„Magamtól SOHA nem jöttem volna hozzád”

Ez az A MONDAT, ami majdnem minden férfi kliensem szájából elhangzik. A szégyenlősebb férfitársaim szokták még így is kezdeni az első ülés alkalmával:

„Szia, János. Kaptam egy coaching-kupont a feleségemtől születésnapomra. Szóval küldtek.” 

Kérdések sora merül fel ilyenkor: Miért nincs joguk/lehetőségük/engedélyük/bátorságuk a férfiaknak, hogy hozzáférjenek a saját lelkükhöz? 

A lelkizés tradicionálisan férfifeladat

Mindez már csak azért is érdekes kérdés, mert tradicionálisan férfiszerep a lélek dolgaival foglalkozni. A vallások, legyen az természetvallás vagy monoteista egyházi, a sámánok, papok, rabbik, imámok, madárjósok, szerzetesek, jógik mind-mind férfiak (voltak). 

Akkor hogyan lehetséges mégis, hogy a férfiak többségének nincs hozzáférési joga saját lelkéhez? A válasz nagyon prózai. 

Mivel az apák a főszabály szerint távol voltak a családjuktól, (hiszen halászni-vadászni, háborúzni, dolgozniuk kellett), a fiú gyerekek csak töredékidőt tölthettek azokkal a férfiakkal, akikkel azonosulniuk lehetett volna. 

Pedig egy igazi „tűzben edzett férfi” képes a kegyelem, alázat, a tolerancia, a tűrés, önfeláldozás, öngondoskodás, a szolidaritás, ünnep és öröm érzéseinek megélésére. 

Azonban a kisfiúk nevelése ifjabb, éretlen, még cizellálatlan gondolkodású és érzelmi állapotú, a világot fekete-fehérben látó, náluk nem sokkal idősebb fiú társaik által történt. 

Mintha azt üzenték volna:

„Ha én kibírtam, neked is ki kell.” 

Így született meg a férfiak sorskönyvi üzenete, ahogy Eric Berne írta:

„Bírd ki!” 

Ez a parancs határozza meg a férfiak működését, mely adott esetben nagy előny, de sokszor gátló hittétel. 

Napjainkra ez a dogma már talán magukat a férfiakat akadályozza a legjobban a fejlődésben. Gátolja, hogy felszabaduljanak, és az élet magasabb rendű céljai felé fordítsák tekintetüket. 

A parancs be nem tartásának szankciója a kirekesztés, mely kegyetlen, de hatékony.
Mondták neked gyerekkorodban, amikor valami rossz fát tettél a tűzre, hogy: „Itt hagylak!”. Vagy „Kiteszem a szűrödet!” Esetleg „Tőlem mehetsz akár világgá is!”
Görcsbe rándul az ember gyomra ilyen mondatokat hallva. Az ember csordaállat, egészen napjainkig családon, közösségen kívül élni lehetetlen volt az egyén számára.

Legősibb szorongásunk a falka elvesztése.

Kutatások bizonyítják, hogy a szülői rosszallás mérhető fiziológiai pánikot, szorongást vált ki a kisgyerekekből. A rosszallás nem más, mint a kirekesztéstől való félelem sejtszintű emlékezete, aminek egyenes következménye a megsemmisülés. Ha holisztikusan közelítjük a törzsön kívülre kerülést, úgy is fogalmazhatunk, hogy nincs „minta” az egyedüli életformára az archaikus világban. 

A férfitársadalom ezt a módszert használja a kisfiúk szocializációs folyamatában. Lehet-e csodálkozni, hogy a férfiak többsége nehezen kezeli a saját érzéseit? 

 

Akkor hol lakik a férfiban a lélek? 

A sztereotípiák és közhelyek szerint amulettekben, tetoválásokban, sportpályákon, kocsmák homályában, tejfakasztó bulikban lehet vele találkozni. Olyan helyeken, ahol legálisan „nem kell kibírni”. (E cikk lehetőségeit meghaladja, hogy idekapcsoljuk az alkohol férfiakat kísérő „kultúráját”, talán egy másik alkalommal.) 

El tudunk képzelni egy olyan világot, ahol egy férfinak nem az az elsődleges reakciója, hogy megoldásokat, eszközöket és rögtön egy kész projektet javasoljon adott helyzetre? 

Jó lenne, mert a „bírd ki” parancs férfiszocializációs módja sajnálatos módon nem ad semmilyen konstruktív megoldást a felnövekvő fiúknak a kapcsolati problémáik kezelésére. 

A különböző vállalati módszertanok korszakában talán már kijelenthetjük, hogy még a munkahelyeken sem elég hatékony módszer az érzelmek, az ügyféligények tagadása. A kapcsolódás, az empátia, a másik megértése vezet sikerre üzleti és párkapcsolati szempontból is. 

A „bírd ki” három utat engedélyez csupán: tűrni, harcolni, elmenekülni. 

Bizonyos szempontból mindhárom magányos módszer, miközben ma már a napnál világosabb, hogy problémákat minimum párban, de inkább csapatban oldunk meg. 

Mi lehet akkor a kiút ebből az érzelmi evolúciós zsákutcából? Megdönthető vélelemként írom, a kedves olvasó tegye próbára nyugodtan az olvasottakat, és egészítse ki saját gondolatiságával. 

Szerintem a kiút a férfiak saját emancipációs önismereti folyamata, amiben joguk és lehetőségük nyílik újragondolni saját szerepeiket és minőségeiket. 

Ölelkezni csak meccsen szabad?

Angolszász kultúrájú és más nyugati típusú országokban mostanában azt vettem észre, hogy megsokasodtak a férfikörök és férfi-elvonulások, ahol van alkalom és lehetőség idősebb és/vagy „beérkezettebb” férfiakkal találkozni, látni őket, hallani a beszédüket, és csatlakozni a gondolataikhoz. Mindig mélyen inspiráló találkozások ezek, magam is vettem részt ilyenen. Anélkül, hogy reprezentatív mintának tekintenék hazai Facebook-csoportokat, és ebből messzemenő következtetéseket vonnék le, tanulságos volt látni, hogy amikor egy admin magyarázó szöveg nélkül képeket lopott a @sacredsons Instagram-oldalról, és csak annyit írt oda: „Mi a véleményetek?”

Iszonyú és zsigeri „buzizás” kezdődött egymást ölelő és síró férfiakról készült fényképek láttán. Ami már csak azért is vicces, mert bezzeg focimeccsen vagy kocsmában ugyanez teljesen elfogadott.

A kommentek arról szóltak, hogy ha lelki támaszra van szüksége egy magyar férfinak, lemegy a kocsmába a haverjaival. Ez pontosan meglátszik a KSH alkoholizmusról készült statisztikáján. Több kommentár nem szükséges. 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Önmagukra ébredő férfiak

A helyzet mégsem reménytelen: lehet követni az Instagarmon már önmagukra ébredt férfiakat, vagy legalábbis olyanokat, akik úton vannak. Szerveződnek itthon is elvonulások, szaporodnak az önismereti körök, van nekünk egy Everness Fesztiválunk is, vannak sámánok, lehet izzasztó kunyhóba menni vagy jeges vízbe merülni, vannak tantra-kurzusok, önismereti túra-elvonulások, apás szülésfelkészítő programok is.

Soha nem éltünk még olyan szerencsés korban, amikor mennyiségben és minőségben ilyen tárház állna az önismereti utak kibontására. 

Férfitársaimnak javaslom, hogy találják meg magukban azt a kíváncsiságot, ami tizenéves koruk közepén is vezette őket a világ felfedezésében. 

Az első önálló prágai vonatutak, cigik, egyebek, tájfutások, versenyek, driftelések, csajozások, utazások, gitározások, kezdő hekkelések élményében élő erőpróba, kíváncsiság, bátorság, kurázsi megszállta az embert. 
Fel tudjátok idézni? Én hiszek benne, hogy igen, és ráéreztek ezeknek az emlékeknek a testetekben megjelenő kellemes érzésére. Ott lakik a spiritusz! 
Használjátok a világ felfedezésére ezt az érzést! Csak az a vicc, hogy a világ most bent van és nem kint.

Vadas János

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/SensorSpot