Felnőtt vagyok, barátokat keresek: így érdemes belevágni a közösségépítésbe

–

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint csaknem 1,4 millió ember él hazánkban egyedül. Egy másik kutatás szerint az emberek nagyjából 20 százaléka szerint egyedül élni magányos és boldogtalan dolog, ráadásul kiszolgáltatottá tesz – derül ki a Somogy Vármegyei Hírportál cikkéből. Ebben a kutatások szerint is van némi igazság, hiszen ahogy Juliana Schroeder, a Berkeley Egyetem professzora mondja Hogyan vegyük fel a harcot a magánnyal? című TEDx-előadásában:

„A tartós magány épp olyan komoly megterhelést jelent a szervezetre, mint napi tizenöt cigaretta vagy a mozgásszegény életmód.

A magány egyfajta közösségi krízis, hiszen ahelyett, hogy offline helyzetekben, egészséges módon kapcsolódnánk egymáshoz, a kapcsolatok gyorskajái mellett döntünk, és online érintkezünk. A virtuális kapcsolataink gazdagsága egyben azt is jelenti, hogy egyre inkább leválunk offline kapcsolatrendszerünkről.”

Hasonlóképpen vélekedik Mórocz Kata jogász, coach és facilitátor, az Egy társaság közösség alapítója is, aki kollégáival együtt úgy döntött, újrakeretezi a harmincasok hétköznapjait azzal, hogy lehetőségeket teremt az offline ismerkedésre és kapcsolódásra.

„A legtöbben nem vallják be, hogy magányosak, hiszen azt feltételezzük, hogy aki magányos, az szomorú, elszigetelt ember, akinek nincsenek közeli kapcsolatai” – mondja Mórocz Kata.

„Szerintünk viszont fontos lépés a probléma megoldása felé, ha beismerjük, hogy az elmagányosodás sokkal többünket érint, mint gondolnánk. Mi igyekszünk normalizálni ezeket az élethelyzeteket, hiszen már attól is kevésbé érezzük magunkat egyedül, hogy tudjuk, mások is hasonló élethelyzetben vannak.”

Mórocz Kata szerint sokat segít, ha felismerjük: az egyedüllét és a fizikai kapcsolatok hiánya ma már nem szükségszerűen az egyén felelőssége, hanem sok esetben rendszerszintű társadalmi trendek lecsapódása is. Mint mondja, a rohanás és a megosztottság manapság alapélmény, így egy-egy találkozó szervezése gyakran kész logisztikai bravúr.

„Ember legyen a talpán, aki egy nagyobb társaságot rendszeresen össze tud hívni. A barátaink sokszor messze élnek tőlünk, külföldre költöztek, vagy éppen teljesen más élethelyzetben vannak. Tovább árnyalja a képet, hogy az életünk a munka köré szerveződik, a barátokkal töltött idő pedig szinte luxus” – mondja. „A Covid utáni home office-hullám sokunknak nagy szabadságot hozott az életébe, az online kényelmi szolgáltatásoknak köszönhetően pedig még a boltba sem kell elmennünk. Csakhogy ennek következtében szép lassan bezárkóztunk. A fizikai életterünk az otthonunk falaira korlátozódik, miközben a social media kényelmet kínál, megadva a kapcsolódás illúzióját. Sőt, a telefonunk azt is ígéri, hogy kimozdulás nélkül, akár a kanapén görgetve találunk szerelmet. Most kezdjük talán sokan megérteni, hogy ezek a szokások hogyan változtatják meg alapjaiban azt, ahogyan egymáshoz viszonyulunk, ahogy kapcsolódunk.”

Leszel a barátom?

Gyerekként ilyen egyszerűen ment ez. Egy kérdés, és máris örök életre – vagy legalábbis a délutáni alvásig – barátok lettünk. Felnőttként azonban legalább kétszáz órányi „befektetés” (együttlét) szükséges ahhoz, hogy két ember között barátság szövődjön. Ez pedig a mindennapok ismétlődő rutinjai mellett rengeteg idő. Arról nem is beszélve, hogy nem terem minden bokorban valaki, aki hasonló értékrenddel bír, hasonló élethelyzeteket él meg, és épp barátot akar vadászni magának. De akkor mégis milyen esélyei vannak annak, aki szeretne új kapcsolódásokat találni?

„Hozzá vagyunk szokva, hogy a szakmánkban célokat tűzünk ki, de a magánéletben, különösen a barátságok területén nem szoktunk ilyen terveket szövögetni. Én mégis arra biztatom az embereket, hogy képzeljék el, milyen társasági életre vágynak! Milyen emberekkel legyenek körülvéve? Miket csinálnának együtt? Milyen lenne a kapcsolatuk, mit adna hozzá mindez az életükhöz?” – mondja Mórocz Kata, aki facilitátorként gyakran segít embereknek abban, hogy a megfelelő időben kapcsolódjanak. „Ha megvan a vágyott jövőkép, kezdődhet a »projekt«. Akármennyire furcsa is, én tényleg azt javaslom az embereknek, hogy legyenek ebben – is – tudatosak. Legyenek céljaik, konkrét lépéseik, priorizálják az életüknek ezt a területét! Ha van egy erős miért, akkor könnyebb a folyamat kényelmetlen pontjain is átlendülni – mert bizony ez a projekt időt, energiát és proaktivitást igényel.”

Mint mondja, kb. egy év intenzív „munka” szükséges ahhoz, hogy az egyén új közösséget találjon, melyben tényleg otthon érezheti magát. Ehhez elsőként találni kell egy már meglévő csapatot – például sportklubot, tánccsoportot, énekkart vagy társasjáték-klubot –, aztán pedig el kell járni az eseményekre – akkor is, ha épp rossz napunk van, nincs kedvünk, vagy elegünk van a világból.

„Felnőttként barátokat találni tulajdonképpen önismereti folyamat, hiszen lesznek olyan helyzetek, amikor falakba ütközünk, vagy olyan körbe kerülünk, ahol kívülállónak érezzük magunkat. Mivel sokunknak vannak negatív érzései korábbi közösségi élményekből, iskolai közegből, sportkörből, fel kell készülni arra, hogy ezek az emlékek visszatérhetnek, és a feltépett sebek nehézségek elé állíthatnak” – mutat rá Mórocz Kata. „A jó hír viszont az, hogy felnőttként már sokkal több önismerettel és autentikussággal megyünk bele a folyamatba, aminek köszönhetően az új közösségünkben végül igazán önazonosan lehetünk jelen.”

A közösségépítő szakember hangsúlyozza továbbá, hogy el kell fogadnunk: a dolgokat nem lehet siettetni.

„Sokan elfelejtik, hogy akkor jön a munka oroszlánrésze, amikor újra körbe vagyunk véve új emberekkel, hiszen a legnagyobb akadály a kapcsolatok építésében felnőttként a türelem hiánya. Instant szeretnénk az eredményt – mintha elfelejtettük volna, hogy az emberi kapcsolódás nem így működik. Így az egyik legfontosabb tanácsom mindig az, hogy: türelem!” – mondja.

A szakértő szerint van három dolog, amivel „gyorsítósávba” kerülhetünk:

– a sebezhetőség felvállalása. Beleereszkedés a valódi, őszinte és mély beszélgetésekbe, melyekben megmutatjuk valódi érzéseinket, gondolatainkat, és vállaljuk sebezhetőségünket is.

– az olyan közös tevékenységek kialakítása, melyekre mindenki nyitott. Nem elég csak beszélgetni – csináljunk együtt (új) dolgokat! Felnőttként a baráti találkozók könnyen redukálódnak kávé vagy vacsora melletti beszélgetésre, pedig a közösen szerzett élmények hoznak igazán közel minket egymáshoz. Kávérandi helyett menjünk el túrázni vagy egy izgalmas programra!

– a kölcsönös támogatás és egymás segítése. A közösségünk azokban a pillanatokban is épül, amikor azt üzenjük a másiknak: számíthatsz rám! Segítsünk valakinek költözni, kísérjük el az orvoshoz, vagy vigyünk neki levest, amikor beteg. Ezzel mindenki nyer.

Ha nincs közösséged, csinálj magadnak egyet!

Az elmagányosodás egyik legnagyobb terhe, hogy azt hisszük, csak mi érzünk így. A másik pedig, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, nem vagyunk hatással a helyzeteinkre és a lehetőségeinkre. Márpedig a változ(tat)ás esélye mindannyiunk számára adott – akár úgy is, hogy mi magunk vesszük kézbe az irányítást.

Mórocz Kata is azt mondja: a legbiztosabb módja annak, hogy kialakítsuk a saját társaságunkat, ha felvesszük a közösségszervező, facilitátori szerepet. Az első lépés szerinte az, hogy megtaláljuk a saját mikrokörnyezetünkben azokat, akik szintén vágynak kapcsolódásokra, egy közösségre, baráti társaságra.

„Amikor én vágtam bele a közösségépítésbe, először felmértem, hogy a meglévő kapcsolati hálómban kik azok, akik hozzám hasonlóan éreznek, és a közeli kapcsolataikon túl vágynának egy nagyobb baráti társaságra is. Találkozókat szerveztem, ahol őszintén beszéltem arról, hogy én vágynék ilyen közösségre. Eseményekre, meetupokra mentem, ahol kifejezetten olyan emberek társaságát kerestem, akikkel szívesen kapcsolódnék” – meséli Kata, és hozzáteszi: ezután jött csak a neheze.

Elsőként ugyanis csak felmérte, kik azok, akik hasonló helyzetben nyitottak lennének újfajta kapcsolódások kialakítására. Ezt követően azonban olyan eseményeket kellett szerveznie, ahol ezek az emberek valóban kapcsolódhatnak egymással. Vagyis egyszerre kellett érdekes, izgalmas és beszélgetésre is teret hagyó ötletekkel előállnia.

„Nem feltétlenül kell nagy dolgokra gondolni” – mondja. „Egy baráti vacsora, közös színház, egy esti összejövetel nálam. Azt tapasztaltam, hogy 3–4 ilyen esemény után már szépen kezd összeállni a csapat, szóval eljött az idő arra, hogy még egyet lépjünk előre. Biztatni kezdtem a többieket arra, hogy ahelyett, hogy rajtam keresztül tartanák a kapcsolatot egymással, építsenek ki 1:1 kapcsolódásokat is.”

Mint mondja, tapasztalata alapján a jó kezdeményezések gyakran azért halnak el útközben, mert a társaság nem válik önfenntartóvá. Van egy központi ember, aki szervezi a közösség életét, programötletekkel áll elő, meghívókat küld ki, belépőjegyeket vásárol… és szép lassan kiég, mert egyedül működteti az egész „cirkuszt”.

Épp ezért célszerű már a kezdetektől arra biztatni a baráti társaság tagjait, hogy kisebb csoportokban is szervezzenek programokat, vagy épp más is álljon elő egy-egy ötlettel.

„Számomra sikerpillanat volt, ha hárman nélkülem mentek el valahova, mert megnyugodtam, hogy ehhez már nem kellek. Valahogy ilyenkor nyugtáztam azt, hogy társaság lettünk – hiszen ez jelzi, hogy mindenkinek számít a csapat, szívesen töltünk időt együtt” – idézi fel az első nagy örömöket Mórocz Kata.

Íme, a közösségépítő tanulságok, amiket menet közben leszűrt:

• A rituáléknak ereje van.

Sok egyezkedést meg lehet úszni, ha a csapat közösen kialakított rituálék mentén szervezi az életét. Például minden hónap első csütörtöke a „lányos vacsora” napja, amikor egy-egy új éttermet próbálunk ki együtt; a nyárindító balatoni hétvége minden évben június első péntekjén indul, vagy van egy fesztivál, amelyre mindig közösen veszünk jegyet. Ezek még jobbak, ha a szervezői stafétabotot évről évre más veszi kézbe, vagy minden hónapban más foglalja az asztalt.

• Az otthoni találkozók instant intimitást adnak.

Teljesen más hangulatúak azok a találkozók, amelyeknek valamelyik tag saját privát tere ad keretet. Ha nem is tökéletes minden, ha áll is a vasalnivaló a „kupiszobában”, ha nincs is idő főzni és csak rendeltek valamit, ezek az alkalmak akkor is mindig különlegesek. Beszélgetősebbek, őszintébbek, az emberek tovább maradnak mint egy étteremben, az este spontán kanyarokat vehet – például előkerülhet egy pakli Uno vagy egy önismereti játék, gazdát cserélhetnek emlékek, mély gondolatok is.

• Egy kis kreativitás csodákra képes.

Kata egyik legkedvesebb emléke egy otthoni brunch, mert felébresztette benne a gyerekkori kreativitást. Napokig készült, menüt írt, a legszebb tányérokkal terített, és tényleg ünneplőbe öltöztette a lakás mellett a lelkét is. A közösen töltött időben sokat nevettek, örültek egymásnak, és tényleg lubickoltak egymás társaságában.

Azt mondja ugyanakkor, hogy amikor emberek összehozásáról van szó, sokszor a „dolgokat”, a „külsőségeket” gondoljuk túl. Pedig egy összejövetel a kapcsolódásoktól lesz igazán jó – a külcsín helyett a lehetőségek és a nyitottság számítanak igazán.

Mint mondja, egy tágabb közösség rengeteg lehetőséget adhat: új kapcsolatokat, teret a meglévő baráti kör folyamatos ápolására, impulzusokat, programokat, új nézőpontokat. Születhetnek üzleti kapcsolatok, barátságok, utazások – és akár szerelmek is. Csak adjunk nekik teret.

Z. Kocsis Blanka