–

Miért az elsők?

Tele van az életünk „elsőkkel”: első nap az oviban és a suliban, első munkahely, első főzés, első csók, első szerelem, első szex. Az első párkapcsolat – mert ez alatt most nem az ártatlan ovis kézfogást értem, hanem a mindent elsöprő, viszonzott szerelmet – különleges helyet foglal el mind között.

A legtöbbünk kamaszként bonyolódik bele az első románcába. Akkor, amikor amúgy is rengeteg változáson megyünk keresztül: berobbannak a hormonjaink, formálódik a testünk és a szellemünk, és biológiailag is véget ér a gyerekkorunk.

Iszonyú kényes időszak a pubertás, és egy ilyen periódusban megélt kapcsolat nagy hatással van a jellemfejlődésünkre.

Kitüntetett jelentősége van az első találkozásainknak és tapasztalatainknak „az élet nagy dolgaival”. Az elsők sokkal jobban megragadnak bennünk, élénkebben, részletesebben emlékszünk rájuk, mint az azt követőkre – ezt a pszichológia vakuemlékeknek hívja –, és nincs ez másként a szerelemmel sem. Sőt, a kötődésnek ez az akkor új formája sokkal intenzívebb, áthatóbb élmény, ami fontos viszonyítási alapot, mintát ad a későbbiekre. Akkor is, ha jó, de akkor is, ha rossz a tapasztalat – mondja a szakember.

Fontos, de nem mindent eldöntő

Ahogy a felnőttek közötti kapcsolatok, úgy a tiniszerelmek sem tökéletesek. Az érzelmek pedig nemcsak a pozitív, hanem a negatív tartományban is szélsőségesek lehetnek. Hiába van szó kamaszokról, esetenként ők is ugyanolyan kegyetlenek tudnak lenni egymással, ugyanúgy lehet toxikus, ne adj’ isten bántalmazó a viszonyuk, mint a felnőtt párkapcsolatok esetében.

Márpedig, ha az első szerelem nagy csalódással ér véget, az bizony akár évekig tartó bizalmatlanságot, ódzkodást okozhat egy újabb szerelemtől. Ám ez nem tart örökké, tehát a későbbi kapcsolataink sikeressége nem azon áll vagy bukik, hogy milyen élményekkel jöttünk ki az elsőből.

„Hogyha az első nem is sikerül jól, nyugodtan bízhatunk abban, hogy minden kapcsolati nehézség, sérülés, bántottság, rossz tapasztalat felülírható. Ez a mindennapos tapasztalatom és a szakmai hitvallásom is egyben, hogy a legnehezebb élmények is felülírhatók, ki lehet belőlük jönni, újragondolhatók, és megtalálhatjuk az értelmüket” – mondja a pszichológus.

Kozma-Vízkeleti Dániel

Hozott minták

Egy kapcsolat milyensége természetesen mindig a benne lévő két emberen múlik, ám nagyon fontos szerepet játszik a személyiségen túl az is, hogy milyen mintákat hoznak magukkal a felek.

Főleg az első szerelem esetében, ahol – ugye – személyes tapasztalat híján abból főznek a fiatalok, amijük van: a szülői példák és a popkulturális alkotások – rózsaszín szirupos – történetei, ahol általában a nagy egymásra találással ér véget a sztori.

Tehát ahogy minden mást, a párkapcsolati mintákat is nagyrészt a szüleinktől hozzuk.

„A gyerek ellesi egészen kicsi korától, hogy a szülei hogyan lépnek kapcsolatba egymással. Lát-e közöttük puszit, ölelést, mi a tapasztalata, hogyan beszélnek egymással. Ez lesz tehát az első képe arról, hogy mire való egy párkapcsolat, mi fordul elő benne, mi az, ami oké, és mi az, ami nem oké. A kamaszainkat az életszagú, a hétköznapihoz közel eső tapasztalatok segítik, hogy igen, a szerelem lángolás, a fájdalom meg gyötrelem” – mondja a szakember.

A beavatkozás csak ellenállást szül

Egyetlen szülő sem akarja boldogtalannak látni a gyerekét, ezért jön az iszonyú nehéz kérdés: mit tehet, egyáltalán, kell-e valamit tennie, ha kívülről úgy ítéli meg, a kamasza tartósan nem érzi jól magát a kapcsolatában, de nem lép magától.

„Úgy gondolom, érdemes azért ilyenkor elővennünk a saját magunk megnyugtatásának a képességét. Más szóval, ha én azt látom, hogy a gyerekemnek rossz, akkor én azt kívülről látom, és nem biztos, hogy belülről tényleg úgy van” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel.

Másrészt pedig a direkt beavatkozás ellenállást szül, és épp az ellenkezőjét éri el a szülő, mint ami a szándéka volt.

Sokkal jobb stratégia, ha utalgatás vagy a kinyilatkoztatás helyett inkább kérdéseket teszünk fel, például: „Miből érzed, hogy ő szeret téged?” „Szokott-e, dicsérni?” „Amikor együtt vagytok, akkor boldog vagy?”

Olykor az „örökké” csak egy hétig tart

A példamutatáson túl azonban a pszichológus szerint nincs más dolguk a szülőknek a szerelmes gyerekükkel, mint hagyni megélni az érzéseket, és biztosítani őket arról, hogy van létjogosultsága az erős érzelmeknek – legyen az a felhőtlen boldogság vagy a darabokra hullott szív fájdalma.

Ezen persze még felnőttként, sok tapasztalattal a hátunk mögött is nehéz keresztülmenni, hát még egy tinédzsernek, akiben tombolnak a hormonok. A pszichológusszakértő szerint a legjobb, amit tehetünk a gyerekükkel, hogy komolyan vesszük, és az érzéseit is.

„Nagyon fontos, hogy a gyerek tisztában legyen azzal, hogy az érzéseiért nem felelős, csak azért, hogy mit kezd velük. Ha a szülőhöz fordul a problémáival, segíteni kell” – hangsúlyozza Kozma-Vízkeleti Dániel.

Ám szerinte azt is el kell fogadnia a szülőnek – akármilyen nehéz is – hogy nem feltétlenül vele fogja ezeket a dolgokat megbeszélni a gyereke.

És ami még nagyon fontos – teszi hozzá a pszichológus – hogy ne csak a bánatukat vegyük komolyan, hanem a boldogságukat is.

Amikor a tizenéves fülig szerelmes gyerek azt mondja, hogy „a párjával fogja leélni az életét”, ne akarjuk lelombozni a lelkesedését azzal, hogy „addig még nagyon sok minden történhet”.

Ugyanis ezt akkor és ott a tinédzser tényleg komolyan gondolja – akkor is, ha az az „örökké” csak egy hétig tart.

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Edward Cisnero