A testemnek sosem engedte meg senki, hogy csak egy burok legyen, ami életben tartja a lelkemet,

mindig több volt ennél, és ezzel már régóta tisztában vagyok: úgy használom, mint egy névjegykártyát, egy jegyet, vagy akár fizetőeszközt, még akkor is, ha ezt nem vulgáris módokon teszem. Függök a külsőmtől, egyre erősebben és sokkal jobban, mint az átlagos emberek: közszereplőként és modellként is részben ez fizeti az ebédemet, építőkockája annak a lehangolóan embertelen fogalomnak, amit énmárkának nevezünk, és jelentős szerepe van abban, hogy nap mint nap azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Hiába gyűlölöm, hogy kétségtelenül árucikk, hogy eladható tulajdonságok halmaza, amiket arra használhatok, hogy előre jussak az életben, és ezáltal ki van téve a trendek változásának, mint minden más, amihez anyagi vagy szellemi értéket kötünk.

Akár egy áramvonalas, modern autó, vagy egy gondosan kiválasztott dizájnerpulcsi, a testem is üzenetet közvetít: hogy tudom, éppen milyen értékek fontosak a társadalom számára, és hogy képes vagyok igazodni hozzájuk. Ám az, hogy a társadalom ennyire az aktuális pillanattól teszi függővé az árát, azt jelenti, hogy a külső instabil valuta. 

A szépség mérlege folyamatosan két véglet között ingadozik, és csak idő kérdése volt, hogy átbillenjen. Az elmúlt hetekben pedig a változékony szélből igazi vihar lett, amikor a tudatalattinkból a címlapokra jutott a hír: új ideál van születőben, és jó sokan vagyunk, akik ezzel kiesnek belőle.

A „heroin chic”, vagyis a lehető legsoványabb, súlyos drogfüggők alkatát imitáló, gyakran egészségtelen mértékben vékony testek kultusza 15 év után visszatért a köztudatba (bár ha engem kérdeztek, sosem tűnt el teljesen), és a közösségi média korában talán még nagyobb pusztítást fog okozni, mint anno.

Bár a téma már pár hónapja fel-fel bukkan a social media platformokon, a mainstream hírfolyamba a New York Post múlt heti cikkével került be, hatalmas pánikot keltve, ami nem is csoda, hiszen sokan kötünk kellemetlen élményeket a kilencvenes és kétezres évek soványságkultuszához.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ivy (@ivyfabricstudio) által megosztott bejegyzés

Önmagában azonban nem kéne meglepetést okoznia, hogy testalkatok ki-be járnak a divatból, hiszen ez a jelenség már évszázadok óta kísér minket

A huszadik század fordulóján a Gibson lányok voltak a szépség megtestesítői, apróra szorított derékkal és kipárnázott csípőkkel, ezt követték a húszas évek egyenes vonalú, vékony flapper sztárjai, idővel pedig megérkeztek a pin-up modellek a dús idomaikkal, hogy aztán újra visszatérjünk a kamaszos alkatokhoz, onnan áttérve a szálkás, szilikonmellű szexszimbólumokra, majd a rettegett heroin chicre.

A vékony test a 2010-es évekig kitartóan megmaradt a szépség legfontosabb mércéjének, és bár sosem szorult ki onnan igazán, az évtized közepén elkezdett bekúszni mellé valami más is, ami jelentős változásokat hozott a divatiparban és a médiában. 

A nagy fenék, a széles csípő és a vastagabb combok, amelyek korábban súlyos hibának számítottak, hirtelen vonzók lettek – személyes véleményem szerint leginkább a kicsapongást és túlzott fogyasztást bálványozó, akkoriban aranykorát élő influenszerkultúra hatására. A Kardashian/Jenner család tagjai felküzdötték magukat a legbefolyásosabb celebek közé, és az általuk sokat másolt afroamerikai kultúra is mainstreammé változott, behozva a telt alkatot a divatba. Ez nem „a kevesebb több” időszaka volt, hanem mindent egyfajta mértéktelenség jellemzett: nagy kocsik, hatalmas házak, figyelemért áhítozó, buja, sokszor plasztikai sebész által megalkotott idomok. És bár ezt sem lehetne egy egészséges vagy elérhető ideálnak nevezni, a hatására egy másik mozgalom is révbe érni látszott. 

Az elfogadást és diverzitást hirdető hangok felerősödtek, és a világ, amit a médiában láttunk elkezdett színesebbé válni

A kifutókra szép lassan bekúsztak az XS-es méret feletti modellek, ahogy a feketék, latinók és ázsiaiak is, de még az idősebbeknek és a fogyatékossággal élőknek is több helyet szorítottak a képernyőn és a magazinokban egyaránt. Persze továbbra is kisebbségben voltak az átlagos karakterek a tökéletesre szabott arcok és a 80 centis csípők mellett, de egyértelműen elindult egy változás, ami sokunk életébe pozitív változást hozott. Végre nemcsak az egyik véglet örülhetett annak, hogy éppen a számára kedvező oldalra billent a mérleg nyelve, hanem elkezdett kiegyenlítődni, és egy pillanatra úgy látszott, hogy talán magunk mögött hagyhatjuk az egysíkú szépségideálokat. 

A remény, hogy talán egyszer sikerül túllépnünk azon a nézeten, hogy csak annak a testnek van létjogosultsága, ami megfelel az aktuális trendeknek, végre nem látszott olyan hiú ábrándnak, és sok szempontból egy pozitívabb közeget teremtett, az interneten és azon kívül is. Azonban – ahogy az lenni szokott – egy váratlan világesemény beleszólt ebbe a folyamatba a pandémia képében, ami ismét megváltoztatta a számunkra legfontosabb értékeket.

Egy elszegényedő, magányos világban már nem tudtunk inspirációként tekinteni a feleslegre, jelenjen meg az valaki életmódjában vagy testén.

Az otthon rekedt, pánikoló emberek számára nem lehetett követendő példa egy milliókért vásárolt külső, és a mérleg nyelve ismét ingadozni kezdett, ezúttal az ellenkező irányba.

A jelek, hogy újra a szélsőségesen vékony alkat, és ezzel együtt a fehér, fiatal testek felé halad a szépségideálunk, már az évtized kezdete óta ott vannak a levegőben

Érdekes módon ennek az egyik legjelentősebb indikátorai pont azok a Kardashian nők voltak, akik pár éve szinte kötelezővé emelték a hatalmas fenekeket és íves derekakat, mivel nemrégiben szinte mind óriási átalakuláson mentek keresztül. A família leghíresebb tagja, Kim, jelentősen lefogyott, és az eddig bálványozott fekete előadók stílusát Marylin Monroe letisztult imázsára cserélte, ahogyan testvére, a súlya miatt folyamatosan kritizált Khloé is, aki karrierje során most érte el a legkisebb méretet.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Khloé Kardashian (@khloekardashian) által megosztott bejegyzés

Bár ez önmagában egyáltalán nem lenne érdekes a bulvártól tartózkodó ember számára, ha valaki tudja, miben rejlik a sikerük, az azt is látja, hogy az ő rebrandkísérleteik szinte mindig egy nagyobb társadalmi változást mutatnak. Ez a változás pedig mostanra máshol is visszaköszön, például a divatvilágban, ahol a kétezres évek mintájára újra hódítanak a miniszoknyák és az alacsony derekú nadrágok, amelyekhez éppen olyan kiegészítőként szolgál a lapos has, mint a hozzá illő retikül.

A TikTok és az Instagram legkeresettebb szavai közé megint bekúszott a „skinny” (sovány), a „thinspo” (a vékony és az inspiráció szavak összevonásával születő, fogyásra motiváló jelző), és a „bodychecking” (azaz testméregetés).

Ismét hódít a grunge és az indie sleaze stílus, amelynek központi eleme a szándékosan egészségtelennek tűnő, sápadt bőr és alultáplált kinézet, a fiatal Z generációsok új ikonjai pedig mind szélsőségesen vékony, üveges tekintettel dohányzó, tragikus szépségek, mint Lily-Rose Depp vagy Bella Hadid.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lily-Rose Depp (@lilyrose_depp) által megosztott bejegyzés

Utóbbi volt főszereplője a New York-i divathét legfelkapottabb pillanatának is, amikor a Coperni márka bemutatóján meztelenül jelent meg, és festékszóróval fújták rá a ruhát. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a kaszkadőrmutatvány biztosan nem aratott volna ekkora sikert, ha nem a világ egyik legvágyottabb testét használja vászonnak. A divathét úgy általában megmutatta, hogy valóban kezdünk visszafelé haladni az egysíkú ideálok felé, ugyanis minden nagyobb városban csökkent a kifutókra lépő plus size modellek száma: a londoni eseményen 4400 modellből 27 volt nagyobb a standard méretnél (ami a 34-es), a milánóin 1500-ból 15, Párizsban pedig 3300-ból 33, ebből 20 ugyanannak a tervezőnek vonult.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bella 🦋 (@bellahadid) által megosztott bejegyzés

Az pedig már csak hab a tortán, hogy az egyébként is készlethiányos Ozempic, a diabéteszesek által használt gyógyszer, a teljes kifogyással fenyeget, mivel hirtelen megugrott az olyan egészséges emberek száma, akik a gyors fogyás reményében folyamodnak hozzá.

A jelenség több egyszerű stílusirányzatnál, és nem csak azokra veszélyes, akiket ezután meg fognak bélyegezni a túlsúlyuk miatt

A probléma nem abban keresendő, hogy most szépnek számít-e a vékony alkat (mindig is az volt, mindig az lesz, és én is annak találom), hanem hogy mennyi önpusztító viselkedésformát és mentális nehézséget von magával, ha ennyire szélsőséges ideált választunk magunknak, legyen az a skála bármelyik felén.

A BBL (azaz brazilian buttlift, vagyis fenékfeltöltés) trend sem volt veszélyek nélküli, nők százai haltak meg a műtőasztalon azért, hogy teltebb idomokhoz jussanak, és hiába ritkább, a vékonyabb alakúakra ugyanúgy romboló hatással vannak az őket érő megjegyzések. Viszont míg az előbbi, teltkarcsú ideálhoz szükséges plasztikai műtétek a legtöbb ember számára nem elérhetők, a drasztikus fogyás ingyenes, és sokkal könnyebben indulunk el ezen a lejtőn, mint fordított esetben. Az evés és testképzavarok esélye minden korosztály esetében ott van, ám a fiatalokra különösen veszélyes, és máris látjuk a következményeit.

Az utóbbi évek eseményei, valamint az ezzel járó bezártság és bizonytalanság jelentősen, mintegy 180 százalékkal megnövelte azt az időt, amit a közösségimédia-platformokon töltünk, ezáltal pedig a ránk gyakorolt hatásuk is megnövekedett. Az étkezési zavarral küszködők segítésére létrejövő amerikai szövetség, a National Eating Disorders Association (NEDA) felmérései szerint a járvány óta 70-80 százalékkal több hívás érkezik az evészavarokkal küszködőknek fenntartott segélyvonalakra, továbbá az emiatt kórházi ellátásra szorulók száma is 84 százalékkal növekedett az utóbbi években.

A problémával foglalkozó brit egyesület, a BEAT pedig működése legaktívabb évét zárta tavaly, rekordszámú betegnek nyújtva ellátást.

A Facebookot és az Instagramot birtokló Meta cégtől nemrégiben kiszivárogtatott belső üzenetek is hasonló eredményeket mutatnak, ezek alapján háromból egy kamasz lány állította, hogy ezek a platformok rontanak az önértékelésükön – a techóriás mégsem tervezi, hogy ezek kiküszöbölésére változtasson a működésén. A TikTok híresen személyre szabott algoritmusa pedig szintén egyfajta melegágya a testképzavaroknak, kezdve azzal, hogy előbbre sorolja a konvencionálisan vonzó felhasználók tartalmait, ahonnan az erre fogékonyak nagyon könnyen átcsúsznak a fogyókúrás/edzésmániás közösségekbe, onnan pedig a proanorexia-oldalakra, ami általában az utolsó állomás az ilyen betegségek kialakulásában. 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Tudom, mert már többször felültem erre a hullámvasútra. Bulimiával küszködve töltöttem a tinédzser éveimet, legalább három szívszorítóan öngyűlölő Pinterest-tábla szerencsétlen tulajdonosa vagyok, és kiskamaszként olyan gyógyszereket rendeltem online, amik szedésébe bele is halhattam volna – de nem érdekelt, mert annyira nem akartam ebben a testben létezni. 

És ez még jóval azelőtt volt, hogy a szociális életünk és a szórakozás javarészt átkerült az online térbe, így elképzelni sem tudom, milyen lehet azoknak, akik már ez alatt a kíméletlen nagyító alatt nőnek fel.

Látom a barátaim testvéreit, ahogy versenyt éheznek az osztálytársaikkal, ahogy félve fordulnak el minden tükröződő felülettől, és ez elég ahhoz, hogy legalább a töredékét én is érezzem magamon. 

Amikor árucikként tekintünk az emberi, de különösen a női testre, azzal pont emberi mivoltától fosztjuk meg 

A külsőnk nem egy jelmez, amit lehúzhatunk, amikor nem igazodik a trendekhez, hanem elemi része annak, akik vagyunk. Nem kell, hogy meghatározzon minket, de fontos, hogy békében éljünk vele, mert ezt az egyet kapjuk, és minden percben, amikor azon aggódunk, hogy hogyan néz ki, értékes időt veszítünk az életünkből. Legyen szó a heroin chicről vagy a BBL-kultuszról, a testalkatok divatként való való kezelésének nincsenek győztesei, legalábbis nem hosszú távon. Mindegy, melyik irányba mozdul el a mérleg nyelve, valamelyik tábor mindig alul marad, és csak idő kérdése, hogy a piedesztálra emeltek újra a szépségipari tápláléklánc alján találják magukat. Valóban itt az idő, hogy változzon az ideál, de az ingadozás helyett talán végre elkezdhetnénk azon dolgozni, hogy összezúzzuk a mérleget. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Catherine McGann

Nyáry Luca