–

Csend van a szobában, az állatok kábán hasalnak körülöttem, a lányom újra iskolában. Hiányzik, pár nap kivételével egész nyáron együtt voltunk. Évről-évre meg kell szoknom újra ősszel, hogy beszippantja az intézményi nevelés, második éve legalább azon nem kell izgulnom, értik-e, szeretik-e igazán ott, ahol van, amikor diák (Iván, Zsuzsa, Edit, Mariann és a többiek: köszönet mindenért!!!).

Már elég nagy ahhoz, hogy a feladatokból kivegye a részét, és elég nagy ahhoz is, hogy mind a kettőnk számára igazi pihenés lehessen az együttlét, felnőttes szórakozás a közös program.

Nincs ember ezen a világon, akivel szívesebben lennék, mint vele. Igaz, mind kevesebb időre jutok hozzá, de ennek így kell lennie, ez így természetes, az én dolgom engedni mind messzebb és messzebb a kályhától. Tudom, hogy ügyesen boldogul majd, és szép élete lesz azokkal, akiket maga mellé már ő választ családul.

Szeptember elsején írom ezeket a sorokat, pár nappal azután, hogy hazajöttünk egy Tisza-tavi kirándulásról, és ha becsukom a szemem, még mindig ott vagyok, vizet látok mindenfelé és felhőket, és indulnék most is tekeregni, ahelyett, hogy görnyedek nap mint nap az asztalomnál reggeltől-estig. Hagyni kell, és hagyom is, hogy beszippantson újra a naptáram, de azért nincs nap, amikor ne vágynék a szabadba. 

Egy cápahányással kezdődött, gyilkossági nyomozás lett a vége

WMN Life – 2021. szeptember 3. – DD

 

Mondom, hogy rokon érzés ez az életközepi válság okozta ŰRzavarral. Teret akarsz, és levegőt akarsz és eget akarsz és napot akarsz és szelet akarsz és látni és markolni és érezni akarsz, nem a fejedbe zárva leltározni az emlékeidet, álmodozva arról, hogy lesz még tavasz meg nyár újra talán.

Van, aki hirtelen őszül. Van, hogy hirtelen őszül. Pár perc alatt lett szeptember a múlt héten, bár még augusztust írtunk, hangolódni nem nagyon volt idő az új évszakra. Kánikulában előkapott nyári ruhákban didergett az ország a hideg szélben, mostanra viszont kapcsoltunk, előkerültek a kardigánok, őszi dzsekik – kaptam ajándékba én is a kedvesemtől egy ballonkabátot. Látni azért még a hidegfronttal egy szál trikóban, bermudában, kis szoknyában dacolókat, de a gyerekekre már ráparancsoljuk reggel a pulóvert.

Elereszteni a nyarat, és belerázódni az őszbe: mint mikor a negyvenes észbe kap, valami elmúlt, valami elveszett.

Pedig a vágyak még virulnak, a lélek meg, ugye, örökké infantilis és idealista, csak a lehetőségek egy része párolgott el, mint a parfüm, és a kezünk van tele immár nehéz pakkokkal. Lehorgonyoztuk magunkat, hiába fúj a szél, már nem kap fel minket olyan könnyedén, hiába dobtuk le a Covid-kilókat.

Pedig idén nyáron fickós volt mindenki, úgy vetettük bele magunkat a szabadságba, mintha börtönből szabadulnánk. Nem emlékszem, hogy lett volna ilyen sűrű kánikulám az elmúlt évtizedben, legalábbis mindig jött valaki ide, vagy mi mentünk oda, ezer éve nem látott ismerősök bukkantak fel, és még új barátságok is születtek. Izgága hangyabolyt formáztunk, még a Londonban élő cimborámmal is háromszor találkoztam két hónap alatt, amúgy jó, ha évente összejön ennyi randevú. Volt végre mozi és kerti mulatság, közös főzések és hajnalig beszélgetés fröccsök mellett, és nagy séták meg ejtőzés a kedvenc falumban, Kánban, szóval, ha emlékek és rendezkedés, akkor mondhatni, jól betáraztam.

Recseg-ropog az udvaron a hatalmas eperfa, tekeri az ágait a viharos szél. Én is recsegtem-ropogtam reggel hatkor, amikor csomagoltam az uzsonnát. Morogtam a kutyára, hogy láb alatt van folyton. De tudom, pár nap, esetleg hét, és megnyugszom, sőt, emlékeztetem magam imigyen, voltaképpen az ősz a kedvenc évszakom, a nagy melegek múlta, az erős színek bennem és körülöttem, a sok kirándulás és töprengés: az újratervezés időszaka rendre. Tudom, hogy jó lesz, csak fel kell vennem a régi-új ritmust, most az a dolgom, hogy hagyjam magam vezetni a táncban.

Olyan sok mesélnivalóm van! Remélem, jöttök velem, mert csak a ti figyelmetek ad értelmet a történetmondásnak.

Vágjunk bele együtt az őszbe! Azt kívánom nektek is, magunknak is, hogy legyen a következő időszak is – ha másként is, mint a nyár – de ragyogó, erős színekkel rajzolt, álmodó.

Kurucz Adrienn