Híres könyvek, melyeket megbánt az írójuk, pedig átütő sikert hoztak
Azt hiszem, sokunknak volt már olyan élménye egy-egy könyv olvasása közben: bárcsak én írtam volna ezt a remekművet! Azt gondolnánk, hogy a népszerű könyvek szerzőit gyengéd érzelmek fűzik alkotásaikhoz, pedig sokszor nemcsak kellemetlennek tartják egyik-másik munkájukat, hanem minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy eltüntessék a polcokról. Pichler Zsófi írása.
–
Legyen szó akár egy korai munkáról, szárnypróbálgatásról vagy világsikert hozó alkotásról, számos szerző elhatárolódik korábbi munkáitól, vagy keserű szájízzel beszél egy-egy kötetéről. De vajon mit vétettek ezek a könyvek?
A szeretett karakterek olykor megnehezítik íróik életét
Hiába a világhír, ez nem menti meg a következő klasszikusokat attól, hogy szerzőik negatívan nyilatkozzanak róluk, akár a túlzott figyelem, akár a monotonitás, akár a magánéletükre gyakorolt hatás miatt.
A. A. Milne: Micimackó (1926)
A nagy sikerű könyvek szerzője eredetileg a kisfiának alkotta meg a Százholdas pagony lakóinak történetét (a kisfiúról mintázva Róbert Gidát), ennek köszönhetően pedig rengetegen megismerték a nevét. Végül mégis megbánta, hogy megírta a „csacsi öreg medve” történetét, mivel úgy érezte, ez mindig beárnyékolja a többi, felnőtteknek szóló írását. Felnőve a fia is ellenérzésekkel gondolt a könyvekre, hiszen egész életében a könyvbeli karakterrel azonosították: „Apám az én gyerekvállaimon jutott el oda, ahová, elvette a jó híremet, és csak üres hírnevet hagyott cserébe.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Lewis Carroll: Alice Csodaországban (1865)
Carroll, valódi nevén Charles Dodgson, nem a művet utálta, hanem a rivaldafényt, ami vele járt, azt viszont nagyon. „Ez a népszerűség ahhoz vezet, hogy idegenek ismerik meg az igazi nevemet, mutogatnak rám és megbámulnak az utcán – írta egy baráti levélben.
– Annyira intenzíven gyűlölöm ezt az egészet, hogy néha azt kívánom, bárcsak ne írtam volna egyetlen könyvet sem.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes (1887)
Sok esetben azt is nehéz feldolgozni, ha karakterünk nevét sokkal többen ismerik, mint a miénket, aki megalkottuk. Annak ellenére, hogy a szerző számára Holmes karaktere hozta meg az átütő sikert, zavarta, hogy a detektív neve nagyobb hírnévnek örvendett az övénél. Emiatt megpróbálta megölni őt, de olvasói hangos felháborodása miatt végül visszahozta az életbe, és még több Sherlock Holmes-történet született.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nem lehet előre felmérni a hatását
Legtöbbször persze nem azzal a céllal ragadnak az írók tollat, hogy mindenáron sikerkönyvet alkossanak, a jövőbeli lehetséges hatásokat azonban nehéz felmérni.
Peter Benchley: A cápa (1974)
A kasszasiker alapját egy szintén sikeres könyv adta, a szerző azonban évekkel később lesújtón nyilatkozott róla, mivel a könyv és a belőle készült könyv is hozzájárult a cápák negatív megítéléséhez. Benchley-t nagyon bántotta, hogy vérszomjas, bosszúra éhes ragadozóknak tüntette fel a nagy fehér cápákat, és ezzel az első számú tengeri ellenséggé tette őket az emberek szemében. „Ma már tudom, amit a könyv születésének idején még nem tudtam, hogy nincs olyan, hogy egy cápa rászokik az emberhúsra. Ha ezt akkor tudtam volna, sosem írom meg a könyvet. A cápák nem célzottan támadnak emberekre, és biztosan nem neheztelnek senkire.”
Bár a cápák nem bosszúálló típusok, Benchley úgy érezte, jóvá kell tennie, hogy ilyen rossz színben tüntette fel őket, ezért később sok idejét szentelte a cápák védelmének, főleg a veszélyeztetett nagy fehér cápákénak, amiket a könyvében annyira lehúzott.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
William Powell: The Anarchist Cookbook (1971)
Powell a vietnámi háború idején, 19 évesen írta a könyvet, amelyben a könyvtárban elérhető katonai leírások alapján „recepteket” találhatunk robbanószerek és illegális drogok elkészítéséhez. A könyv eredetileg a háború elleni tiltakozás volt, később azonban sok olyan üggyel (például terrorcselekményekkel és egy iskolai lövöldözéssel) hozták kapcsolatba, amelyek miatt a szerző megbánta, hogy egyáltalán megírta. „Egyszerű volt akkoriban a motivációm: az amerikai hadsereg próbált besorozni, hogy harcolni, és valószínűleg meghalni küldjenek Vietnámba. Meg akartam jelentetni valamit, ami kifejezi a dühömet. De úgy tűnik, sokkal sikeresebb voltam ebben, mint azt akkor gondoltam volna – írta a Guardiannek.
– Az évek alatt rájöttem, mennyire hibás a könyv alaptétele, mivel a központi gondolat az, hogy az erőszak elfogadható eszköz arra, hogy politikai változást érjünk el. Ezzel ma már nem értek egyet.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Stephen King: Rage (1977)
A szerző elhatárolódott ettől a korai, még Richard Bachman álnéven kiadott könyvétől, miután több iskolai lövöldözéssel is kapcsolatba hozták a művet. A történet ugyanis egy gimnazistáról szól, aki megöli egyik tanárát, az osztálytársait pedig túszul ejti. King 1965-ben írta meg a könyvet, amikor még maga is gimnáziumba járt, ám a kiadásra csak egy évtizeddel később került sor.
Elmondása alapján, amikor megírta, még nagyon más volt a világ: „1965-ben még nem kellett levennünk a cipőnket a reptéri ellenőrzésnél, és nem voltak fémkereső kapuk a gimnáziumok bejáratánál.”
King kérésére a könyvet kivonták a forgalomból, mert bár nem gondolta, hogy egyedül a kötet hibája lenne bármelyik lövöldözés, úgy vélte, az általa leírt történet ötleteket adhat olyanoknak, akik mentális állapotuk miatt közel állnak ahhoz, hogy szörnyűségeket kövessenek el. A könyv iránt továbbra is nagy a kereslet, használt példányai akár kétezer dollárért is gazdát cserélnek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Csak ne vigyétek képernyőre!
Bizonyos esetekben nem is magával a könyvvel van a szerzőnek problémája, hanem annak megfilmesített verziójával, amiben sokszor egészen más irányt adnak a történetnek, elferdítve az író eredeti szándékait.
Anthony Burgess: Mechanikus Narancs (1962)
Az olvasók sokféleképp interpretálták a történetet, pláne, miután megjelent Stanley Kubrick díjnyertes filmadaptációja is. „A könyvet, ami miatt ismerik a nevemet, ma már letagadnám. Amiatt lett híres, mert egy olyan filmnek szolgált alapul, ami úgy tűnik, dicsőíti az erőszakot. A film miatt az olvasók könnyen félreértették, miről szól a könyv, ez a félreértelmezés pedig halálomig kísérni fog. Sosem kellett volna megírnom” – jelentette ki később.
A könyv ugyanis nem az erőszakot volt hivatott támogatni, sokkal inkább azt kívánta bemutatni, mennyire fontos az emberiességhez a választás szabadsága – a választás különböztet meg minket a robotoktól.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Annie Proulx: Túl a barátságon (1997)
A díjnyertes film alapjául Annie Proulx azonos című írása szolgált, ami őszinte, érzékletes, korát meghaladó módon mutatja be egy azonos nemű szerelmespár helyzetét egy olyan korban, amikor az elfogadás még nem volt széles körben elterjedt. A szerző azonban nem örült az olvasók átiratainak és adaptációinak, mivel szerinte teljesen elviszi a fókuszt a történet valódi értelméről. „A film előtt rendben volt a történet, azóta viszont csak problémákat okoz. Az emberek nem tudják elfogadni a végét, és nem tudják megérteni, hogy ez nemcsak a két főszereplőről szól, hanem a homofóbiáról, a társadalmi berendezkedésről, egy mentalitásról.” Az alternatív befejezések pedig, amiket az olvasók költenek hozzá, elviszik erről a fókuszt.
Alan Moore: V, mint vérbosszú; Az őrzők
A képregényíró sem magukat a műveket bánja, azt azonban nagyon sajnálja, hogy egy ideje mindent meg akarnak filmesíteni. Odáig ment, hogy sok millió dollárról mondott le, csak azért, hogy kívül maradhasson a neve a filmvilágon. Úgy véli, ha a képregényeket csak a filmek miatt ismerjük, nagy potenciáltól fosztjuk meg őket, és sosem lesznek többek, mint „filmek, amik nem mozognak”. Mint mondta:
„Éppen ezért a nyolcvanas évektől a munkáimat igyekeztem úgy megalkotni, hogy filmezhetetlenek legyenek.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Persze olyan is van, aki csak nem hiszi el, hogy valóban jó, amit megalkotott – ez az önbizalomhiány például majdnem megfosztotta szinte a teljes Kafka-életműtől a világot.
Franz Kafka: Átváltozás (1915)
Munkáinak nagy részével, így többek között az Átváltozással is elégedetlen volt a szerző. Írásai meghaladták a korát, így életében kevés munkáját adták ki, ő pedig folyamatosan megkérdőjelezte saját tehetségét. Ezért halálos ágyán megígértette egy barátjával, hogy elégeti naplóit és kiadatlan munkáit – ezt az ígéretet azonban a barát szerencsére nem tartotta be. Ennek köszönhetjük, hogy a világ megismerhette Kafka zsenijét.
Meséljetek, ti melyiken lepődtetek meg a legjobban!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt képek forrásai: Wikipedia / Current History of the War; Getty Images / Ulf Andersen / Contributor; Getty Images / Ulf Andersen / Contributor
