Fiala Borcsa – Sigrid Nunez: A barát (Libri Könyvkiadó)

Egy írással foglalkozó nőnek meghal az egyik legfontosabb ember az életében, az a férfi, aki mentora és barátja is volt egyben. Az asszony magához veszi a férfi öreg dán dogját, akit senki más nem akart befogadni. A gyászfeldolgozással párhuzamosan így épül fel kettejük barátsága fokozatosan.

Talán nem is kérdés, miért épp ezt a könyvet választottam. A családomban mindig voltak kutyák, de jobbára hatalmas testű, loncsos szőrű, marcona ebek, akiknek a kert és a ház őrzése volt a kiemelt feladatuk, nem értek rá az én lelkemmel törődni, vagy velünk, gyerekekkel játszani. Éppen ezért nem is sejtettem, milyen hatalmas szíve lehet akár egy kicsi kutyának is. Böbe immár öt éve lakik velünk, és most már el sem tudnám képzelni az életemet nélküle. (Össze is szorult a szívem, amikor elolvastam Kurucz Adri írását a fantomállatainkról… hogy tudnék én valaha a Böbi nélkül élni?!)

Marossy Kriszta – És boldogan éltek? + Ők is boldogan éltek? (Cser Kiadó)

Mesés karácsonyt tervezek olvasás terén, de mivel nekem a giccstől egy idő után eldurran az agyam, így általában olyanokat olvasok ebben az időszakban, amik garantáltan visszarángatnak egy másik, durvább vagy inkább viccesebb valóságba. Mivel sajnos az új Houellebecq-könyvvel öltöztettem díszbe a szívem (nem!), így most mégis a mesék világában maradok. Most jön egy coming-out: szerintem a kötelező vagy nagyon pöttyös könyvek mellett tizenhat éves koromig faltam a meséket. Imádtam a kitalált világokat, hogy a jó elnyeri, amit neki el kell, a rossz meg borzalmasan meglakol. (Azt hiszem amúgy, hogy ezt túltoltam magamban, mert ma is hiszek benne.)

Persze mindig ott volt bennem a kíváncsiság, hogy mi van a „boldogan éltek” után. Felnőttként is szívesen olvastam minden este a gyereknek, de akkor már – az élet kevésbé igazságos oldalát megismerve – többször játszottam el a gondolattal, hogy de ronda válás lesz majd Csipkerózsikáéknál, meg hogy Juliska tuti belehabarodik egy tündércsávóba, a Szörnyeteg meg egy dobócsillaggal a homlokában végzi majd, mert a nép nem bírja, ha valaki ronda… Hát így. Erre most itt van nekem két kötet a Cser Kiadó jóvoltából, amelyben szuper női és férfi írók vállalkoztak arra, hogy befejezzék a híres meséket. Szóval szépen előkapom majd az És boldogan éltek?, illetve az Ők is boldogan éltek? köteteket, és a gyerekkoromhoz hasonlóan várom, hogy mi lett a vége főcím után.

D. Tóth Kriszta – Melinda Gates: A nő helye (Bookline Könyvek)

Idén (is) folyamatosan pörgött a verkli, szakmányban gyártottuk a cikkeket, forgattuk az Elviszlek-epizódokat, szerveztük a Hello, WMN!-esteket… Pár hete aztán azon kaptam magam, hogy hónapok óta nem olvastam úgy könyvet, hogy azt nem „kötelességből” tettem volna. Számtalan regényt, antológiát, ismeretterjesztő kötetet faltam föl a különböző interjúkra és beszélgetésekre való készülés közben – na, nem panaszkodom, volt köztük jó néhány, amit amúgy is elolvastam volna. De arra nem maradt időm, hogy csak úgy a kezembe vegyek egy-egy szöveget. Egy karácsonyi szünet persze kevés lesz ahhoz, hogy az íróasztalomon és éjjeliszekrényemen türelmesen tornyosuló nagyjából ötven kötetet elolvassam, de ezt az egyet biztosan el fogom.

Egyrészt, az a veszély (sajnos) nem fenyeget, hogy Melinda Gates beülne mellém az elektromos Smartba, pedig biztosan jót beszélgetnénk…

Másrészt, régóta csodálom ezt az asszonyt, aki – noha, a világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberének feleségeként bizonyára megtehetné – nem vonult el egy karib-tengeri villába szuper jól és gondtalanul élni, hogy aztán a felső egy százalék kényelmes buborékjából néhanapján utaljon egy szép kerek összeget valamilyen, a PR-tanácsadói által javasolt alapítvány számára, kipipálandó a gazdagoktól kötelezően elvárt társadalmi szerepvállalást. Hanem az elmúlt húsz évben igazán aktívan a világ legtávolabbi pontján élő, súlyosan nélkülöző emberek, különösképpen az elnyomott nők megsegítésének szentelte az életét. Ebből a két évtizedes utazásból született ez a személyes hangú könyv, amely elfogulatlanságot, tapintatot és együttérzést ígér. És, ahogy Melinda Gateset ismerjük, valószínűleg be is tartja.

Csepelyi Adri – Olga Tokarczuk: Nappali ház, éjjeli ház (L’Harmattan Kiadó)

Tokarczukot választottam magamnak a szünetre, mert az idei két Nobel-díjas művei közül Handke írásait olvastam már, az övéit nem. Ami tulajdonképpen furcsa, hiszen imádom Lengyelországot, a lengyel kultúrát, sok időt töltöttem az országban, és bármikor boldogan térek vissza. Tavaly egy tanulmányúton kicsit jobban bele is láthattam a bonyolult származási és történelmi-társadalmi viszonyrendszerbe, amelyről Tokarczuk ír, így kicsit talán felkészültebben merülök alá ebbe az összetett, mitologikus, mégis nagyon valóságos (és nekünk, magyaroknak sok ponton ismerős) világba.


Szentesi Éva – Ruttkai Éva: Parancsolj, tündérkirálynőm! (Zeneműkiadó)

A téli szünidőmben a Ruttkai Éva feljegyzéseiből álló Parancsolj, tündérkirálynőm! című könyvet olvasom. Ruttkai születésének az évfordulója épp szilveszterkor lesz. A könyv betekintést ad egy ragyogó lelkű ember gondolataiba, szerelmeibe, családi hátterébe és ösztönös, isten adta tehetségébe. Magával ragad, felemel, és láttatni enged olyan dolgokat is, amikbe csak kevés színész enged bepillantást. Ruttkai Éva csillag volt. Az olvasmány pedig lebilincselő.


Kurucz Adrienn – Máté-Horváth Nóra: A Camino maga az élet (magánkiadás)

„Orvos” Nóri, ahogy a szerkesztőségi értekezleteken emlegetjük kedves külsős szerzőnket, írt egy könyvet, amelyet szeretettel ajánlok figyelmetekbe. A fiatal doktornő nem útinaplót írt a zarándoklatról, ahogy sokan megtették előtte, az ő könyve a hazatérésről szól inkább, a tanulságokról, amelyeket civilként és orvosként levont a maga számára: életről, halálról, találkozásokról és búcsúról, hivatásról, magányról, kapcsolatokról… Megmondom őszintén, nem olvasok „caminós” könyveket, túl sok van belőlük a piacon, nem érdekelnek már. Hogy ezt a könyvet mégis el fogom olvasni, annak Nóri az oka, aki mindig elkápráztat a gondolataival és azzal a nagyon sokféle, izgalmas élettel, amit él. Kíváncsi vagyok, neki mit jelentett ez az utazás.


Gyárfás Dorka – Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története (Park Könyvkiadó)

Nehezen szerettem meg Elena Ferrantét – eleinte úgy éreztem, erős túlzás az a hype, ami az elmúlt években kialakult körülötte, és főleg a Nápolyi regények című négyrészes sorozata körül. Nekem a mondatok túl egyszerűen csengtek, a szöveg amatőrnek tűnt, de ha már elkezdtem, gondoltam, folytatom. Száz oldal alatt ritkán hagyok félbe regényt, de van, hogy sokkal tovább is kitart a türelmem. És ahogy sokszor kiderült már: ezúttal is megérte. Két olyan női sorsba kaptam betekintést, aminek a fordulatait sosem tudom előre kiszámítani, pedig a stációi, az élményei nagyon is ismerősek. A női barátságoknak, a felnőtté válásnak, az útkeresésnek, a szerelmi gyötrődésnek és a társadalmi normákhoz való viszonyulásnak (hol a megfelelni vágyásnak, hol pedig a lázadásnak) olyan sűrű dózisát kapjuk ebben a négy regényben, amihez egy idő után zsigeri szinten kapcsolódik az ember. Így amikor befejeztem a harmadik részt, és tudtam, hogy a negyedik magyar nyelvű megjelenésére még hónapokat várnom kell, teljesen kiakadtam. Most viszont, az ünnepek között lesz pár nyugalmas napom, amikor belevetem magam a befejező kötetbe, és terveim szerint három-öt nap alatt befalom az egészet. Alig várom!


Both Gabi (aki nem bírt magával, és egyből három kedvencét is ajánlotta)

1. Bíró-Balogh Tamás: Ha nem volnátok ti – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei (Jaffa Kiadó)

Bíró-Balogh Tamás a fiatalabb generációhoz tartozó magyar irodalomtudósok egyik legjelesebb képviselője. Tavaly ő kapta az ünnepi könyvhéten az Év Könyve-díjat Radnóti Miklós: Különben magyar költő vagyok című munkájáért. Egyáltalán nem jellemző, hogy irodalomtörténeti munka irodalmi díjat kapjon, ez is jelzi a kötet nagyszerűségét. Nem lepődnék meg, ha a Kosztolányi-könyvért is kapna valami hasonló elismerést. Még nem olvastam végig, mert bedarált a karácsony előtti őrület, de az első száz oldal után annyit már biztosan tudok, hogy elképesztően pontos, alapos, iszonyúan olvasmányos és hihetetlenül érdekes könyv született Kosztolányiról, illetve a szerelmeiről. Alig várom azt a pillanatot, amikor végre egy ágyba kerülhetek Kosztolányival. Na persze nem úúúúgy!

2. Miklya Luzsányi Mónika: Mit tegyek a kütyüre kattant gyerekemmel? (Scolar Kiadó)

Három kamasz anyjaként ujjongtam, amikor megláttam ezt a könyvet, mert igencsak érintett vagyok a kérdésben. Miklya Luzsányi Mónika maga is öt – már felnőtt – gyerek anyja, ezenkívül szociáletikát és teológiát tanult, rengeteg gyerekkönyv, hihetetlenül sok pedagógiai könyv szerzője, és fő kutatási területe a digitális nemzedék megszólíthatósága.

Tehát minden adott ahhoz, hogy átfogó képet kaphassunk arról, milyen praktikus tennivalóink vannak abban, hogy korlátozzuk a gyerekek kütyüzési idejét. Mert az a könyvből is kiderül, hogy legalább annyira múlik rajtunk is, mint a gyereken, hogy mennyi időt tölt a képernyő előtt. Jó lesz a téli szünetben belemélyedni a könyvbe, és gyorsan kipróbálni a számtalan alternatívát, amit Miklya Luzsányi Mónika ajánl. Szerintem ti is vegyétek meg ezt a könyvet, mert nincs hasonló, magyar viszonyokat ismerő fajsúlyos, mégis közérthető kötet a piacon.

3. Molnár T. Eszter: Teréz vagy a test emlékezete (Prae Kiadó)

Ez a könyv a letehetetlen kategóriába tartozik. Amikor belenéztem, hogy megírhassam nektek, miért vagyok rá kíváncsi, akkor kizárólag amiatt kellett mégis letennem, hogy tényleg megírhassam. Úgy érzem, ebben a kötetben sűrűsödik össze az a női tudás, ami az elmúlt néhány évben került felszínre a sok-sok napvilágra került zaklatás miatt. Igen, húsba vágó téma, és biztos vagyok benne, hogy nem fogtok unatkozni, amikor olvassátok. Zsigerileg hatott az a fejezet, amit elolvastam, még levegőt is alig vettem közben. Az a fél nap lesz a karácsonyi szünet egyik fénypontja, amikor ezt a kétszáz oldalas gusztusos kötetet végre elolvashatom egy szuszra!