Kik a szülés igazi hősei? – 7 + 1 tipp, mit tegyél, ha belefutsz egy spontán szülésbe laikusként

–

„Kié a szülés, születés dicsősége?”

– évekkel ezelőtt tettem fel a kérdést különböző fórumokon, végzős gimisek óráján, illetve az ismeretségi körömben. Általában mindenki elnémult. Elsőre fura a kérdés, hiszen nem azért szül az ember, mert dicsőséget akar magának. Ez így van. Azonban létezik egy narratíva, ami időről időre glóriát varázsol emberek feje fölé a szüléssel kapcsán.

Gondolhatnánk, hogy gyakorlatilag minden embernek kijár, aki átesett a szülésen, mert bármilyen úton érkezett is, megküzdött vele, adaptálódott ebbe a világba, tehát jár neki a taps. De ez ugye mindennapos, ahány ember, annyi glória.

Feltételezhetnénk azt is, hogy azért az anyának is jár némi tisztelet, hisz mégiscsak kiengedte a testéből azt a babát, bármilyen úton történt is, megszenvedett érte. De nem. Egészen más embereknek ítéljük meg azt a glóriát. Szóval, adódik a kérdés: kié a szülés dicsősége?

A hős alkalmi szülész

A média időről időre megsüvegel embereket szülések okán. Kik ők? Gyakorlatilag bárki, aki véletlenül belefut egy szülésbe, és tanúja lesz, a taxis, a portás a rendőr, a diszpécser, egy random rokon, vagy egy arra járó színésznő, bárki. Aki csak arra járt, és nem pánikolt, nem ájult el, annak jár a taps, a glória, a… minden.

Hősnek lenni jó! És a legkönnyebb hőssé válni, ha véletlenül egy szülésnél találod magad.

Laikusként nincs felelősséged, de bármit teszel, hős leszel. Ha a taxis simán tovább vezet, hős. Ha a diszpécser küld mentőt, esetleg még nyugtatja is az anyát a telefonban, hős. Ha a rendőr ott van és simogatja az anya homlokát, hős. Ha kinyitja az ajtót, ha hívja a liftet, ha a kezét nyújtja, ha rámosolyog… akkor bizony hős. Mert ott volt. 

Azt hiszed, eltúlzom, hogy a híradások nem ennyire heroikusak?

„Azt sem tudom, fiú volt-e, vagy lány, csak hogy megtapsoltak. Kértem egy tripla konyakot, és New Yorkig aludtam.” (Nem, nem az anya konyakozott be a szülés után.)

„A férfi hősiesen követte a mentésirányító minden mondatát” (miközben az anya egyedül megszülte a babát).

„Az őrmester az anya kezét fogva bátorított, a járőrtársának jutott a szülés nehezebb része.” (Nem a járőrtársa szült, csak szólok.)

„A kocsi hátsó ülésén szült az anya, a taxis vezette le a szülést.” (A taxis tényleg vezetett. Egy autót. Merthogy taxis.)

„Gyermekét segítette világra egy hős Vas megyei édesapa.” (Azaz a telefonba kapaszkodva boldogan nézte, ahogy a gyereke, elvégezve az utolsó rotációt, megszületett.)

„…a rutinos életmentők gyors döntést hoztak. Egy rövid fájásszünetet »kihasználva«, szinte egy mozdulattal áthelyezték a kismamát a mentőbe.” (Mert kitolásban erre vágysz.)

„Imádják az elképesztően higgadt sofőrt” (aki bár nem maradt higgadt, de legalább nem csukta be a szemét és nem engedte el a kormányt).

A szülés egy veszedelmes jószág

A légiutas-kísérőknek is fel kell rá készülnie: ahogy a sivatagi leszállásra, a cápatámadásra, úgy a szülésre is. Szóval vannak, akik hivatásból készülnek arra, hogy egyszer majd hőssé váljanak. És mint a Monty Python-filmben, eszembe jut a nagy kérdés: nem hiányzik itt valami? „A beteg!” Akarom mondani – a szövegek tanúsága szerint –, a passzív anya és passzív baba. Persze, tudom, tudom, az anyának nincs képesítése.

Az anya rendszerint annyira passzív a szövegek szerint, hogy az érzéseit is mások közvetítik:

„…nyilván nagyon hálás volt a hölgy, fogtam a kezét, bátorítottam, mondtam neki, hogy vegyen mély levegőt vagy nyomjon, tehát amiket a filmekben is láttam, azokat hasznosítottam”.

Sőt, annyira távoli, hogy nemcsak hogy az érzéseit nem ismerjük, valójában a szándékait sem tudhatjuk, legalábbis Jane Goodall közelebb került a csimpánzok motivációihoz, mint hogy megérthetnénk, mit keresett egy várandós az utcán: „A hölgy valószínűleg a villamoshoz szeretett volna menni.”

A rendőrnő azonban fontos dologra tapintott rá. Azt tette, amit látott a filmekben. Ez megmagyarázhatja, hogy miért jelennek meg ilyen mondatok egy kitolásban lévő nőről: „Egy félig eszméletlen állapotban lévő fiatal nőhöz kértek segítséget.”

Képzelt tudás

Mert már fogalmunk sincs arról, hogyan néz ki egy szülő nő. Nem látunk szüléseket, így filmes élményeinkre támaszkodhatunk csak, ezekben pedig irreális képet festenek a szülésről, a szülő nőkről. Egy vajúdása végén tartó nőtől ne várjuk, hogy kifelé látszó módon térben és időben orientált legyen. Ettől még nem félig eszméletlen, nem válik beszámíthatatlanná, csupán nagyon erősen és tisztán valami teljesen másra fókuszál. És nem rosszul lesz, hanem erőteljesen vajúdik.

A tudata tiszta, miközben elképzelhetetlen munkát végez a teste.

Vajon odamennénk-e a súlyemelőhöz, miközben 480 kilogrammot tart a feje fölött, és tennénk-e fel neki kérdéseket arról, hogy hova indult? Vagy mikor volt az első menstruációja (tudom, ez férfi rekord), hányas a lába, hány óra hány perckor született, az előző bajnokságon hány másodpercig tartotta ki a súlyt, stb. Ugye milyen abszurd lenne? A szülő nőtől adatokat kérdezni pont ilyen abszurd, csak megszoktuk. Az, ha ezekre a kérdésekre nem tud válaszolni, nem jelent semmi mást, csak azt, hogy rosszkor tettük fel a kérdéseinket.

Azért szerencsére van olyan szöveg, amelyben az apa meghatottan emlékezik meg a felesége felkészültségéről is: „Ez egyébként a feleségemnek köszönhető, mert nagyon felkészült. Mondta, hogy indulás előtt fóliázzam le az ülést, lepedővel, törülközővel is le volt takarva, így a kocsin egy folt sem látszik.” Sőt, van olyan szöveg, ahol az anya körül nincs egy hős férfi sem, esetleg csak „idősebb nők”, akkor azért ebben az esetben szerényebb szavak jelennek meg, például a kipottyantotta.

Tegyünk egy kísérletet

Írjuk be a keresőbe azt, hogy szülés és azt, hogy hős. Vajon hányszor fog a hős jelző az anyára vonatkozni? Lesz arra járó gégész is az eddig felsoroltakon kívül, de nő az nem sok. Egy kivételével. Amennyiben megmutatják országnak-világnak a testüket, akár még az anyák is lehetnek hősök.

Sajnos még akkor is hősnek vannak titulálva a lelkes laikusok, ha olyan dolgot tesznek, ami nem használ a szülésnek, például a hátára fektetik az anyát, kihúzzák a szülőcsatornából a babát, elszorítják a köldökzsinórt, pánikolnak, örömködnek, szelfiznek, miközben a baba háta nedvesen, csupaszon, mindenféle takarás nélkül marad, esetleg az anyától szeparálva csomagolják be.

Bármit tehetsz, ha ott vagy, hős leszel.

Akkor még egyszer: a hősök

Szóval van ez az általános narratíva a szülés körül, pedig minden ilyen esetben az anyai test óránként ezer kalóriát felhasználva dolgozik azon, hogy a babát biztonságban a világra segítse. Ez iszonyatosan nagy munka. A baba pedig eddigi élete legnagyobb megpróbáltatásán megy keresztül.

A rohamos szülések általában lezajlanak maguktól, a szülések nyolcvan-kilencven százalékában nincs szükség semmi extrára, a spontán induló és gyorsan haladó szüléseknél ennél is nagyobb az esélye, hogy minden külső segítség nélkül lezajlik. Hisz ha elakadna, akkor mindez nem történne ilyen gyorsan, akkor nem útközben születne meg a baba. 

Mitől lehet mégis félni egy ilyen gyorsan haladó szülésnél? A vállelakadástól. Ez az a helyzet, amikor a baba feje már kint van, a válla pedig elakad az anya szeméremcsontjában. Ezt szakemberek próbálhatják megoldani, van több bevett műfogás. Sajnos van, amikor még így sem lehet segíteni, ez a szülészet egyik legnagyobb mumusa. A jó hír, hogy az ilyen spontán zajló szülések esetében az átlagnál alacsonyabb a vállelakadás, és van még egy bónusz segítségünk: ha az anya nem a hátán fekszik, akkor sokkal több hely van a megszületéshez szükséges forgás elvégzéséhez. 

Tehát: mit tehetsz, ha totál laikusként belefutsz egy spontán szülésbe?

1. Hívj segítséget! (Lehetőleg mentőt és a Cerny mentőt is.)

2. Ha szükséges, kapd el a babát!

3. Add oda az anyának, kerüljön a pucér hasára, vagy ha a köldökzsinór engedi, a csupasz mellkasára! Skin to skin!

4. Anyát és babát együtt takard be, tartsd melegen! (Az anyai test képes a saját testhőjének változtatásával kompenzálni az újszülöttje testhőjét. A kihűlést még az oxigénhiánynál is rosszabbul tolerálják a babák.)

5. A köldökzsinórt ne maceráld! Nem kell húzkodni, nem kell elkötni, nem kell elvágni!

6. Kérdezd meg az anyát, hogy inna-e, enne-e. Ha igen, adj neki inni, enni! 

7. Várd meg vele a szaksegítséget! (Megéri, a levegőben úszó oxitocin rád is jó hatással lesz, hiszen tudjuk, „a ketrec egyetlen tagjának az oxitocin-túlhangoltsága magával húzza az egész ketrec oxitocinszintjét”. Jó, ez patkányokról szól, de hidd el, rád is érvényes. Boldog leszel tőle, mint egy orgazmus után.)

+ 1. tiltás: Ne fotózkodj a babával! A baba helye az anyán van. Ez alól csak az kivétel, ha valamiért nem tudja tartani, és az anya megkér a közös fotóra. 

Ha úgy érzed, ez kevés, többet szeretnél tudni, szeretnél jobban felkészülni, első lépésként olvasd el a Másállapot a szülészetben írását erről, a végén láthatod a protokollt. Ha ennél is tovább szeretnél menni, akkor ajánlom a Cerny Alapítvány tanfolyamát.

És mit tehetsz az ügy érdekében, ha újságíró vagy? Egy szülésről szóló híradás után olvasd el a cikked, és nézd meg, kin van a fókusz. Ha nem az anyán, akkor írd újra. Itt is igaz, amit a szülésről mondanak a világ legnagyobb bábái: ha egy szülés közben az anya nem érzi magát királynőnek, rosszul csinálod. Ha egy szülésről szóló híradás fókusza nem az anyán van, rosszul csinálod. 

Nagyon felemelő egy szülésnél ott lenni, egyben ijesztő is, teljesen rendben van, ha ettől bárki feldobottnak érzi magát, és azt érzi, hogy valami rendkívüliben volt része. Ez így van. De a szülés és születés főszereplői akkor és ott csak az anya és a baba lehet. És az erről készült híradásokban is. 

Gutscher Anna

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images