Az újszülött nem egy üres, „tiszta” lap – Szülőfelkészítő workshopon jártunk

–

A „hoppmester”, aki valójában szakértő is

Hadas Kriszta magát hoppmesterként aposztrofálta, de valójában jóval több volt annál. Először is gondoskodott róla, hogy mindenki feloldódjon, hiszen az első percben közölte, hogy itt senki nem fog csillámpónipukikat eregetni, a szakértők sem csipkekesztyűvel közelítenek a témákhoz, és ez valóban így történt. Másodszor pedig megerősítette, hogy minden elsőgyerekes szülő bizonytalan.

Elmesélte, hogy a lánya, aki nemrég szült, az első napokban óránként hívta fel azzal a kérdéssel, hogy „Normális, hogy ezt érzem/ez történik?”, és még ő sem tudta mindenre a választ! Pedig a Jön a baba című műsor főszerkesztőjeként, aki több mint 40 szülésnél volt jelen, és a Jön a baba-közösség alapítójaként elég sok tapasztalatot gyűjtött a szülésről és a szülés utáni időszakról.

Most megpróbálok beszámolni az elhangzott nagyon fontos és hasznos dolgokról úgy, hogy ne spoilerezzek.

Nem lehet elmenni amellett, hogy

leendő szülőnek lenni ma sokkal nehezebb, mint néhány évvel ezelőtt.

A Covid után most itt a háborús helyzet a közelben, ami még a kevésbé érzékeny élethelyzetben lévőket is megviseli. Mindkét helyzet szorongással jár, ráadásul a járvány miatt maga a szülés sem biztos, hogy úgy alakul, ahogyan a szülők eltervezték, és (az állami szférában) nemrég beszüntetett szabad orvosválasztás sem segít a helyzeten. Éppen ezért a workshopon többször visszatérő téma, hogy mihez van joguk a családoknak, mit nem kötelező elfogadni az orvosi döntések közül és mihez fontos ragaszkodni a baba érdekében is. Arról, hogy mennyire szükséges informáltnak lenni szülés előtt/alatt, már nagyon sokszor írtunk, például itt. 

„Nem olyan, mint a Dr. House-ban, hogy egy pukkanás, mindenkit elönt a Duna, aztán három nyomással megszületik a mosolygós, három hónapos baba”

Rados Katalin szülésznő nemcsak plasztikus előadásával tanított rengeteget, hanem már a jelenlétével is: három hónapos kisfia végig vele volt. Én például nagyon vágytam rá terhesen, hogy lássak egy kisbabát „működés közben” – a kis Gergő bónusz előadóként ezt megadta a résztvevőknek. De volt ott minden, baba- és labdaátnyomás a „csont” medencén, ideális pozíciók, és persze a leendő szülőket legjobban izgató kérdés: honnan tudjuk, hogy beindult a szülés. Kati olyan trükköket mondott, amiken még én is meglepődtem, például annak a megállapítására, hogy a magzatvíz folyik, vagy valami más. Sőt,

az is kiderült, hogy a hasmenés és a derékfájás biztosabb jele a szülés közeledtének, mint a nyákdugó távozása

(de semmi nincs kőbe vésve, szóval nem fogadok el reklamációt attól, akinek nem így indul a szülése, mint ahogy például nekem sem így indult). Kati pro tippje a magyar egészségügyi helyzetre, hogy az adminisztrációs csomagot előre ki lehet kérni, és még higgadtan, nem két fájás között átolvasni, és aláírni – vagy pont nem írni alá. A WHO-ajánlás például négy óránként tartja szükségesnek a méhszájvizsgálatot, ami a magyar gyakorlatban sűrűbb. Kitért az apukák szerepére is a szülés során, aminek fontos eleme, hogy képviseljék a feleségüket egy esetleges konfliktushelyzetben, főleg, ha ő már nincs olyan állapotban, hogy képviselje magát. Ez szerintem nagyon hasznos és fontos tanács.

„Nem kell túlagyalni, itt mindenki kompetens: a kezdő szülők, de az újszülött baba is”

Bocskainé Irci laktációs tanácsadó és csecsemős nővér nemcsak élethű újszülöttel készült, hanem egy megnyugtató csomaggal is arról, hogy ezt amúgy tök nehéz elrontani. Azzal kezdte, hogy sokkal jobban izgulnak a szülők amiatt, hogy leejtik a babát, mint ahányszor ez valójában megtörténik, és hogy a fejtartásra sem kell ráfeszülni, majd ezek után körbeadott egy élethű babát, amit mondanom sem kell, remegő kézzel adtak át egymásnak a leendő szülők (ez azért hamar elmúlik, tapasztalatom szerint). Irci azzal kezdte, hogy minden terhes anya mellében van anyatej (kolosztrum) már a 16. terhességi héttől, és

a mell egy varázsfegyver, ami etet, itat, nyugtat és gyógyít, de azzal folytatta, hogy a „jóanyaságnak” nem mértékegysége az, hogy kell-e tápszeres pótlás a babának.

Azt is elmondta, hogy a tejtermelést az segíti a legjobban, ha a kisbaba sokat van cicin, és hogy a babáknak bizony az a legjobb, ha sokat vannak kézben, úgyhogy mire megnőnek, minden szülő megkapja az OKJ-s „karbantartó” oklevelet. Ezeket azért fontos kimondani, mert a mi szüleink még úgy tudták, hogy „elkapatják” azt a babát, aki állandóan kézben van, és azért volt fontos fix rendszer szerint etetni, mert a túletetés rossz a babának (miközben ma már tudjuk, hogy anyatejjel nem lehet túletetni). Ez volt az az előadás, amit legszívesebben felvettem volna, hogy minden túlagyalásra, túlparázásra hajlamos anyukának lejátszhassam.

„A légzésfigyelő semmit nem ér, ha nem tudod mit kell tenni, amikor nem fals a riasztás”

Erről a részről nem a spoilerezés miatt nem fogok sokat írni, hanem azért, mert ennek tényleg alapnak kell lennie, hogy minden leendő szülő meghallgat egy előadást vagy megnéz egy videót arról, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a gyerekének újraélesztésre van szüksége, illetve milyen esetei vannak a légútelzáródásnak félrenyelés vagy valamilyen idegen test miatt. Déri Soma mentőtiszt minden teendőt élethű babákon mutatott be, és ezt tényleg fontos látni is, úgyhogy csak annyit mondok, amit ő is, hogy a tudás nélkül valójában a légzésfigyelőnek sincs különösebb haszna.

„Az újszülött sem egy üres, »tiszta« lap”

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna gyermekorvos és szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, pár- és családterapeuta-jelölt (és egyébként ötgyerekes anya) azzal kezdi az előadását, hogy minden család más. És

az újszülött babák sem egyformák, nem a születéssel kezdődik a személyiségük kialakulása, a kilenc hónap zsigeri lenyomata mellett a transzgenerációs hozadékot is őrzik. Ráadásul a baba nem egy passzív kis lény valójában, hanem a saját sorsának aktív alakítója, kompetens személy.

Evolúciós igénye van a közelségre, arra, hogy kézben legyen, ezért sír például – és ezért néz ki olyan cukin, hogy kiváltsa a gondoskodást. Azt tudja, hogy ezért mit kell tennie, de azt nem, hogy mennyire biztonságos körülmények közé született, hiszen néhány évezreddel ezelőtt még tényleg az élete múlt rajta, hogy nem tették le a hideg és veszélyes barlangpadlóra. Éppen ezért téves elgondolás, hogy a kézben lévő baba = elkényeztetett baba. De itt már bejön a képbe az, hogy mi, szülőként milyen emlékeket, tapasztalatokat őrzünk, milyen volt a gyerekkorunk, milyen volt gyereknek lenni a mi családunkban. Ezek a csomagok ráadásul sokszor egészen mások a két szülő esetében, így Zsuzsanna tapasztalata szerint a hiánytalan babakelengyénél sokkal lényegesebb, hogy ezekről beszélgessenek a szülők. Mert egy újszülöttnél azonnali szülői reakciókra van igény, jelenlétre, válaszkészségre akkor is, ha nem tudjuk pontosan, miért sír. Ez pedig rugalmasságot és folyamatos készenléti állapotot kíván, ami nagyon megterhelő. Erről is órákat lehetne beszélni (és Zsuzsanna beszélt is), talán még azt nagyon fontos kiemelni belőle, hogy a legkisebb gyerekeknek is el lehet mondani, ha feszültek vagyunk, mert lehet, hogy nem értik pontosan, de érzik, ha erről tudunk beszélni, és bocsánatot is lehet, sőt néha kell is kérni tőlük. 

Határhúzás a nagyszülőkkel: félig áteresztő hártya

Dr. Aschenbrenner Zsuzsa kezdett el arról beszélni, hogy milyen fontos megbeszélni a nagyszülőkkel azt, hogy mire van és mire nincs szükségünk friss szülőként, ami nyilván nagyon nehéz, hiszen a velük való viszonyban benne van az egész gyerekkorunk és minden későbbi élményünk. Itt már a friss nagymama Hadas Kriszta is bekapcsolódott, és azt hangsúlyozta, hogy senkinek, semmilyen helyzetben nem ciki segítséget kérni, akár szakemberre, akár családi segítségre van szükség. Azt hiszem, aki eljön egy ilyen workshopra, ezt már talán tudja.

A babaváró workshop többet tanít a leendő szülőknek, mint az előadók gondolták, mert az is kiderül belőle, hogy nagyon sok kérdésben nincs konszenzus a szakemberek között. Ez persze elsőre nem úgy hangzik, mint egy nagyon fontos tudás, de mégis az, ha ugyanis egy kérdésben mást mond a védőnő, és mást a gyerekorvos, ott állunk tanácstalanul, hogy most akkor kinek kell hinni. És erre a legnehezebb válasz a jó: akinek csak akarsz. Persze ne gondoljátok, hogy hatalmas ellentétek voltak, de

amikor napi tíz döntést kell hozni egy olyan témában, amiben semmi rutinod nincs, akkor az is nagyon kínzó tud lenni, hogy a 12 500 forintos babafészek hasznos befektetés vagy teljesen felesleges pénzkidobás.

És ebben például nincs mindenkire alkalmazható jó válasz. Ezt már a saját bőrömön megtapasztaltam néhány éve, ettől függetlenül nagyon sokat tanultam a workshopon a szülőségről, hiába volt szó elsősorban a szülésről és a kisbabás időszakról. 

A workshopok praktikus tanácsokkal, gyakorlati bemutatókkal folytatódnak, legközelebb március 19-én, Egerben, majd májusban újra Budapesten tudhattok meg sokkal többet ezekről az általam csak felvillantott témákról.

Tóth Flóra

A képek a szerző tulajdonában vannak