–

Válási beszámolók

Az általános iskolás osztálytalálkozók az évek múlásával egyre inkább átalakultak egyfajta válási beszámolókká, amelyek újabb évek elteltével kiegészültek a szülők elvesztését taglaló és a gyerekek kirepüléséről szóló részletekkel. Ilyenkor gyakorlatilag a csodájára járunk annak az egykori osztálytársnőnknek, aki jócskán túl a negyvenen, per pillanat is az első szerelmével él együtt. Azzal, akivel 15 évesen ismerkedett meg.

Szerelem harminc év után is

Mi, többiek nehezen bírjuk ezt megérteni, de az érintetteket ez a legkevésbé sem zavarja. A három jól sikerült, mára szinte felnőtt gyermek és a szülőkből áradó határtalan nyugalom az ékes bizonyíték arra, hogy 15 évesen ez a döntés nem volt elhamarkodott, sem pedig megfontolatlan. Az osztálytársnőnk, mondjuk, kivételesen jó természet, a hátán nyugodtan fel lehetne vágni egy hektárnyi fát, ilyen derűs és extrovertált lényt keveset hord a hátán a föld.

A férj némiképp hektikusabb, de ezt a feleség kitartó türelemmel tűri már harminc éve.

Miközben mesélt minderről, kifejezetten csodálatot éreztünk: ott voltunk mi, többiek, az x darab válásunkkal, szétziláltságunkkal, miközben valaki azt ecsetelte éppen, hogy ő még mindig teljesen szerelmes abba az emberbe, aki életében először megcsókolta. Kicsit jól is esett volna belekötni ebbe a ténybe, de nem tudtunk – és be kellett látnunk, hogy az „unalmas” új neve mától: „működőképes”. Nyilván nem problémáktól mentes, vagy olykor megbillenő, de mégis lehetséges.

Feri bácsi megvárja Zsófi nénit

Zsófi néninek nem volt igazán boldog a házassága, de mindig ott maradt neki a háttérben, mint egy árnyék, Feri bácsi. Fiatal korukban nagyon szerelmesek voltak egymásba, de valahogy mégsem lettek egy pár. Zsófi néni családot alapított, Feri bácsi viszont nem, ám hosszú évekig ott állt a háttérben, és várt. Ötven év elteltével, amikor Zsófi néni már özvegy volt, Feri bácsi kilépett az árnyékból, és megkérte szerelme kezét. És most olyan boldogan turbékolnak, mint két kamasz…

Hogy rontanánk el most?

Mindezeken felbuzdulva én is elgondolkodtam, azon, hogy az első fontos, viszonzott szerelmemmel vajon milyen jelenünk lehetne 2019-ben. A 14 éves koromban megismert lánglelkű, versíró fiúból mára kissé száraz, korrekt, vezető beosztásban lévő mérnök lett, viszont a hektikus csapongásaimmal és legendás türelmetlenségemmel én sem vagyok habkönnyű piskóta.

Vajon manapság milyen tényezők mentén rontanánk el a több mint harminc éve becsődölt kapcsolatunkat?

Ő zászló, én vödör

Ha jobban belegondolok, már az első szerelem fogalma is ellentmondásos. Meddig érdemes visszamenni az időben? A középiskoláig? Az általánosig? Vagy visszanyúlhatunk akár az óvodás időkbe is? Emlékezetem szerint én akkor is, folyamatosan szerelmes voltam, a hórihorgas termetemet és jókislányos szemüvegemet tekintve leginkább persze viszonzatlanul.

Pedig milyen szépen elterveztem, hogy óvodai jelünk, a zászló és a vödör egymás mellé kerül az ovis zsákok folyosóján…

Folytatódott ez az általános iskolában is, de ott még nehezebb volt a helyzet, mert összesen öt fiú volt az osztályban, így rajongása tárgyát elég szűk körből kellett válogatnia az ember lányának, ráadásul párhuzamos osztály nem volt, a felsőben meg ugyanúgy többségben voltak a lányok, mint nálunk.

A választás első igazi szabadsága a gimnáziumban szakadt rám, amikor testnevelés szakos osztály indult a miénkkel párhuzamosan, tele már akkor is izmos, sportos fiatalemberekkel. Rám nyilván ügyet sem vetettek, de ez nem akadályozott meg abban, hogy ne essek újra meg újra plátói szerelembe, és ne érezzem folyamatosan azt, hogy az előzőek csak kósza, szétfoszló bárányfelhők voltak az éppen aktuálishoz képest. Majd mikor valóban beköszöntött az igazi, elementáris első szerelem, csúfosan elbuktattam a sértődöttségből és gyerekességből ácsolt kis ego-vérpadomon.

Másik földrész, ugyanaz a férfi

Már jócskán felnőttként mindig irigyeltem egy kicsit Zs-t. Ritka stílusos nő, amit nehéz körülírni, lévén a stílusosság mindenkinek mást jelent – de akkor inkább úgy fogalmazok, hogy az a típus, aki maga a stílus. A cuccai nagy részét mindig saját maga készítette, és minden baromi jól állt rajta. Holott sosem tárulkozott ki, nem volt magamutogató, szerintem a vállát is csak negyven fokban villantotta ki a strandon, mégis forognak utána minden nemű és korú járókelők, mert Zs. nemcsak stílusos, de okos, életvidám és érdeklődő is. Bizonyára ezek is közrejátszottak, hogy sok-sok évig szociális területen dolgozott, bajba jutott emberekkel foglalkozott, de egy időben vállalkozó is volt, és úgy összességében: ha Zs. belekezdett valamibe, az biztosan valami nagyon kreatív dolog lehetett.

Békés és csöndes férjéről én magam csak annyit jegyeztem meg, hogy egyféle „békés meg nem támadási szerződés” keretében élhetnek együtt, mert egymás mellett jó ideje nem láttam őket. Zs. a különböző kulturális eseményekre is javarészt barátnőjével járt, a férfi sosem tartott vele ezekre.

A gyerekeik felnőttek, önálló életet alakítottak ki, elköltöztek. Nem ért tehát különösebb meglepetésként, amikor Zs. néhány év elteltével egy idegen országból kezdett fotókat posztolni, méghozzá egy idegen férfi oldalán.

Egy kiegyensúlyozott és boldog Zs.-t láttam a képeken. Persze feltűnt, hogy a férj immár sehol sincs, de a tény, hogy Zs. immár a bolygó másik felén, a világ legdekadensebb nagyvárosában él, felülírta ezt a meglepetést.

Lassan kiderültek a részletek is: a képeken szereplő élénk tekintetű, egy joviális matrózra hajazó szőrmók, Zs. fiatalkori szerelme volt. Pár év kapcsolat után, ahogy az lenni szokott, mindkettejüket másfelé vetette az élet, a nő mégis máshoz ment férjhez, és másnak szült gyerekeket, a férfinek is megvolt a maga útja. Vajon mennyi esélye lehet annak, hogy két ember, több évtized elteltével is ugyanabban a – hazájuktól több ezer kilométerre lévő – nagyvárosban találkozzon össze ismét, és kezdjen el mindent ott, ahol annak idején ezek szerint nem is nagyon fejeződött be?

A viszonylag későn jött boldogságban lubickoló, két nagyszülő korú ember élete most, túl a hatvanon lett olyan, mint egy megvalósult tündérmese.

Zs. még nem javította ki a kapcsolati státuszát, ma is „házas” és nem írta át jelenlegi lakhelyét sem. Nem módosította a lélek dolgait jól ismerő Gyökössy Endre idézetét sem, amely az ő életét tekintve most nyerte el igazi értelmét: „Árnyék mögött fény ragyog. Nagyobb mögött még nagyobb. Amire nézek, az vagyok.”

Kocsis Noémi

 Kiemelt képünk illusztráció