Észre sem vesszük, de képesek vagyunk folyamatosan átverni magunkat – Miért hisszük el a saját hazugságainkat?

–

A szélhámosok népszerűségéről korábban is írtunk már, az Inventing Anna vagy éppen A Tinder-csaló története már senki számára nem újdonság, és arról is volt szó, hogy az internetes átveréseknek miért esnek oly sokan áldozatul. De arról talán még nem esett szó, hogy az Anna Sorokin- vagy a Simon Leviev-féle bűnözők vajon mit hisznek el a saját maguk által gyártott hazugságokból. A BBC cikkében rávilágítanak, hogy ezekben a csalókban nemcsak az a közös, hogy megtévesztéseik révén súlyosan megkárosították a környezetüket – akár anyagi, akár érzelmi értelemben –, hanem az is, hogy a legtöbb esetben igazoltnak tekintik a tetteiket, és azt gondolják, soha nem bukhatnak le. De nem kell ilyen végletekig mennünk ahhoz, hogy lássuk, az önámítás nagyon is hétköznapi jelenség, amelybe sok esetben mi is beleesünk, és ha mi magunk elhisszük a saját narratívánkat, bizony mások is sokkal könnyebben fogják igaznak vélni a szavainkat.

Milyen téveszmék vezetnek félre minket?

Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a legtöbb esetben rendkívül nehéz bebizonyítani, ha valaki folyamatos önámításban él, hiszen az esetek többségében mindez nem is szándékosan történik, és

nagyon gyakran a túlzott önbizalom vagy az egónk növelésének célja áll a hátterében.

Zoë Chance, a Yale Egyetem marketingdocense egy 2011-es kísérletben igyekezett bebizonyítani, hogy miként befolyásolja az emberek viselkedését a saját (hamis) meggyőződésük. A vizsgált fókuszcsoport tagjait arra kérték, hogy töltsenek ki egy IQ-tesztet, a résztvevők egy részének azonban a papír alján megtalálhatók voltak a helyes megoldások. Értelemszerűen ezeknek az alanyoknak jobban sikerült az teszt, mint azoknak, akiknek nem volt a birtokukban a megoldókulcs. A résztvevők azonban olyannyira nem tulajdonítottak nagy jelentőséget annak, hogy hozzáfértek a megoldáshoz, hogy azt jósolták, a következő száz kérdésre is ugyanolyan arányban adnak majd jó válaszokat, akkor is, ha ezúttal nem lesznek ott a papír alján a jó válaszok. Fő az önbizalom. 

A vizsgálatot vezető Chance, annak érdekében, hogy bizonyítsa az eredményt, megismételte a kísérletet, de ezúttal a résztvevőknek jelezték, hogy pénzügyi jutalomban részesülnek, ha pontosan megtippelik, hogy a második fordulóban hogyan teljesítenek, és pénzbüntetéssel jár, ha a túlzott önbizalom vezérli őket, és jobb eredményt jósolnak maguknak, mint amit majd valóban elérnek. Ez azonban csekély mértékben módosította a résztvevők elképzelését, és ugyanolyan nagy mellénnyel nyilatkoztak arról, hogy milyen pontszámot érnek majd el. A szakértő szerint ez arra utal, hogy

az emberek saját magukba vetett bizalma megingathatatlanul erős volt,

noha a jó eredményeket egyértelműen a puskázásnak köszönhették.

Egy másik kutatás, amelyet 2020-ban Uri Gneezy, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem közgazdászprofesszora végzett, azt vizsgálta, mennyiben változik meg az önámításra való hajlamunk és képességünk bizonyos etikai szempontok szerint. A kísérletben a résztvevők befektetési tanácsadók és ügyfelek szerepét vették fel, előbbiek kétféle lehetőséget kínálhattak, különböző kockázatokkal és kifizetésekkel. A kísérlet egyik turnusában felhívták a tanácsadók figyelmét, hogy jutalékban részesülnek, ha azt az ajánlatot sikerül értékesíteniük, amelyik az ügyfelek számára kevésbé előnyös, míg a másik turnus résztvevőit csak azután tájékoztatták a lehetséges nyereségről, miután volt idejük és lehetőségük mérlegelni a két, ügyfeleknek szánt ajánlatot. Az első esetben, a jutalék reményében, a tanácsadók sokkal nagyobb eséllyel ajánlották az ügyfelek számára a kedvezőtlenebb ajánlatot, míg a második esetben a jutalék kevésbé befolyásolta a döntésüket, sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak az etikai szempontok, és hűek maradtak az eredeti céljukhoz, hogy valóban a legjobb konstrukciót kínálják az ügyfeleiknek.

A kísérletet vezető Gneezy szerint az a tény, hogy a tanácsadók saját érdekei csak az első esetben befolyásolták a résztvevők döntését, arra utal, hogy

az önámításuk tudattalan volt, anélkül változtatta meg a jutalék gondolata a lehetséges előnyök és kockázatok összevetését, hogy tudatában lettek volna saját elfogultságuknak. Őszintén azt gondolták, hogy valóban az ügyfelek érdekében cselekszenek.

A második esetben viszont teljes szemléletmódváltásra lett volna szükség ahhoz, hogy meggyőzzék magukat, mi is a kedvezőbb döntés az ügyfelek számára, ezáltal nehezebb lett volna önmaguknak is igazolniuk a döntést, nem tudták meggyőzni magukat arról, hogy etikusan cselekednének. 

A szélhámosok is elhihetik a saját hazugságaikat

A BBC cikke arra is kitér, hogy az agyunk tehát sok esetben becsaphat minket, és hajlamosak vagyunk arra, hogy jelentősen túlbecsüljük a saját képességeinket, önmagunkat gondoljuk a legokosabbnak és könnyen igazoljuk saját cselekedeteinket, függetlenül attól, hogy ez másokra milyen hatást gyakorol. És amennyiben sikeresen tévesztjük meg önmagunkat, és hisszük el a saját hazugságainkat, sokkal könnyebben győzhetünk meg másokat is, hiszen, ha őszintén valljuk a meggyőződésünket, akkor határozottabban, magabiztosabban képviseljük az álláspontunkat, ami értelemszerűen másokra is hat. Így könnyen elképzelhető, hogy az Anna Sorokin- vagy a Tinder-csaló-féle szélhámosok valóban elhitték a saját hazugságaikat, és számukra logikusan magyarázhatók és igazolhatók voltak az átveréseik.

A hétköznapokban ennél persze jóval ártatlanabb helyzetekben, de ugyanúgy hajlamosak vagyunk a téves önigazolásra, a kelleténél kicsit jobban bízni a saját képességeinkben. Érdemes tehát – különösen az életünkre jelentős hatást gyakorló döntések esetében – önvizsgálatot tartanunk. A BBC tanácsa szerint

legkönnyebben úgy tesztelhetjük magunkat, ha megvizsgáljuk az eredeti elképzeléseink ellenkezőjét, kvázi vizsgáztassuk saját magunkat, és igyekezzünk megtalálni az összes lehetőséget, ami rácáfolhat a véleményünkre, az általunk vallott álláspontra.

Több tanulmány is bebizonyította, hogy ez a módszer analitikusabb gondolkodásra sarkall minket, és a laboratóriumi vizsgálatok során is sokkal hatékonyabbnak bizonyult ez a szisztematikus érvelés, mintha egyszerűen azt mondták volna a résztvevőknek, hogy gondolkodjanak racionálisan.

Ehhez persze szükség van arra, hogy belássuk, mi sem vagyunk tévedhetetlenek, mi is képesek vagyunk beleesni a csapdába, amiről általában azt gondoljuk, csak másokkal fordulhat elő.

Krajnyik Cintia

 Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Jonathan Knowles