Tényleg könnyebb fiút nevelni? Van, hogy igen – csak épp a gyerek kárára
„Úgy örülök, hogy nekem fiam van!” – annyi embertől hallottam már ezt a mondatot! Egyszer például egy erőszakot elszenvedett nők segítését célzó képzés során, az egyik résztvevőtől. Annak ellenére, hogy kapcsolatierőszak-túlélőként és egy fiúgyerek anyjaként is érteni vélem, mire gondolt az illető, újra és újra összerezzenek, amikor ezt hallom. A gyerekem apja határozottan fiút akart (ráadásul egészen konkrétan négyet), és messze nem ő az egyetlen. Akár kutatásokat böngészünk, akár magánbeszélgetést folytatunk a dologról, megkerülhetetlennek tűnik az elmélet, miszerint a fiúkat könnyebb nevelni (és kezelni), mint a lányokat – de ettől még nem feltétlenül igaz. Mózes Zsófi írása.
–
Amíg egészséges és boldog, addig mindegy, hogy fiú vagy lány – gondoltam naivan
Az amerikaiak véleményét 1941 óta vizsgálják a kérdésben, és a válasz jellemzően továbbra is az, hogy ha gyerekvállalásról van szó, a fiúkat részesítik előnyben a lányokkal szemben (ha például csak egy gyerekük lehetne, a megkérdezettek 54 százaléka inkább fiút szeretne, és csak 27 százaléka lányt).
A tanulmány megállapítja, hogy a fiúk iránti preferencia különösen az első és második generációs bevándorló családok körében jellemző – de még inkább akkor, ha olyan országokból származnak, amelyekben a nemek közötti egyenlőség kevésbé érvényesül. Más szóval,
a fiúgyerekek előnyben részesítése mélyen összefügg azzal, ha egy kultúrában a nőket másodrangú állampolgároknak tekintik.
A UCLA és a London School of Economics tanulmánya szerint azok az amerikai családok, amelyekben lány az elsőszülött, nagyobb valószínűséggel vállalnak további gyerekeket. Számszerűsítve, évente körülbelül 5500-zal több születés történik, ha az első szülött gyerek lány, annak reményében, hogy a második fiú lesz.
2018-ban pedig egy Indiában készült tanulmány kimutatta, hogy az ország olyan mértékben részesíti előnyben a fiúkat a lányokkal szemben, hogy statisztikailag 63 millió nő hiányzik az ország lakosságából. Magas a magzatelhajtások aránya, miután kiderül a baba neme, és azt is megállapították, hogy a fiúk számára jobb minőségű táplálkozást és orvosi ellátást biztosítanak, mint a lányoknak.
Rengeteg társadalmi-gazdasági ok áll amögött, hogy az emberek miért akarnak a fiút
Mégis a leggyakoribb érv, ami ilyenkor felmerül, hogy sokak szerint a lányok nevelése érzelmileg megterhelőbb. Míg arról, hogy a lányoktól milyen érzelmekre számíthatunk, van egy – többnyire hipotetikus –listánk (hogy, mondjuk, szeszélyesek és hisztisek, vagy sokat drámáznak), a fiúk esetében pedig ez (és mindezek ellentéte) nem feltétlenül merül fel.
A valóság azonban az, hogy szinte minden gyerek intenzív érzelmeket él meg, ahogy a felnőttnek túlnyomó többségének is vannak heves érzései. A különbség annyi, hogy a fiúk és a férfiak számára a megélhető érzelmek skálája meglehetősen korlátozott.
Dr. Brené Brown professzor gyakran beszél előadásaiban az érzékenység és a sebezhetőség erejéről, és arról, hogy ez a legtöbb ember számára mekkora paradoxon. Hiszen az érzékenység az első, amit másokon látni, mások felől érezni szeretnénk, mégis az utolsó dolog, amit megmutatnánk magunkból. És ez különösen igaz azokra a férfiakra, akiket „maszkulin” mentalitásban neveltek – ami végtére is olyan férfiak generációjához vezetett, akik soha nem tanulták meg, hogyan fejezzék ki vagy dolgozzák fel konstruktív módon a nehéz, negatív érzéseiket (a férfiasság és az egészség kapcsolatáról ITT írtunk).
„Katonadolog” és más sztereotípiák
Úgy kétéves volt a fiam, amikor felmászott egy mászóka tetejére, majd jelezte, hogy menjek utána, mert nem mer lejönni. Mire felértem hozzá, már sírt. Amikor lemásztunk és az ölembe bújt, voltak, akik azt mondták, hagynom kellett volna, hogy lejöjjön egyedül, különben sosem fogja megtanulni, hogy kell ezt csinálni (képzeljétek: megtanulta!). Nézzem meg a többi gyereket, senkiért nem mászik fel az anyja. És azzal, hogy babusgatom, csak az önállótlanságát erősítem.
Csakhogy egy kétéves gyerekről beszélünk, akitől nem elvárható, hogy felnőtt módjára élje meg és dolgozza fel az érzelmeit – ahogyan az sem, hogy elnyomja ezeket, csak azért, mert fiú.
Azzal pedig, hogy a fiúkat „könnyebb esetnek” tituláljuk, tovább erősítjük azt a sztereotípiát, miszerint a lányokkal több a baj, ők érzékenyebbek, természetüknél fogva kompetitívebbek más lányokkal szemben, sőt érettebben is kell viselkedniük, mint a fiúknak.
A fiúkat nem könnyebb nevelni, csak sokkal inkább leegyszerűsítjük őket mint embereket
Leegyszerűsítjük a szükségleteiket, az igényeiket és a vágyaikat, miközben meggyőzzük magunkat arról, hogy az érzelmeik skálája sokkal szűkebb a fiatal lányokéhoz képest. Arra bátorítjuk a fiúkat, hogy nyeljenek egy nagyot, fojtsák el, amit kell, és lépjenek tovább. Nincs bánat, nincs félelem, nincs fájdalom. A fiúk nem sírnak, ugye.
Az olyan „tipikusan férfias” érzések kifejezésére korlátozzuk őket, mint a düh és a harag, ezért sokan közülük később is tagadják (gyakran önmaguk előtt is), hogy valaha is feldúltnak, szomorúnak vagy megbántottnak érezték volna magukat. A tüske persze ettől még megmarad – csak nem veszünk róla tudomást.
Szerencsére azonban egyre többen foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy
a férfilét jóval több annál, mint hogy valaki mindig kemény, esetleg dühös legyen.
Ha lassan is, de talán elkezdtük elismerni annak fontosságát, hogy nemtől függetlenül minden gyereket meg kell tanítani az érzelmek megélésére, és az érzelmi kontroll gyakorlására, ráadásul egyre többen vagyunk, akik szerint nem vezet eredményre, ha ehelyett az érzések elfojtására kondicionáljuk őket.
Persze szülővé válni, gyereket vállalni és nevelni elképesztően nehéz. Ez azonban nem jogosít fel minket arra, hogy a saját kényelmünk érdekében korlátok közé szorítsuk és leegyszerűsítsük a fiúkat, ezzel megfosztva őket annak a lehetőségétől, hogy a személyiségük minden szegletét, rétegét és árnyalatát felfedezzék – azok mélységeivel és magasságaival együtt.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / monkeybusinessimages
