Címke: életközepi válság

Nádudvari Péter: Azt szeretném, hogy így emlékezzenek rám: jó ember volt

WMN Life – 2024. január 27. – NP

A negyvenéves kor sokakat számvetésre késztet. Jó úton vannak-e, megvalósították-e az álmaikat, és hogyan tovább? Nádudvari Péter is rátekintett a B oldal lehetőségeire.

Ha a testeddel összhangba kerülsz, belelátsz a lelked mélyén őrzött titkokba is

Kult – 2023. május 20. – GyD

Mindazoknak, akik épp életközepi válsággal küszködnek, vagy épp afelé tartanak, vagy már éppen túl vannak rajta, hogy lássák: nem is olyan lehetetlen rendesen végigcsinálni, és megerősödve jönni ki belőle.

Schell Judit: „Valami véget ért, és most valami új kezdődik”

Kult – 2023. május 9. – GyD

Elment egy évre, hazajött, de lélekben csak lassan tudott visszaszokni, és egy új életet építeni magának. Mára úgy érzi, sínen van, ezért most elmeséli, mi változott benne, és hogyan áll ezentúl a dolgokhoz. Mivel nemrég elnyerte a legjobb női alakításért a tévékritikusok díját A király című sorozatban játszott szerepéért, láthattuk egy új magyar animációban (a Műanyag égboltban), és egyre több színházi produkcióban is szerepet vállal, – úgy tűnik, – az élet díjazza a bátorságát.

Milyen életközepi válság? Az egész életünk egy hatalmas válság!

WMN Ügy – 2023. március 23. – KC

A mostani harmincas-negyvenes korosztály már nem jut el odáig, hogy megérkezzen az életközepi válságba, és elkezdje unni a kiszámíthatóságot, ahhoz ugyanis előbb meg kellene tapasztalnia a biztonságot és a stabilitást.

Spáh Dávid: „Félek, hogy a tisztességes, normális emberek világában én kudarcot vallanék”

Kult – 2022. december 21. – GyD

„Szerintem annak idején azért vágtam bele a gyerekszínészetbe, hogy a »normális« gyerekkorból, vagyis a valóságból elmeneküljek, mert féltem attól a realitástól, ami várt rám. Ez tehát egyfajta kiugrási kísérlet volt, ami egy torz valóságot eredményezett. Innen kellett visszatérni a tényleges valósághoz, ami így nehezebben ment” – meséli Spáh Dávid, a Família Kft. egykori gyerekszereplője, aki mára, felnőttként újabb terepet talált arra, hogy kiszakadjon a valóságból: regényt írt.

Iliás-Nagy Katalin: Ha még egy válság jön, én megőrülök!

WMN Zizi – 2022. szeptember 25. – INK

Mi van akkor, ha valaki úgy érzi, élete krízisállapotok láncolata? – teszi fel a kérdést szerzőnk. Pszichológussal járja körbe a kérdést: mire tanítanak a traumák.

Az életközepi válság nem olyan reménytelen, mint amilyennek tűnik! – Ilyen volt a Hello, WMN! (videó)

Hello, WMN! – 2022. június 4. – SzAE

Felkerült a WMN YouTube-csatornájára a tavaszi–nyári szezon utolsó Hello, WMN!-estje az életközepi válságról (és még sokkal többről). Gyárfás Dorka vendégei ezúttal Epres Panni, Lovasi András, Oltai Kata, Szalay Ágnes és Bereczki Zoltán voltak. Tudjuk, hogy látni akarjátok őket!

„Vajon melyik lesz az a pillanat, amikortól nem hiteles, hogy ugrálok, táncolok a színpadon?” – Hello, WMN! bemelegítés

Hello, WMN! – 2022. május 23. – SzAE

Holnap újra Hello, WMN! És itt az utolsó bemelegítő kérdezz-felelek, Bereczki Zoltánnal!

„Hol vannak ebben az életszakaszban a nők? Róluk miért nincsenek legalább sztereotípiák?” – Hello, WMN! bemelegítés

Hello, WMN! – 2022. május 22. – SzAE

Szinte isszuk Oltai Kata szavait! Olvassátok, aztán gyertek el május 24-én a Hello, WMN!-re, hogy élőben is hallhassátok! Van még pár jegy, csak szólunk.

„Én kétszáz évig szeretnék élni, mert olyan jó” – Hello, WMN! bemelegítés

Hello, WMN! – 2022. május 20. – SzAE

Nemsokára kezdünk! Ráhangolódásképpen olvassátok el, Epres Panni modell hogyan áll az életközepi válsághoz, az öregedéshez vagy épp az új lehetőségekhez!

< 1 2 3 >