Így pihen egy magyar pedagógus – Nézzük meg ezt a szabad nyarat kicsit közelebbről

–

Amikor ezt a cikket írom, éppen a Maldív-szigeteken lógatom a lábamat 13 napja, ott töltöm a jól megérdemelt, három hónapos nyári szünetemet…

Legalábbis a közvélemény és néhány nagyon jólinformált politikus szerint így van. Mondjuk, akkor nem tudom, mit csinálnak a gyerekek az iskolában két hétig, amikor mi már állítólag nem vagyunk bent. Azt meg végképp nem tudom, hogy én mit csinálok bent július 4-ig, amikor állítólag már bent sem vagyok.

Mert hiába van nyár, hiába nincsenek már ott a gyerekek, mi még dolgozunk. Zajlanak a szóbeli érettségik, az osztályozóértekezletek, a bizonyítványírás, leltár, tanév lezárása, és egy csomó minden, ami ahhoz kell, hogy az iskola működjön. Arról nem is beszélve, hogy végig ügyeletet kell biztosítani azoknak, akik igénylik. És mivel vannak, így ott van még az ügyelet is. Egészen július 4-ig. Hisz addig dolgozunk. Csak mondom.

Ha pedig ezzel mind megvagyunk, akkor teljesen kifacsarva, kizsigerelve jöhet a jól megérdemelt pihenés, amiért annyian utálnak és szidnak minket.

Egészen augusztus 15-ig. Vagyis elméletben addig, gyakorlatilag pedig még nem tudjuk, meddig. 

Én rögtön azzal kezdem, hogy a Palota Röplabda Sport Clubbal tartunk egy röplabdatábort 10–18 éves lányoknak

Ez saját döntés, évek óta csináljuk, nagyon szeretem. Aztán utána tényleg pihenek. Vagyis nem csinálok semmit. Mindenki azt kérdezi mostanában, hogy mit fogok csinálni nyáron, én pedig mindig azt felelem, hogy legszívesebben semmit nem csinálnék. Csak úgy lennék. Az első egy hétben biztos, hogy egy szál alsógatyában fogok feküdni a kanapén, és bámulok ki a fejemből anélkül, hogy bárkivel is találkoznék.

Nagyon mélyen vagyok, régen éreztem magam ennyire bizonytalannak. Rendbe kell tennem magam kívül és belül is. Kívül azért, mert hónapokig beteg voltam, nem mozoghattam, gyógyszereket szedtem, és ezeknek – meg a stresszevésemnek – köszönhetően a tavaly leadott húsz kilómból visszajött tíz. És borzasztóan zavar. Ezért újra figyelek magamra, az étkezésemre, a mozgásomra. Erre a nyár tökéletes, mert akkor sokkal könnyebben mennek ezek a dolgok, legalábbis nekem.

Belül rendbe tenni magamat már más tészta, az egy keményebb meló lesz, de muszáj szembenéznem a dolgaimmal. Még mielőtt bárki azt hinné, nem, nem vagyok magányos, és ez az állapot nem a magánéletem miatt alakult ki, hanem szakmailag.

Nem látom a kiutat, reményvesztett vagyok, sodródom a kiégés felé, ezek miatt pedig keményen küzdök a megrekedtség érzésével.

Ez így egyben azért elég nehéz, szóval annyira nem csodálkozom, hogy zabálok. Sajnos. Pedig tudom, hogy nem kellene.

Hazautazom a családomhoz egy hétre, ott csak velük leszek, kikapcsolok, feltöltődöm, és megpróbálok új erőre kapni

Ehhez a teljes elvonulás pont jót fog tenni. Meg a húszéves osztálytalálkozónk is olyan esemény, amit nagyon-nagyon várok.

Szeretném végre megírni a három éve tervezett könyvemet, amire azóta nincs se időm, se ihletem. 

Szóval van tervem a nyárra, ahhoz képest, hogy igazából semmit sem akarok csinálni. Ezenfelül persze megyek reggelizni, ebédelni, vacsorázni barátokkal, fürdőkbe, strandokra, csak úgy ülni és nézni az embereket, szívni magamba a napfényt, a D-vitamint és mindent, ami ezzel jár.

De a legfőbb terv mégis az, hogy kipihenjem magam, és kicsit összekapjam azt, ami most eléggé szét van zuhanva.

Mindenkinek nagyon jó pihenést kívánok, szükség lesz rá!

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Alina Rosanova