„A macinaci alatt ott az igazság” – A testem egész éves körforgása a diétától a sporton át az időszakos punnyadásokig

–

Január

Az eddigi legrövidebb karácsonyi látogatásunkról tértünk vissza, de azért a hét napban is töltöttkáposzta-, bejgli-, halászlétengerben úszkáltunk. Micsoda édes lebegés volt ez. Gyakorlatilag esélytelen ellenállni a tradicionális ízeknek még akkor is, ha egyre gyakrabban szembesülünk vele, hogy a gyomrunk már teljesen elszokott ezektől a füstös, zsíros, húsos fogásoktól. Na nem baj, mivel az őszi félmaratonom nem úgy sikerült, ahogy terveztem, még pislákol bennem egy pici láng a futás kapcsán, új év van, fogadalom, január 1-jei lelkesedés, úgyhogy simán átfutom magam ezen a néhány plusz kilón. Igaz, hogy már nem követem olyan fegyelmezetten az edzéstervet, mint ősszel, a heti három futás inkább egy vagy kettő, de azért még látszik az appban, hogy van valamifajta mozgás. Az idén más lesz!

Február

Hideg van, sötét van, rossz a kedvem. Nincsenek már karácsonyi fények, minden szürke és élettelen. Én is. Egy kis húzódás és két hét kihagyás a már alig pislákoló lángot is kioltotta bennem. Nem futok, nem mozgok, agonizálok, ostorozom magam, hogy már megint csak kergetem a démonjaimat a tél végén.

Semmihez nincs kedvem, és szorít a bugyim. Az a legrosszabb. Mert amikor már a fehérnemű is szorít, akkor valószínűleg a macinacikon kívül már minden ruhadarabomat kényelmetlen cipzárazni, begombolni, összekötni.

Bebújok a takaró alá, és a maradék szaloncukorral várom a tavasz első napjait.

Március

Nem mehet ez így tovább! Tényleg mindennap szembesülök a megnövekedett testemmel. Nem akarok új ruhákat venni. Illetve dehogynem, de nem ezért. Igenis akarom tartani a méretemet. Ennek több oka is van. Fenntarthatóság, önkontroll és tudatosság. Van egy kialakított ízlésem, ami önazonos, kényelmes, és reflektál az életvitelemre. Meg akarom tartani az ehhez tartozó ruhatáramat, és a tavaszi, nyári hónapokban, amikor amúgy is aktívabbak vagyunk, jó fizikai állapotba akarok kerülni. Terv kell, változás kell, és most, a karantén idején valami cél, aminek az eredménye mérhető. Legyen ez a testem. Elkezdek tervezni és lassan visszatérni az életbe. 

Április–május–június

A mézes hónapok: tudatos vagyok, aktív, fegyelmezett. Sportolok minimum heti háromszor, de van, hogy ötször is. Annál többször nem, pedig van, amikor lenne rá igényem, de tudom, hogy az hosszú távon teljesen tarthatatlan, és csalódott meg motiválatlan leszek, ha azt állítom be mércének. Legyen meg a heti három sport, ez a lényeg. Futni viszont egyáltalán nincs kedvem. A fiúkkal elmegyünk körözni a ház körül, hogy Barnit is átmozgassuk kicsit, van, hogy öt kilométer is összejön, de verseny nélkül nem tudom rávenni magam a rendszeres edzésre. Marad a YouTube-torna és a tévé előtti ugrabugra, az online pilates, meg Csaba edzőm Skype-on. Könnyű a táplálkozásra is figyelni, szépen tartom a kalória-egyensúlyt, jólesik a sok gyümölcs, az esti saláta. Alakulok, változom. Talán egy-másfél hónap után kezd el engedni a szorítás, és könnyen csusszan rám a farmer.

Tudtam márciusban, hogy bármit csinálok, ha a fene fenét eszik, legjobb esetben is május körül fogom érezni először a változást – így is lett.

Még a végén lesz beach bodym, ami pont sosem érdekelt, és lehet, hogy az idén el sem jutunk vízpartra. A bezártság alatt jólesik ez az öngondoskodás és céltudatosság. Keretet ad a napoknak, a heteknek, az egyre hosszabbá váló napok pedig szárnyakat adnak. Úgy érzem, a D-vitamin az én energiaszeletem.

Július–augusztus

El sem hiszem. Van beach, és viszem a bodymat! Boldog vagyok, elégedett és magabiztos. Keményen megdolgoztam ezért az érzésért, és az idáig vezető három hónap sikere mámorító. Jól érzem magam a nyári ruhákban, jöhet a babérok aratása, és ezzel egyenes arányban csökken is az állapotmegtartásra fordított idő. Nyár van, kiszabadultunk, hazatértünk, jókat eszünk, iszunk, szocializálódunk, élvezzük az életet. Túl meleg van ahhoz, hogy sporttal sanyargassam magam. Azért heti egy mozgás belefér, és igyekszem valamennyire a kaját is balanszírozni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Nem baj, ez mindig ilyen (pedig megfogadom, hogy mindig más lesz), ha Magyarországra érünk. Mások a körülmények, a rendelkezésre álló források, az idő, és darabjaira hullik mindenfajta rutin. A next level tudatos nindzsaság, ha valaki nyaralás közben is képes fegyelmezett maradni. Én ehhez túlságosan mélyen vagyok hedonista.

Egyszer élünk, hej, majd szeptemberben lesz időm megint gondolkodni azon, hogy miként faragjam vissza a nyári boldogságpaplant a testemen.

Szeptember–október

Na, akkor vissza a rajtvonalhoz! Ősz van, gyönyörűek a színek, jó kint lenni. Kezdek visszatalálni a futáshoz. Újra elkezdek rendesen edzeni, mert elképzelem, hogy áprilisban hazatérünk, és félmaratont futok a Vivicittán. Ez motivál, no meg a kapaszkodó a futógatyám gumija felett. Nehogy megint szorítson a bugyi! Most kell tudatosnak lenni. Majd jól átfutom magam az őszi–téli depresszión, karácsonykor is jellem leszek, és áprilisban gazellaként suhanok a pesti rakparton a könnyekig meghatódó szurkolók előtt. Ezzel a képpel a fejemben húzom a lábamra a futócipőt heti háromszor. Tudom, hogy át kell futnom az őszi melankólián és a téli beforduláson, ami pont olyan menetrendszerűen érkezik, mint az egyre szűkebb farmer és a nadrágszélre diszkréten és elegánsan ráhajoló pocak. De most más lesz, meg tudom csinálni, nem engedem el úgy a mérleg nyelvét, mint tavaly. Hiszen minden évben emlékeztetem magam, hogy mennyire pokolian nehéz az újrakezdés. Nem éri meg.

December

Még mindig futok. Már tudom, hogy idén nem megyünk haza, aminek az egyetlen pozitívuma, hogy minden eddiginél nagyobb esélyem van a tudatosságra. Na jó, de december van. Az nem lehet, hogy ne járja át a lakást a mézeskalács illata, hogy ne süssünk együtt hókiflit és hogy bejgli nélkül maradjunk. Ezek illatok, ezek érzések, ezek rituálék, ezek hagyományok, amikbe most még erősebben kapaszkodunk és még szorosabban öleljük magunkhoz. Meg itt a szakácskönyvteszt is, isler az kell! Munkaköri kötelesség. Ezeket nem tudom elengedni. Nem kívánom a salátát, töltött káposztát kívánok, meg túrógombócot. Otthoni ízeket. Kompenzálok. De közben legalább futok heti háromszor. Ennyi maradt a tudatosságból.

Aztán karanténba raknak minket tíz napra. Két rúd bejglivel, három doboz otthonról kapott szaloncukorral, két doboz mézeskaláccsal meg a szupermenő islerjeimmel.

Érzek valami vágó érzést a csípőm tájékán. Mert a macinaci alatt ott az igazság. Kezdődik elölről az éves rendes körforgás a testem, a hangulatom, a sporthoz és kajához való viszonyom hullámzásában. 

Mondanám, hogy kezdem megszokni, de tudom, hogy jövőre úgyis más lesz…

Pásztory Dóri

A képek a szerző tulajdonában vannak