A legtöbb ember élete rendszerint úgy alakul, hogy húszéves korában sokkal kevesebb a fix kötelezettsége, mint harminc-, negyven-, ötvenévesen. Értelemszerűen kevesebb bankhiteled, kevesebb munkahelyi és családi kötöttséged, kevesebb napi feladatod van. Azaz több a szabadidőd és minden értelemben több a szabadságod is. Már nem kell elkérned magad anyuéktól, ha a szokásos péntek mellett csütörtökön és vasárnap is van egy buli, de már nem anyuék adnak pénzt egy balatoni nyaralásra sem, ezért az életed szinte minden aspektusáról magad döntesz.

És én nem tudok mást tanácsolni, mint azt, hogyha te is olyan alkat vagy, aki kísérletezik, keresgél, és próbálkozik, mert még nem találta meg a véglegeset semmiből, akkor keress, de úgy istenigazából!

Márcsak azért is keress rendíthetetlenül, mert később sokkal kevesebb időd és lehetőséged lesz erre. És mert megrázóan sok középkorú és idősebb ember él úgy, hogy kihagyta ezeket a lehetőségeket. Hogy félénk volt, bátortalan, ürügyek és indokok mögé menekült, vagy csak legyintett rá, és nem próbálkozott, nem keresett, nem kísérletezett. Aztán negyven fölött ébredt rá, hogy mi mindent és ki mindenkit hagyott ki. Hogy mi mindent nem csinált, hol mindenhol nem volt. Egészen szilárd meggyőződésem, hogy többek között ezért kezdenek el megállapodott negyvenesek összevissza csajozni meg pasizni, meg megcsalni mindenkit, és azért bolondulnak meg tömegesen emberek az életközepi válság környékén: mert egyszerűen nem éltek, nem élték ki magukat a húszas éveikben. Kimaradt az a hatalmas tömegű élmény, kimaradtak az ilyenkor szokásos szélsőségek, hogy menjünk el a határainkig minden értelemben – és nem telt meg az a zsák az emberek lelkében, aminek a húszas évek alatt meg kell telnie. 

Persze egyáltalán nem szeretnék általánosítani, és tisztában vagyok vele, hogy vannak olyan alkatú emberek is, akiknek szimplán semmiféle igénye nincs semmilyen tombolásra, meg szélsőségekre. De ha a tendenciákat nézzük, nem lehet nem észrevenni ezt. Mindkét típusból sok-sok embert ismerek, és akik jó értelemben tomboltak fiatalon, azok között valahogy sokkal több a nyugodt, higgadt, megállapodott ember, aki békében él önmagával a negyvenes éveiben.

És sok más egyéb tényező mellett azért él békében önmagával, mert tudja a határait, kipróbálta a korlátait, és mert az élményzsákban bőséggel van, amire vissza lehet emlékezni.

Nincs hiányérzet, nincs metsző, kegyetlen önvád, hogy itt sem jártam, azt se csináltam, olyat se próbáltam soha. Hanem nyugalom, megbékélés és elfogadás van. És olyat is bőven ismerek, akinek így-úgy kimaradtak a vadulás évei, és valami pótolhatatlan hiányérzet, maró önvád, és kínzó késztetés ördögi körforgásában élnek, és nem bírnak se megnyugodni, se boldogságot érezni, mert állandóan az kínozza őket, amit nem tettek meg.

Úgyhogy ha húszéves vagy, akkor nem tudok mást javasolni, mint hogy hajrá. És mivel 16 éves a saját lányom is, nem a levegőbe beszélek, nem könnyelműsködöm, hanem kurvára érzem ám a felelősségét is ennek az egésznek. Ezzel együtt neki is ezt fogom javasolni. Meg minden fiatalnak: kerekedj fel az élet minden értelmében, és használd az időt, használd a fiatal éveket, használd a mérhetetlen szabadságot, mert elillan mindegyik egy pillanat alatt. És ha használod az időt, ha nem vársz, hanem tudatosan teremted a lehetőségeket, ha keresed hozzá a társaságot, ha elszánt, bátor, szívós, és kitartó vagy, akkor néhány évtized múlva elképesztően hálás leszel önmagadnak. Imádni fogsz te is visszaemlékezni arra, hogy mi mindent nem hagytál ki, és hogy mi mindent csináltál. 

 

Arra, amikor összegyűjtötted a pénzt könnyen vagy keservesen, bepakoltál, elutaztál, odamentél, megálltál azon a jelentőségteljes ponton, és nem kaptál levegőt, annyira megismételhetetlen volt. Amikor elhatároztad, hogy meglátogatod őt, felkerekedtél, odamentél hozzá, és mindkettőtöknek földbe gyökerezett a lába, aztán csak repültetek egymás karjába, és szorítottad és sohasem felejted. Amikor esélyed sem volt, de mégis megvetted a virágot neki, odaadtad, és semmi sem lett belőle, de negyven évvel később is elszorul a szíved, ha csak eszedbe jut.

Amikor mégis leugrottál arról a szikláról, mégis felvetted az ejtőernyőt, mégis lemerültél a víz alá, mégis kipróbáltad, mégis merted, mégis mentél, mégis igent mondtál.

Akkor is, ha lesz közte bőven, amit később megbánsz, és az lesz az az emlék, ami rohadtul tanulságos leckének bizonyul majd. Akkor is, ha egyik-másik hülye ötletnek bizonyul. Akkor is, ha lesz köztük, akivel utólag hülyeség volt csókolózni, vagy lefeküdni, pláne együtt járni. Akkor is, ha húsz évvel később kurvára béna zselés hajú ciki idiótáknak tűnnek majd, akikért szívecskéket rajzoltál a padra, és sírva visítottál a koncertjükön. Akkor is, ha megbuktál amiatt egy vizsgán, mert maradtál még egy napot az ottalvós buliban, és nem lettél kész a dolgoddal.

Csak a vörös vonalakra kell vigyázni. Azokra a határaidra, amiket az élet, a józan ész, vagy a saját értékeid szabnak neked. Amiről érzed, hogy annyira veszélyes, hogy már nem tudnád élvezni, azt nem szabad. Akiről érzed, hogy akkora hülyeség, hogy semmiképpen nem tudnád utána megindokolni magadnak, és nevetni rajta, annak nemet kell mondani. Amiről tudod előre, hogy a baromság része még a pillanatnyi élvezet részénél is sokkal nagyobb, azt hagyni kell. Amiről tudod, hogy egy pillanat vagy egy alkalom is örökre kettétörheti az életedet, azt sem szabad. Ezért nem próbáljuk ki a heroint, nem dugunk három ismeretlen fiúval egy sátorban a Szigeten, és nem is ülünk be melléjük kocsiba, amikor saturészegek. Mert az nem kaland és kísérletezés, hanem az öngyilkosság különféle formája. És ha a szüleinket kérdeznénk, elmesélnék, hogy bizony ismernek ilyen embert is, aki ilyesmit is kipróbált. Viszonylag kevés lesz közöttük, aki ma harmonikus, nyugodt és boldog életet él. Aki már nem él, vagy tolószékben él, vagy pszichiátrián kezelik, olyanból több lesz.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Egyszóval határa a kísérletezésnek és a próbálkozásnak is van.

De a nulla kaland és a visszafordíthatatlan önpusztítás között bőven elég széles sáv áll rendelkezésre mindenki számára, aki élményt akar gyűjteni, aki a lelkének zsákját akarja tömni olyasmivel, amiért hálás lesz örökre.

És hogy kinek mi az élmény? Na ezért kell próbálkozni, hogy megtaláld a sajátjaidat. Hogy kiderüljön, egy kenutúra, tűzrakás, pofázás, és kártyázás közben vagy száz százalékig boldog önmagad, vagy a nagybátyád garázsában a hülye haverjaiddal heavy metal számok üvöltözése közben, vagy kalligráfiák rajzolgatása és olasz operaáriák hallgatása közben. Hogy egy kalandvágyó haverral olcsó repülőutakra fogtok gyűjteni és hátizsákkal bejárni a világot Kongótól Indonéziáig, vagy a Tisza-tó élővilágát fogjátok egy profi biológussal tudományosan tanulmányozni. Teljesen mindegy, mitől vagy boldog. Csak az számít, hogy menj és csináld. Próbáld ki. Tedd meg. Ne hagyd lebeszélni magad, ne hagyd lebecsülni, eltéríteni magad. Menj.

Kevés dologért leszel annyira hálás saját magadnak életed végéig, mintha hallgatsz magadra, és megindulsz az élményeid felé. 

Doffek Gábor

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Tomas Rodriguez