gondolatom nem nagyon tud lenni, igyekszem összpontosítani, de akaratlanul is felszisszenek, aztán meg körülnézek, ugye nem vette észre senki. Beszélek én erről, nem ez a baj, csak nem akarom magamra vonni a figyelmet.

Még a végén azt hiszik, drámakirálynő vagyok. 

Snitt.

Egy hete nem vérzek. A fájdalom mégsem múlik. Szúr, éget, vág az alhasamtól a bordáimig. A hasam szép kerek, simogatom, mintha baba lenne benne, pedig csak a fájdalom tölti ki. Most már annyi kapaszkodóm sincs, mint amikor még véreztem. Az endometriózis műtét már itt van a sarkon, de újra égnek a vonalak, hiszen más lehet a leányzó fekvése, ha két menzesz között is élnek a tünetek. 

A fájdalom nem szűnik, nincs megállás. Minden gondolatomban ott van, hogy meddig még, nem bírom, és mégis, nincs perc, hogy ne jutna eszembe: mi van, ha nem is fáj? Mi van, ha csak én vagyok gyenge? Mi van, ha más is ugyanezt érzi, csak nem panaszkodik, mert ő erősebb? Biztos, hogy érzem, amit érzek? Ha ez nem fájdalom, akkor mi rá a jó szó? Őrült lennék?

Ugye tényleg ott van?

Aztán egyik este felmegyek az instára, görgetem, hasamon a borogatással, és szembejön egy videó.