„Találkozásunk első pillanatától kezdve megfogadtam, hogy bárhová követlek, akár a halálba is”

Ezt Eva Braun a Hitler ellen elkövetett merénylet után írta szerelmének. És ami a teljes odaadást hivatott nyomatékosítani, az végül önbeteljesítő jóslattá vált. Bár a nyilvánosság előtt Hitler mindvégig titkolta kapcsolatukat – a célja az volt, hogy a németek kizárólag a hazájáért elkötelezett, önmaga boldogságát is feláldozó vezetőt lássák benne –, a nő mindennél jobban vágyott rá, hogy a világ előtt Adolf Hitler társaként ismerjék el. Legalábbis erről árulkodnak testvérének küldött levelei, amiket a Führerrel közös öngyilkosságuk előtt írt.

„Azt akarta, hogy a történelem megőrizze a nevét”

– mondta Heike B. Görtemaker, történész, életrajzíró. És így is lett. Miközben 1945 áprilisában a Wehrmacht katonái véres küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, nyolc és fél méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy bunkerben, mindössze harminchat órával öngyilkossága előtt, Eva Braun türelme végre beért: ő lett Frau Hitler, akinek nevét megismerte az egész világ – de akiről mégis oly keveset tudni. 

 

Hitler ugyanis mindennél jobban őrizte magánéletét

Így Eva Braunról is kevés megingathatatlan tény áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy pontos válaszokat találjunk a fenti kérdésekre. Annyi bizonyos, hogy katolikus családba született, három lánygyerek közül középsőként. Hogy tizenhét éves volt, amikor 1929-ben Heinrich Hoffmann fényképésznél, ahol abban az időben dolgozott, megismerte a negyvenéves Adolf Hitlert. Hogy a férfi akkor még Geli Rauballal, élt együtt, aki 1931-ben öngyilkosságot követett el, és aki félig az unokahúga volt. A kettejük közti viszony pontos jellegét homály fedi, az azonban szintén bizonyos, hogy az Eva Braunnal való kapcsolata csak ezek után kezdett intenzívebbé válni.

Hitler ugyanakkor addigra már elköteleződött a német nemzet felé, hazájával vállalt jegyességet, ebbe a kapcsolatba pedig nem fért meg egy harmadik személy. Ezen igyekezett minden erejével változtatni Eva Braun, aki helyet akart magának kicsikarni a férfi életében. Ezért pedig mindent megtett: kapcsolatuk alatt kétszer is megpróbált öngyilkos lenni, vélhetően azért, hogy Hitler figyelmét magára irányítsa.

Adolf Hitler és Eva Braun - Forrás: Getty Images/ Bettmann

Naiva vagy nagyon is számító?

Annak ellenére, hogy számtalan életrajzi mű született róla, még ma is olykor egymásnak ellentmondó információk keringenek Eva Braunról. Míg egyes emlékiratok, irodalmi vagy filmes alkotások révén a közhiedelem azt tartja róla, hogy nem volt több egy hiú, butácska, de nagyon vonzó nőnél, a berlini történész-kutató, Heike B. Görtemaker szerint – aki könyvet is írt Eva Braun élétéről és a Führer mellett betöltött szerepéről – a nő korántsem volt naiva. A történész annak ellenére, hogy nem állítja, Eva befolyással lett volna a politikai döntésekre, amelyeket Hitler hozott, de nagyon is tisztában volt a náci politikai döntéshozatal fordulataival. „Pontosan tudta, mi történik” – mondta.

Ezt támasztották alá unokahúga, Gertrude Weisker szavai is, aki korábban a Guardiannek mesélt kuzinjáról. „Ő nem volt párttag, csupán Hitler barátnője […] Ez volt az egyetlen dolog, amit el tudott intézni, hogy nem volt tagja a pártnak. Így nem volt lehetősége semmibe sem beleavatkozni. Volt egy apáca nagynénénk, és abban az időben elfoglalták a kolostorokat is. A nagynénénk megkérdezte Evát: »Tudsz segíteni, hogy a kolostorban maradhassunk?«, mire Eva azt válaszolta: »Hagyd megnőni a hajad«. Ezzel arra utalt, hogy ha el kell hagynia a kolostort, akkor senki se lássa, hogy apáca volt.

Nem volt befolyása és nem is próbált befolyást gyakorolni.”

A maga módján ugyanakkor mégis kihasználta, hogy közel került a „belső körhöz”. A nőt Hitler fényképésze, Heinrich Hoffmann oktatta a fotós szakmára, kapcsolatuk idején sokat fotózta, filmezte a náci párt vezetőjét és annak körét, a felvételek egy részét pedig jó pénzért eladta Hoffmann-nak – az életrajzíró szerint így hozta létre az ő külön üzletét.

Forrás: Getty Images/ullstein bild/ullstein bild

Emellett pedig igyekezett minden privilégiumot kihasználni, amit szeretői státusza nyújtott neki

A sok ruhát, az ékszereket, ingatlanokat, a külön fodrászt… Megjelenése mindig makulátlan volt, rajongott a divatért, szeretett szépítkezni. Ahogy mulatni, táncolni is; imádta a jazzt, az irodalmat, a filmeket. Teljesen szembement a náci nőideállal, amely szerint a nő formázható, a férfi akaratának minden szempontból alávetett tárgyként kezelendő, és akinek a legfőbb feladata a család kiszolgálása. Sőt, egyes életrajzírók egyenesen a náci birodalom „It girl”-jeként hivatkoznak rá. Arról, hogy milyen volt valójában a kevés élő tanúk egyikét kérdezte korábban a Guardian. Gertrude Weisker húszéves volt, amikor – édesapja tiltása ellenére, aki elítélte Evát szeretői státusza miatt – meglátogatta unokanővérét Berchtesgadenben. 

 

Mivel lehet kitölteni az ürességet? 

„Látni akartam az unokatestvéremet […] De Eva nem volt a vasútállomáson, amikor megérkeztem. Két SS-tiszt várt rám, akik azt mondták, elvisznek hozzá” – kezdte visszaemlékezését. Gertrude bevallotta, nehéz elmagyarázni, milyen ember volt valójában Eva, hiszen ő hihetetlenül felnézett unokanővérére. „Nagyon sportos volt és számomra nagyon gyönyörű. Tizenkét évvel voltam fiatalabb nála, és teljesen természetes, hogy csodálsz egy felnőtt embert […]

Volt egy különleges üresség benne, amit sporttal, úszással próbált betölteni. Olyan dolgokkal, amik nem is igazán számítanak.

Mindig cserélgette a ruháit, naponta ötször-hétszer is átöltözött. Nem tudom, miért, talán ez egy lehetőséget nyújtott számára, hogy mindig más ember legyen: egyszer bajor lány, másszor igazi hölgy. Ez talán azért volt, hogy kitöltse az ürességet. Nem volt senki, aki imádta volna őt” – fejtette ki Gertrude.

  

Arra a kérdésre viszont, hogy miért szerethetett bele Eva Braun Hitlerbe, nem tudta a választ. Elmondása szerint ezt sosem kérdezte meg az unokanővérétől, nem is tehette, hiszen két külön generációba tartoztak, számára pedig, aki tizenkét évvel volt fiatalabb, tiszteletlenség lett volna feltenni egy ilyen kérdést. Unokahúga szerint mindemellett Eva depresszióra hajlamos alkat volt. Ezt támasztja alá két öngyilkossági kísérlete és a naplóbejegyzései is, amiket abban az időszakban írt: „Miért nem jön értem az ördög és kap el? Vele jobb lenne, mint itt” – írta.

A kívánsága pedig végül teljesült.

Filákovity Radojka

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/ullstein bild/ullstein bild