Amit mi, nők már elértünk, az egyelőre a távoli jövő a férfiaknak

Az vitán felül áll, hogy Magyarország az élvonalban jár az elhízottak arányát tekintve, hiszen a statisztikák szerint Európa legkövérebb nemzete vagyunk, világviszonylatban, pedig csak az USA, Mexikó és Új-Zéland áll előttünk. Testpozitivitás ide vagy oda, abban mindannyian egyetérthetünk, hogy az egészségünket veszélyeztető túlsúly komoly probléma, amivel igenis foglalkozni kell. Az elhízás hátterében azonban ezer és egy ok és tényező állhat, és

egy súlyproblémákkal küzdő embernek ugyanúgy meg kellene adni az esélyt, hogy divatos, stílusos darabokat vehessen fel, mint bárki másnak.

A divatmagazinok, a webshopok azonban nemhogy nem részesítik előnyben a plus size-modelleket, ha a férfiakról van szó, de még az átlagos testalkat megjelenítése is rendhagyónak tűnik, tehát körülbelül úgy állunk, mint tíz évvel ezelőtt, amikor egy hús-vér női test számított plus size-nak divatberkekben. 

 

A már bevezetőben említett fast fashion-cég oldalán a férfiaknak szóló termékek között is elérhető ugyan egy úgynevezett Bővített méretek elnevezésű menüpont, ahol megtalálhatók azok a termékek, melyek XL-es méretben is elérhetők. Persze, kérdés, hogy az extra large mit jelent ma, nemrégiben éppen Tóth Flóra kolléganőm számolt be arról ITT, hogy az átlagosnak számító méreteivel kilógott a konfekciótáblázatból egy ruhaboltban. Külön érdekesség, hogy a férfiaknak szánt termékek esetében, ha valami el is érhető XL-es méretben, az ugyanúgy a kisportolt testű modellen látható, csak rendelkezésre áll a nagy méret is. Vizuálisan tehát eszük ágában sincs megjeleníteni, hogy, mondjuk, miképp is mutatna az a feszülős kis boxer egy átlagos testalkatú férfin, akinek esetleg urambocsá’ még egy kis pocakja is van, vagy egy farmer valakin, aki combban vagy fenékben erősebb. Az pedig végképp utópisztikus elvárás jelenleg, hogy ezek a divatláncok olyan darabokat gyártsanak, amelyek kifejezetten a nagyobb testalkatú férfiak számára lettek szabva.

Steiner Kristóf ITT írta meg személyes gondolatait korábban arról, hogy a testpozitív szemlélet egyelőre milyen messze elkerüli a férfiakat, én pedig kicsit utánaolvastam, hogy vajon a nemzetközi terepen más-e a helyzet.

A társadalmi berögződések jelentik a legnagyobb akadályt

Bár Amerikában jóval több lehetősége van a férfiaknak, ha nagyobb méretű ruhákat szeretnének vásárolni, a fashionista.com oldalon olvasható a Chubstr alapítójának, Bruce Sturgell vallomása, aki éppen azért hozta létre a márkát, mert elege lett abból, hogy ő sem tudott megfelelő ruhákat vásárolni saját magának: „Csak borzalmas hawaii mintás ingeket találtam, vagy olyan öltönyöket, amelyeket apám viselne.” Sturgell arra is rávilágít, mindezek hátterében az állhat, hogy a közfelfogás szerint, aki túlsúlyos, vagy simán csak nagyobb méretekkel rendelkezik az átlagosnál, azt törvényszerűen nem is érdekelheti a megjelenése: „Ez az elképzelés egyáltalán nem helyes.

Borzasztó általánosítás, hogy ha valaki kövér, akkor lusta és igénytelen, és egyáltalán nem érdekli a külső meg a stílus, és nem is érdemli meg ezeket, beleértve a méltóságot is.”

Ugyanebben a cikkben Brandon Coates divattervező arra a nehézségre is rámutatott, hogy míg a nők kollektíven kifejezik az érzéseiket és az igényeiket ezzel kapcsolatban, addig a férfiak még mindig nehezen tudják megfogalmazni és kimondani, hogy mire lenne szükségük, milyen kihívásokkal találják szemben magukat, hol szorulnának támogatásra. Azt azért nagyon fontos megjegyeznem, hogy ez nemcsak a divat területén van így, de nagy hiba lenne ezt kizárólag a férfiak számlájára írni.

Amíg a macsókultúra szellemében örömmel bélyegez a társadalom egy része valakit „buzisnak”, mert mer szólni az érzéseiről, a félelmeiről, addig valóban nehezen elvárható, hogy a férfiak nyíltabban beszéljenek önmagukról és a problémáikról. Hát még a testükhöz fűződő viszonyukról.

Hiányoznak az úttörők

Abban azonban mindenképp van igazság, hogy míg Ashley Graham vagy Lizzo világszinten ismert élharcosai és ikonjai a body positivity-szemléletnek, a férfiak oldalán nem találunk ilyen kulcsszereplőket. De érdemes például ellátogatni Ben James brit modell, TikTok-sztár és testpozitívaktivista oldalára, aki nemcsak nyíltan beszél a saját testéhez kapcsolódó bizonytalanságairól, de meg is mutatja, milyen, ha valakinek „apateste” vagy striái vannak, és azt is nyomon követhetjük, hogyan igyekszik napról napra formálni, szeretni és elfogadni a testét, és újradefiniálni a toxikus maszkulinitást. Nőként is hihetetlenül inspiráló végigpörgetni a feedjét. Legutóbb egyébként éppen Rihanna fehérneműcége, a Savage Fenty került azzal reflektorfénybe, hogy az adonisztestű modellek megjelenítése mellett legalább kísérletet tett arra, hogy normalizálja a férfi testideált. Annak pedig egy újabb külön cikket lehetne szentelni a férfiak esetében is, ha valaki pont, hogy nem felfelé tér el kilókban a sokak által normálisnak vélttől, hanem lefelé, és éppen a vékonysága állítja nehézségek elé, ahogy erről már Mózes Zsófi kolléganőm is írt ITT korábban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ben James (@ben_jjames) által megosztott bejegyzés

A világ épp átalakul

Alexander Edmonds, az Edinburgh-i Egyetem antropológiaprofesszora azonban úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy

a férfiak megjelenését és viselkedését övező sztereotípiák jelentős változáson mennek keresztül jelenleg.

Míg korábban a rabszolgaság és a gyarmatosítás utóhatásaként a fehér férfi képe szimbolizálta a férfiszépséget, mostanra ez folyamatosan változik, hiszen a divatvilág egyre színesebbé és elfogadóbbá válik, melyet az olyan globális társadalmi változások is befolyásoltak, mint a Black Lives Matter-mozgalom. Edmonds arra is rávilágít, hogy a Z generáció számára már az androgünitás és a férfiideál feminizálódása sem idegen, utóbbi különösen jellemző Kelet-Ázsiában, a dél-koreai popkultúrában. 

 

Hogy mennyi időbe telik majd, mire a férfiak is áttörést érnek el a testpozitivitás terén, azt egyelőre nem lehet tudni, de ha tippelnem kéne, hosszú út áll még előttünk. Szóval egy apró porszemként a gépezetből üzenem a divatvilágnak és a társadalomnak: ideje lenne magasabb sebességbe kapcsolni.

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Andrii Drachuk