A férfi, aki bíróságon nyerte meg a munkához való jogot, no és a társai – A Baráthegyi majorságon jártunk

–

A Szimbiózis Alapítvány több mint 200 dolgozójának 75 százaléka fogyatékossággal élő vagy megváltozott munkaképességű munkavállaló, de rajtuk kívül is több mint négyszáz fogyatékkal élő embernek segít különböző szolgáltatásokkal. Társadalmi vállalkozásként többek között sajtokat, lekvárokat, szörpöket, szappant és saját tervezésű kerámiákat állítanak elő (a termékek mind piacképesek), a belőlük származó bevételt pedig visszaforgatják a majorság működtetésébe.

Emellett tavaly nyár óta az Egy hét mennyország program keretében egy panziót is működtetnek, amelyben fogyatékkal élőt nevelő családok is megszállhatnak. Három évvel ezelőtt már írtunk az alapítvány munkájáról, most ismerkedjetek meg néhány lakóval és itt dolgozóval!

Karcsi, a leglelkesebb konyhai segítő története

Karcsi értelmi sérült, bár ez első pillantásra egyáltalán nem látszik rajta. Évek óta bentlakó a majorságban, a konyhán dolgozik, ahol nagyon szeretik, hiszen ő a leglelkesebb munkaerő – ezt én is tanúsíthatom: ha mindenki akkora svunggal végezné a munkáját, mint ő, már rég kifogytunk volna a tennivalókból. Látogatásunkkor Karcsit természetesen a munkahelyén, a konyhán találjuk, épp zöldséget hámoz, miután egymaga becipelt könnyed, fürge léptekkel két nagy zsák burgonyát. Miközben a krumplit pucolja, megbeszéljük, mindketten milyen nagy rajongói vagyunk az újkrumplinak, amit Karcsi is vajasan szeret, jó sok friss petrezselyemmel megszórva, úgyhogy alig várjuk, hogy végre újra szezonja legyen a rózsaszín, vékony héjas göböknek.

Amikor Karcsi szülei meghaltak, a fiatal férfi nagyon nehéz körülmények közé került, egy rokonánál lakott, akivel nem ápolt felhőtlen viszonyt – azt sem lehetett akkoriban tudni róla, tud-e egyáltalán írni, olvasni. A falu papja szólt a Szimbiózis Alapítvány elnökének, Jakubinyi Lászlónak, hogy van arrafelé egy jobb sorsra érdemes fiú, akit ki kellene menekíteni. Amikor elmentek érte, kiderült: hibátlanul olvas, és a papírjait is alá tudja írni. Való igaz, hogy Karcsinak több instrukció kell a munkavégzés során, mint egy nem fogyatékkal élő embernek, de a lelkesedése, a pörgése, a jókedve felbecsülhetetlen. Ugyanazzal a széles mosollyal lép be reggel az üzembe, teli tettvággyal, mint amivel aztán a nap végén befejezi a munkát. Napi 300 adag menüt készítenek el a baráthegyi konyhán, ahol hétfőtől péntekig főznek, hiszen nemcsak az otthon lakóiról kell gondoskodni, de a városba is szállítanak megrendelésre.

Társaihoz hasonlóan Karcsinak is sokat jelent, hogy itt dolgozhat, a munkájáért önálló fizetést kap, természetesen adózik is, így mindennap azzal a tudattal élhet, hogy ő is hasznos tagja a társadalomnak. 

Julcsi, az alpakával suttogó

Julcsi megváltozott munkaképességűként került az alapítványhoz. Hallókészüléke van, ő a lovas- és alpakaterapeuta. „Julcsi a szívével lát, csodálatosan ért nemcsak az állatokhoz, de a gyerekekkel és a sérült fiatalokkal is azonnal megtalálja a hangot” – meséli róla Almási Beatrix, az alapítvány munkatársa.

A Baráthegyen évek óta folyik alpakaterápia, ezek az állatok kifejezetten alkalmasak a feladatra, ugyanis nagyon békés és nyugodt természetűek, emellett a szőrükben nincs gyapjúzsír, így nem allergizálnak, azaz mindenki bátran dolgozhat velük. Külföldön is remek eredményeket értek el alpakaterápiával a demens betegek kezelésében, de autisták fejlesztésében is. Az autizmussal élők eleve nehezebben teremtenek kapcsolatot a külvilággal, ám ezen az állatasszisztált terápia sokat segíthet, mert oldja a depressziót és a szorongást, csökkenti a vérnyomást, a pulzusszámot, és fejleszti a mozgáskoordinációt, a kapcsolatteremtő képességet, de viselkedészavaros gyerekeken is sokat segít. A Szimbiózisban élő lakók a foglalkozásokon kívül is bármikor felmehetnek az állatokhoz (az alpakákon kívül még kecskék, disznók, lovak is vannak, de tervben van fürjek vásárlása, illetve három tehéné is, hogy a tejüzembe már saját tehéntej is kerülhessen a kecsketej mellé). Emellett napi feladat is akad velük bőven: van, akinek a tojásokat kell összeszednie a tyúkok alól, vagy kisöprögetni az ólat, kiterelni a kecskéket a szabadba.

Az alpakaterápia során egy bójákkal kirakott akadálypályán kell keresztülvezetni az állatokat – ez a kompetencia érzését is adja a lakóknak, büszkeséggel töltheti el őket a tudat, hogy ezeket a feladatokat sikeresen meg tudják oldani.

Az alpakákat egyébként esküvőkre is bérbe szokták adni, ami még úgy is igen népszerű, hogy előfordult, az izgalom hevében az alpaka behabzsolta a menyasszonyi csokrot.

Négy felnőtt alpaka él a gazdaságban, Julcsi állítása szerint mindegyik igazi egyéniség. Shina még félénk, tartózkodó, Izabellát viszont már fokozatosan be lehet vonni a terápiába. Kleopátra a legrégebbi alpaka lakó, olyan családtól érkezett az alapítványhoz, ahol házi kedvencként volt tartva, még a kanapéra is felfekhetett. A negyedik, Pumukli, egy tanyán élt korábban kecskék és birkák társaságában. Ő az egyetlen hím, ezért is kell elkülöníteni, méghozzá két okból: az alpaka párok, ha sokat vannak együtt, elveszítik egymás iránt az érdeklődésüket, aminek aztán a szaporulat látná kárát. Emellett az erős rivalizálás miatt a hím alpakák hajlamosak megtámadni a csikókat (még akkor is, ha azok a sajátjaik).

Próbanapok a gazdaságban

Az alapítványnál szakemberek mérik fel, ki mire képes. A megváltozott munkaképességű emberek esetében az úgynevezett Lantegi-módszeren keresztül tudják eldönteni, mik az erősségeik, a gyengeségeik, és milyen területen lehetne őket a leghatékonyabban alkalmazni. De ezek után arra is lehetősége van mindenkinek, hogy „betekintő napok” keretében kipróbálja magát több területen is: a konyhán, a kertészetben, az istállóban, a panzióban, a fazekasműhelyben vagy a sajtüzemben. Így megtapasztalhatja, hogy olyanok-e a feladatok, amilyennek ő elképzelte, illetve hogy be tud-e illeszkedni az ott dolgozó kollégák közé.

„Ez egy védett hely az alapítvány berkein belül, ahol az a célunk, hogy mindenki jól érezze magát. De ha valaki olyan állapotban van, annak abban is tudunk segíteni, hogy a nyílt munkaerőpiacon el tudjon helyezkedni” 

– magyarázza Almási Beatrix. Ilyenkor nemcsak a munkavállalónak segítenek a lehetőségek megszerzésében, de a munkáltatóknak is tartanak tréninget arról, pontosan mire is kell felkészülniük, mire érdemes odafigyelni, ha megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékkal élő embereket foglalkoztatnak. Magyarországon egyébként minden munkáltatót arra ösztönöz az állam különböző kedvezményekkel, hogy 25 fő felett alkalmazzon legalább egy megváltozott munkaképességű embert, és ha ezt nem teszi meg, akkor szociális hozzájárulás címen pluszköltséget kell fizetnie.

Természetesen vannak nehézségei a speciálisabb igényű munkavállalók foglalkoztatásának: segíteni kell őket, hogy be tudjanak illeszkedni, több türelemmel kell feléjük fordulni, emellett nem is mindenki egyformán terhelhető, vagy tud egyvégtében nyolc órát dolgozni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a lehetőségért cserébe ezek a munkavállalók jóval hálásabbak, emiatt motiváltabbak, pontosabbak, megbízhatóbbak, szabálykövetőbbek is a nem fogyatékossággal élő társaiknál. Ráadásul van egy csomó olyan feladat, amit egy speciálisabb képességgel élő személy jobban el tud látni: a majorság lekvárüzemben például egy Asperger-szindrómás fiú a raktáros, aki imád a táblázatokkal, a számokkal, adatokkal foglalkozni. A sajtműhelyben pedig egy olyan hölgy is dolgozik, akinek csak fél karja van, de a szorgalma és a lelkesedése abszolút pótolja a hiányzó végtagot. Több új terméket is megálmodott, illetve új receptúrákat is kifejlesztett.

Mindenkinek megérné tehát nyitottabbnak lennie a munkavállalóik iránt, és lehetőséget adni a fogyatékkal élőknek és a megváltozott munkaképességű dolgozóknak is, ám kellő információk hiányában ettől sokan ódzkodnak, és inkább kifizetik az extra pénzt.

Külföldön sokkal jobb a helyzet ilyen szempontból, állítják a Szimbiózis munkatársai.

Az örökké mosolygós Gyuszó története

Gyuszó reggel, amikor felkel, egy piktogramokkal ellátott papírról olvassa le, aznap milyen feladatokat kell ellátnia, és milyen sorrendben. Így tudja, az első dolga a szemetesek kiürítése, majd a reggeli után a maradékok összegyűjtése, amit elvisz Erzsikének, a kutyusnak, vagy az istállóba a többi állatnak, de ő locsolja a virágokat is. Gyuszó egyébként azóta dolgozhat az alapítványnál, amióta megnyerte az ehhez való jogot egy precedensértékű perben a bíróságon. 

Gyuszó egy pszichiátriai otthonban született nem várt gyerekként. Innen később bekerült egy speciális otthonba, ahol egy nevelő szólt Jakubinyi Lászlónak, a Szimbiózis Alapítvány elnökének: él náluk egy fiú, aki a nehéz körülményei ellenére is mindig csak mosolyog, és mindenre optimistán azt feleli: „jó lesz” – nem tudnák-e valahogy kimenekíteni onnan. Így került Gyuszó a Baráthegyi majorba. Ám amikor munkaszerződést akartak vele kötni, hogy lehessen jövedelme, amiből a lakhatását fedezni tudja, a hatóság azt mondta, mivel Gyuszi kizáró gondnokság alatt él, ő nem írhatja alá a munkaszerződését, de a gyámja sem. „Mivel a munka az egy jog, a kizáró gondnokság alatt élők nem jogképesek, ergo szerintük nem munkaképes” – taglalja a faramuci helyzetet Jakubinyi László. 

Így aztán Jakubinyiék két pert is indítottak. Az egyiket a magyar állam ellen, ennek két év után az lett az eredménye, hogy a jogszabályt módosították; Gyuszi kapcsán ma már a kizáró gondnokság alatt állók is dolgozhatnak Magyarországon. A másik perben Gyuszi „saját maga ellen” indított keresetet, ebben egy nyugdíjas, vak ügyvéd, Laci bácsi, a Vakok Szövetségének helybeli elnöke képviselte őt a bíróságon. Amikor a bíró megkérdezte, hogy Gyuszi mire költené a fizetését, ő kivágta: „Csoki, kóla!”

Erre a vak ügyvéd is szólásra jelentkezett, mondván: „Ha a feleségem hagy nekem egy kis zsebpénzt, azt én is erre költöm.” És ezzel el is dőlt a per, Gyuszi pedig azóta is lelkesen dolgozik a majorságban.

Egy hét mennyország 

Fogyatékkal élő gyerekkel kimozdulni otthonról sokszor emberpróbáló, nehéz feladat, nemcsak a logisztika miatt, de sok családnak választania kellene, hogy a kevés pénzét gyógyszerre vagy inkább nyaralásra költi. A Szimbiózis panziójában tölthető üdülési lehetőséget először egy sima Facebook-posztban hirdették meg az alapítvány munkatársai, néhány nap alatt azonban közel 300 pályázat érkezett be, amiket – a történetek megrendítő valósága miatt – még a sokat látott szakemberek is könnyek között olvastak végig. Tavaly húsz család tudott itt nyaralni. „Már az élmény volt nekik, hogy amikor ide eljöttek, nem nézték ki őket, nem bántak velük úgy, mintha valamiféle csodabogarak lennének.”

Az Egy hét mennyország nevet tulajdonképpen egy édesanya ragasztotta a programra, aki azt mondta, ebben a pár napban tudta kipihenni azt a 15 évet, amivel a fogyatékkal élő kisfia nevelése járt.

A majorság otthonaiba való bekerülés helyhiány miatt sem egyszerű, a várólista bizony hosszú. Volt olyan édesanya, aki azzal kereste meg az alapítványt, hogy ő még tíz évig bírja a sérült gyermeke otthoni ellátását erővel, úgyhogy most szeretné felvetetni magukat a listára, hogy mire szükség lesz rá, garantáltan sorra kerüljenek.

Gyuri eredetileg fazekasként végzett Sárospatakon, 

dolgozott is a szakmájában négy-öt évig, akkor azonban behívták katonának. Polgári szolgálatra jelentkezett, úgyhogy először egy idősek otthonában kapott feladatot, később pedig egy hajléktalanszállón helyezkedett el. E munkái során ébredt rá: ez az ő igazi hivatása, úgyhogy elvégezte a szociálismunkás-szakot, majd jó pár vargabetű után három évvel ezelőtt egyesítette a két szakmáját a Szimbiózis fazekasműhelyének vezetőjeként. 

A kerámiaműhelyben az úgynevezett gipszöntéses eljárást használják, aminek az az előnye, hogy viszonylag könnyű feladat, nem igényel túl nagy kézügyességet, így azok is, akik nem tudnak korongozni, vagy kevésbé képzettek, különösebb nehézségek nélkül elkészíthetik a szappantartókat, bögréket, tányérokat. Az öntőiszappal azonban Gyurinak eleinte meggyűlt a baja. Kecskemétről vásárolják az úgynevezett 33-as öntőmasszát, amihez tartozik egy gyári receptúra is, amely megmondja, milyen arányban kell vízzel hígítani, illetve mennyi adalékanyagot kell hozzákeverni. Igen ám, de Miskolcon és környékén jóval keményebb az ivóvíz, mint Kecskeméten, így hónapokig kellett kísérletezgetni, mire összeállt a tökéletes keverék. 

A műhelyben Gyuri keze alá dolgozik két fazekastanonc is, Ádám és Marci, akik már ügyesen korongoznak. A többiek pedig látogatásunkkor a Gyuri által megálmodott egyszerűbb felépítésű, de csinos nyuszikat állították össze, már a húsvéti vásárlóerőben reménykedve.

Folyamatosan igyekeznek fejlődni, ha lehetőségük van rá, bővítik az eszköztárukat. Gyuri új formákat talál ki, inspirációért bújja az internetet, szeretne kitalálni egy csak rájuk, a Baráthegyi fazekasműhelyre jellemző motívumot, színvilágot vagy mintát.

Közösség

Az egész szociális farmra a békés együttműködés, a folyamatos fejlődni vágyás, az örömmel végzett munka jellemző, ezt a tapasztalataim alapján bátran állíthatom. Ezt megerősíti Almási Beatrix is: „Minden levelet úgy írunk alá, hogy »A Szimbiózis Alapítvány Közössége« – és ebben semmi költői túlzás nincs. Mi itt valóban egy összetartó közösség vagyunk, a szervezetünk pedig abszolút demokratikus alapokon nyugszik. Mindenki elmondhatja a javaslatait, véleményét, amit mindannyian meghallgatunk, megfontolunk, a nagy dolgokban is együtt döntünk. Amikor például a majorságnak kerestünk vezetőt, az állásinterjún az összes kolléga kifaggathatta a jelölteket, a végén pedig Laci (Jakubinyi László, az alapítvány elnöke – a szerk.) megkérdezte, ki az, akivel a legszívesebben együtt dolgoznánk. Így a mi jelöltünk lett végül a befutó.”

Fiala Borcsa

Képek: Kerepeczki Anna / WMN