Tom Daley köt

Hogy mit csinál a brit olimpiai aranyérmes műugró, ha épp szeretné kicsit kikapcsolni az agyát? Nos, Tokióban erre is fény derült: köt. Méghozzá a lelátón is. Ami, ha belegondolunk, talán mégsem kellene, hogy ennyire formabontónak számítson 2021-ben, de az.

Daley saját bevallása szerint ezzel vezeti le a stresszt, így sportszakmai haszna is van annak, hogy pörgeti a kötőtűket, ráadásul Instagramja (van külön kötős oldala!) tanúsága szerint rendkívül ügyesen teszi mindezt.

Nem volt eddig sem titok, hogy a sportolónak a kötés és a horgolás a hobbija, mégis futótűzként terjedt a lelátón kötögető Daley képe a közösségi médiában, jól mutatva, mennyire erős sztereotípiák kötődnek (ahaha, kötődnek) ehhez a tevékenységhez.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tom Daley (@madewithlovebytomdaley) által megosztott bejegyzés

A magam részéről üdvözlök minden fricskát a régi, káros beidegződéseknek – a 27 esztendős Daley ráadásul jótékony célra szokta felajánlani a műveit, szóval duplán imádom. Jelenleg egy csíkos pulcsiért lehet versenyezni az Insta-oldalán, aki adakozik, az részt vesz a játékban, a bevétel pedig (jelenleg mintegy egymillió forint) a Brain Tumour Charity alapítványnak megy majd. (Tokióban épp egy francia buldog szerkóján dolgozik.) 

 

A legnagyobb visszalép – majd új hős születik

Az idei olimpia legnagyobb felhördülést keltő eseményével kell kezdenem természetesen, pontosabban azzal, ahogyan kezelték. Minden idők egyik legnagyobb tornásza, Simone Biles, akinek éremesélyeiről nagyjából vitát se lett volna érdemes nyitni, annyira biztosnak látszott, hogy mindent visz, az első szer után visszalépett az egyéni összetett, az ugrás, a felemás korlát, illetve a talaj döntőjétől is.

Érdekes volt megfigyelni, miként reagálta le ezt az amerikai olimpiai csapat: mindenki maximális támogatásáról biztosította Bilest. Ehhez természetesen az is kellett, hogy Biles nyíltan beszéljen arról, mi történt vele, felvállalja, hogy a világ jelenlegi legjobb tornásznője a mentális egészsége érdekében lép vissza élete egyik kiemelten fontos versenyéről. Amerikában hasonló kultusz övezi az olimpiai aranyat, mint Magyarországon, szóval ez tényleg nem lehetett könnyű döntés.

Biles döntése viszont sokat fog lendíteni azon az ügyön, amelyet Naomi Osaka néhány héttel ezelőtti visszalépése kapcsán itt, a WMN-en is taglaltunk, jelesül, hogy a mentális egészség is egészség, és egy sportoló esetében is ugyanolyan fontos, mint a fizikai jóllét.

(Hogy pontosan mit jelent a Bilesszal előforduló twisties, azaz mentális blokk, ami akár életveszélyes sérüléseket is képes okozni, azt itt megírta a 24.hu.)

Biles visszalépésével a csapat vezére a legfiatalabb, a mindössze tizennyolc esztendős Sunisa Lee lett, aki a csapat ezüstérme mellett egyéni összetettben az aranyat is elhozta. Ez már önmagában is lenyűgöző teljesítmény, ugyanakkor Lee hangsúlyozta, hogy sikerével a hmong közösségnek szeretne példát mutatni, amely odahaza, Minnesotában, egy emberként szorított neki. (Mármint ezt tényleg úgy képzeljétek el, hogy sokan jöttek össze Sunisának szorítani a tévé előtt a közösségi házban, mivel nem fértek be a lány családjának otthonába.) A hmong egy délkelet-ázsiai etnikai csoport, közülük a vietnámi háború után (amelyben az amerikaiak oldalán harcoltak) sokan voltak kénytelenek az Egyesült Államokba menekülni. A laoszi felmenőire büszke amerikai lány sokat tesz a közösségért, amelynek idősebb tagjai számára nem idegen a nélkülözés – szóval ez egy olyan sportsiker, amely jóval túlmutat önmagán.

Sunisa Lee a csapatezüst és az egyéni összetett arany után úgy nyilatkozott: mindezt Simone Bilesért tették, egyértelművé tette tehát, hogy a csapat nem cserben hagyásként éli meg a történteket, hanem egy szükségszerű és Biles pályafutása és élete szempontjából elengedhetetlen döntésként.

Az egyik felemelőbb része ennek a történetnek mégis Lee édesapjának nyilatkozata, amely jól példázza, milyen az, amikor olyan korba születik valaki, amikor a saját sportágának valaha volt legnagyobbjával kell versenyeznie. A férfi korábban súlyos balesetet szenvedett, és részlegesen lebénult, ami sok terhet rótt a családra, és megnehezítette Sunisa felkészülését az amerikai bajnokságra. John Lee meghatottan nyilatkozott lánya sikere után:

„Elmondom majd neki, hogy szuperbüszke vagyok rá. Azt is el akarom majd mondani, hogy akármi lesz is, mindig támogatni fogom, és szeretném elmondani Simone-nak, hogy valóban ő minden idők legnagyobbja, mert lehetővé tette az én kicsikémnek, hogy aranyérmet nyerjen.”

Én nem bőgök, te bőgsz!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sunisa Lee (@sunisalee_) által megosztott bejegyzés

Raven Saunders, a szelíd fenevad

Hogy mitől izgalmas a versenyen túl az olimpia? Például attól, hogy ilyenkor a világ legjobbjait láthatjuk a képernyőn, méghozzá olyan sportágakban is, amelyeket hétköznapokon egyáltalán nem biztos, hogy követünk – vagy lehetőségünk adódik a követni a mainstream médiában. Rengetegen vannak, akik ilyenkor „esnek szerelembe” egy-egy sportággal, statisztikailag kimutatható, hogy egy adott országban mennyivel nő a lelkesedés egy-egy, az adott nemzet által sikeresnek ítélt nagy nemzetközi torna után bizonyos sportágak iránt. (A 2011-es nőifoci-vébé után például 50 ezer kislány kezdett el focizni Franciaországban…)

Ehhez pedig gyakran a konkrét eredmények mellett más is kell: karizmatikus sportemberek. Mindannyian fel tudjuk sorolni a kedvenceinket, akik a gólokon, világcsúcsokon túl valami pluszt is jelentenek nekünk. Vicceseket nyilatkoznak, kiállnak egy adott ügy mellett, ami fontos a számunkra, tudunk velük azonosulni a személyes történetük kapcsán, stb.

Az idei olimpia egyik legszínesebb és leginkább figyelemreméltó egyénisége számomra egyértelműen Raven „Hulk” Saunders, az ezüstérmet szerző amerikai súlylökő, aki gyakorlatilag popkulturális ikonná vált Tokióban. Ehhez pedig a színes frizura, a robotzsaru-napszemüveg és a képregényhősöket idéző maszkok csak a belépőt biztosították: Saunders a döntőben olyat tett, ami sportolói és emberi nagyságát is megmutatta.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Raven Hulk Saunders (@giveme1shot__) által megosztott bejegyzés

Amellett, hogy nemzettársát, Jessica Ramsey-t támogatta, a Trinidad és Tobagó-i Portius Warrent is biztatta és megölelgette. Érdekesség, hogy a Ramsey és Warren holtversenyben nyolcadikként végzett élete első olimpiáján.

Saunders később az Instagramon adott magyarázatot a fair play-díjas tettre: szerette volna kifejezni nagyrabecsülését és támogatását azok iránt, akik őt inspirálják azon az úton, amelyen az olimpiáig jutott. Gesztusa tisztelgés a fekete sportolónők nagysága előtt, érmét pedig azoknak ajánlotta, akiket valamilyen módon elnyomnak.

Az éremátadón egyébként Saunders kezével X-et mutatott, amiért (mivel politikai utalásnak számít) elképzelhető, hogy megbírságolja a NOB, ő azonban már előre jelezte: nem számít, ha így lesz.

Kislányok négy keréken

Még mielőtt bárki felhorkanna: a kislányok kifejezésben jelen esetben semmi paternizáló vagy lekezelő nincsen, ugyanis az olimpiai versenyszámok között először idén szereplő gördeszkázás dobogóján két tizenhárom és egy tizenhat éves lány állt. Egyáltalán nem vagyok híve a gyerekkori kizsákmányolásnak és lélekölő edzésre kényszerítésnek, ugyanakkor most annak lehetünk tanúi, hogy egy sportág történetében először a szponzori elismerés mellé megérkezik a szélesebb sportszakmai megbecsülés is. Igen, lányoknak, nőknek is, ráadásul a gördeszka sem kifejezetten „nőies” sport a közvélekedés szerint.

Aki látta versenyezni a lányokat, az érti, hogy mennyire megérdemelt, s mégis milyen nagy dolog ilyen fiatalon történelmet írni, ahogyan azt is, milyen hatalmas lökést adhat mindez világszerte azoknak a kislányoknak (sőt: a szüleiknek), akik gördeszkáért nyúzzák otthon aput meg anyut. Innentől nincs kifogás: olimpiai érmet lehet nyerni ebben a sportágban! Csak olyan piszkosul jónak kell lenni hozzá, mint ez a három sportoló: Nisija Momidzsi (13, aranyérmes, Japán), Rayssa Leal (13, ezüstérmes, Brazília), illetve Nakajama Funa (16, bronzérmes, Japán).

Hajrá, csajok!

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Aki miatt Jennifer Lopez is rögbit néz

Ilona Maher az amerikai rögbicsapat tagja (egyelőre sajnos nem sikerült kiderítenem, magyarok-e a felmenői), aki vicces videóival TikTok-szupersztárrá vált a játékok idején. Hogy mennyire, arról legyen elég annyi, hogy amikor arról posztolt, mennyire imádja Jennifer Lopezt, a popsztár visszaüzent neki, hogy az imádat kölcsönös. (Maher egy hatalmas papír J.Lo-fejjel szerepel a videóban, amit Tokióba is magával vitt.)

@jlo

I choose you too @ilonamaher 🤍Go team USA 🇺🇸 @nbcolympics

♬ original sound - JLO

Egyrészt állati menő, hogy egy szintén erősen sztereotípiákkal terhelt sportágból valaki ennyire népszerűvé váljon (csak figyeljétek meg, hogy ez mennyire jó hatással lesz majd a rögbire). Másrészt mivel a napokban minden Maherről szólt a közösségi médiában, betekinthettünk abba is, mi Maher sikerének titka. Az egyik nyilatkozatának részlete így hangzott:

„Az apukám azt tanította nekem, hogy sohase fogjam vissza magam senki kedvéért. Néha mondták, hogy a személyiségem kicsit túl sok, és hogy ne hangoztassam állandóan a véleményem.

Az apukám minden ilyen alkalommal elmondta, hogy oda se figyeljek, és sose fogjam vissza magam. Azt mondta, dobjam erősebben, passzoljak keményebben, és legyek önmagam, mert elképesztő vagyok.”

Mit mondhatnék erre? Ilyen apukát mindenkinek!


Nektek melyik volt eddig a kedvenc olimpiai pillanatotok?

Csepelyi Adrienn

Kiemelt kép: Getty Images/Dan Mullan, Jamie Squire, Ryan Pierse, Clive Rose, Ezra Shaw