80 éve dobták le az első atombombát Hirosimára – ma már nem egy háború jelentheti az igazi veszélyt

–

Felfoghatatlan pusztítás

A második világháború hivatalosan a Japán Birodalom kapitulációjával ért véget 1945. szeptember 2-án, amelyet az augusztus 6-án Hirosimára mért Little Boy nevű atomcsapás váltott ki. Augusztus 9-én pedig Nagaszakit semmisítették meg az amerikaiak a Fat Man nevű atombombával.

Felfoghatatlanul sok ártatlan civil életét követelte ez a két támadás. A bombázás következményeivel foglalkozó japán-amerikai szervezet, a Radiation Effects Research Foundation adatai szerint

a robbanás után azonnal, illetve a következő négy hónapban a sugárzás miatt Hirosimában 90 000–166 000 ember halt meg, Nagaszakiban az áldozatok száma 60 000–80 000 fő volt.

Ennél pontosabban nem igazán meghatározhatóak a számok, mivel az egyes városok katonai személyzeti nyilvántartásai megsemmisültek. Egész családok vesztek oda, így nem maradt senki, aki jelenthette volna a haláleseteket. Illetve ismeretlen számú kényszermunkás tartózkodott mindkét városban.

John Hersey író, újságíró, háborús tudósító dolgozta föl dokumentumszerűen az akkori eseményeket, amely könyv formájában, és a New Yorker különszámában is megjelent, majd negyven évvel később újra beszélgetett a túlélőkkel, akiket japánul hibakusáknak neveznek. Megrázó vallomások olvashatók mindkét dokumentumban a túlélők lelkiismeret-furdalásáról és arról, hogyan bánt velük a többség attól félve, hogy még mindig sugárveszélyt jelentenek a társadalom számára.

Magyar tudósok szerepe a Manhattan-tervben

Bármilyen fájdalmas ezt kimondani, igencsak komoly szerepet vállaltak a magyar tudósok is az atombomba fejlesztésében: az amerikai Manhattan-tervben Wigner Jenő és Szilárd Leó is részt vett, ők a maghasadáson és láncreakción alapuló bomba fejlesztésén dolgoztak, Neumann János feladata pedig a matematikai problémák megoldása volt. Teller Ede is közreműködött benne, aki a hidrogénbomba atyja volt, és a termonukleáris fúzió (magfúzió) elméletének egyik kidolgozójaként vált ismertté. Neumannt állítólag még a halálos ágyán is őrizték 1957-ben, nehogy megossza azokat a katonai titkokat, amelyeknek birtokában volt.

„Vénemberek játszadoznak, de az Isten nem figyel”

Mostanában sokszor eszembe jut az 1992-ben született Európa Kiadó-dal, amelynek szövegét Kiss Llászló (sic!) és Menyhárt Jenő írta: 

„Vénemberek játszadoznak,
de az Isten nem figyel.
Megmaradtunk egymásnak,
de senki nem tárgyal senkivel.
[…]
Lehet, hogy neked jó ez a harc,
de ne taníts ölni, ha élni akarsz…”

Igen, Trumpra és Putyinra gondolok, mert mindketten hozhatnak nukleáris döntéseket, és mint tudjuk,

igencsak megkérdőjelezhető náluk a felelősségteljes hozzáállás.

Putyin idén májusban azt mondta, hogy „Oroszországnak elegendő ereje és eszköze van ahhoz, hogy a »szükséges eredménnyel« befejezzék az orosz-ukrán háborút, és reményét fejezte ki, hogy »a provokációk« ellenére sem lesz szükség a nukleáris fegyverek bevetésére” – írta a Telex. 

A nukleáris fenyegetőzés friss fejezete, hogy Donald Trump a közösségi oldalán jelentette be pénteken: utasítást adott, hogy két nukleáris tengeralattjáró helyezkedjen el a megfelelő térségben arra az esetre, ha ezek az „ostoba és provokatív” nyilatkozatok nem csak szavaknak bizonyulnak. A Kreml hétfőn sietett leszögezni, hogy a lépést nem tekinti eszkalációnak, és „mindenkinek nagyon-nagyon óvatosan kell bánnia a nukleáris retorikával”.

Az idei nyár azonban nem csupán az orosz-ukrán-amerikai tengelyen okozott sok feszültséget, hanem a Közel-Keleten is nagyon sok veszélyes esemény történt. A Forbes is írt arról, hogy illegális iráni atomdúsítókat semmisített meg az amerikai légierő, amellyel kapcsolatban prof. dr. Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja is kifejezte aggodalmait. Bár azt is elmondta az InfoRádió Aréna című műsorában Király István Dánielnek, hogy „Sokkal nagyobb problémát jelentene, ha Izrael a buseri atomerőművet, Irán egyetlen működő reaktorát támadná”, de egyelőre nem lát ilyen szándékot. 

Paradox biztonság

A nukleáris elrettentés (nuclear deterrence) politikája paradox módon biztonságot ad, de ahogy Irán, úgy más ország is megkísérelheti az atomsorompó-egyezmény felrúgását. Az orosz-ukrán háború kitörése óta érezhetően megnőtt az emberekben a félelem attól, hogy ez a konfliktus akár egy újabb világméretű háború kitöréséhez is vezethet, amelyben a nukleáris fegyverek is szerepet kaphatnak – a magyar kormány például nagy erőkkel táplálja is ezt a félelmet. Bízzunk benne, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség „safety, securty, safeguards” régóta ismert szentháromsága mostanság is elegendő lesz a biztonságunkhoz.

Aszódi Attila véleménye szerint ráadásul az igazi nukleáris biztonsági veszély a dúsító- és vegyi infrastruktúra sérüléseiben rejlik, amelyeket akár egy környezeti katasztrófa is kiválthat.

Legalább elméletben nem árt azonban tudni, hogy mit tehetünk a túlélésünk érdekében, ha mégis bekövetkezne az, amit senki nem vár.

Mit tehetünk egy atomtámadás vagy atomkatasztrófa esetén?

A kényelmetlen kérdésekre praktikus válaszok olvashatók a katasztrófavédelmi oldalakon, de dr. Homonnay Zoltán akadémikus is beszél ebben a videóban arról, hogy mik a legfontosabb teendők ilyenkor.

A riasztórendszert úgy építették ki, hogy nem egyénenként kell kitalálnunk, mit tehetünk atomveszély esetén, hanem minden település polgármestere tájékoztatja a lakókat arról, milyen lépések szükségesek: például mikor kell bevenni az úgynevezett jódtablettát, ami sokat segíthet a túlélésben. A sugárkezelések során is használt kálium-jodidról a Szabad Európa oldalán is olvashattok egy részletes cikket: a jódtabletta megakadályozza a radioaktív jód felvételét a pajzsmirigybe.

A lényeg a teljes elzárkózás, lehetőség szerint érdemes teljesen zárt térben, megfelelő mennyiségű vízzel és élelmiszerrel felszerelkezve eltölteni pár napot, (legalább 72 órát) amíg a közvetlen veszély elmúlik. Mivel ilyenkor az áram is sokszor kimarad, így internet sincs, hasznos lehet egy elemes rádió, hogy eljussanak hozzánk a legfontosabb információk.

Kassai Tünde, a Tanárnő Café oldalán összefoglalt minden fontos tudnivalót. 

A biztonsággal ugyanis akkor is muszáj foglalkoznunk, ha gondolni sem akarunk arra, hogy manapság mennyire ingatag a béke az egész világon.

A pusztítás borzalma, amit az évforduló kapcsán felidéztünk, jóval túlmutat a történelmi eseményen: fontos figyelmeztetés az emberiség számára. A múlt emléke egyben a jövőnk kulcsa is. Soha ne feledjük, hogy az atom árnya csak akkor múlik el, ha mindannyian egyformán elkötelezettek vagyunk a béke megóvása mellett.

Két évvel ezelőtt, más szemszögből Filákovity Radojka is megemlékezett az atomrobbantás évfordulójáról, olvassátok el az írását. 

Both Gabi