Miért nekik írok? Mert rég nem találkoztunk, és már nagyon hiányoznak. Most biztosan felhorkannak egy páran közülük, hogy nekik bizony egy csöppet sem hiányzom. Nem baj, én sem gondoltam volna, hogy egyszer ezt leírom (muhaha). 

HIÁNYOZTOK!!! MIND!!

Bár verbálisan elég jó vagyok (muhaha), imádok beszélni, de ha leírom a gondolataimat, azok már nem hatnak olyan jól (nem olyan vicces), mint amikor vizuálisan is (lássuk be, most már a horizontális kiterjedésem is elég számottevő, nem csak a vertikális) megsegítem a mondanivalómat. Csudi szép a mosolyom is (muhaha).

Most pedig jöjjön egy számvetés, hogy tulajdonképpen mi is hiányzik nekem az irodai hétköznapokból. De mielőtt nekilátnék, elmondom (nem kell izgulni, csak tételesen), hogy melyek voltak azok a témakörök, amiket eddig leírtam, de aztán jól kitöröltem.

Először írtam az optimizmusról: Nem tudom, hogy hányadik napnál tartunk, már nem számolom. Csak abban reménykedem, hogy kevesebb van előre, mint hátra. Optimista lennék? Igen. Töröl.

Déjà vu első blikkre: Eleinte tökre „dözsávűm” volt. Na, nem azért, mintha már átéltem volna egy világjárványt vagy bármi hasonlót, bármennyire is bizonygatja Lilla (a Szőcs), hogy én már nagyon öreg vagyok (nézőpont kérdése, pont úgy, mint a magasságom), de tutira nem éltem még, amikor a pestis dühöngött szerte a világban, de szerencsére még a nagymamám is egy évvel később született, mint az 1918-1919-es spanyolnáthajárvány. A „dözsávűm” a home office-ra vonatkozott, ugyanis a WMN előtt négy évig itthonról dolgoztam egy angol multinak mint piacelemző. (Itt aztán kifejtettem ezt a négy év home office-t. Visszaolvasva érdektelennek találtam és kitöröltem.)

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Tavaszi tervek: Ebben a részben többek között megemlítettem, hogy miket szerettem volna eladni a házból, és/vagy a házzal együtt, amiben most élek – ezzel sem vagyok egyedül, érdektelen, töröl.

Valamint az örök klasszikus is előkerült: Megfogadtam, hogy lefogyok és kipattintom a testem az idei nyárra. Mindennap tornázom, és egészséges ételeket fogok enni. Kifejtettem (üzleti tervet írtam) hogyan adom le azt a tíz-húsz kilogrammot, amit sikerült az elmúlt három évben felszednem – ezt is töröltem és a kukába dobtam, mert úgy néz ki, hogy az idén sem lesz beach bodym. Beach sem lesz. Majd talán jövőre.

Aztán gondoltam egy merészet: Előhúztam a „háziállataim hétköznapjai” kártyát. Ez cuki téma, de inkább csak nekem. Kit érdekel, hogy Cilike egy hálátlan macska, mert nem bírja, ha énekelgetek? Olyankor idegesen rohangászik, pedig egyesek szerint jó hangom van. Ja, nem (muhaha). Saci jó kutya, nincs mit ragozni rajta. Idén már tizenegy éves lesz. Imád úgy, ahogy vagyok, a vizslák már csak ilyenek. De aztán ezt a szekciót is töröltem, pedig vannak képeim is!

Öreg hozzátartozó: A hetvenhét éves, Alzheimer-kóros anyukámról írtam hosszasan, hogy milyen volt és mennyire megváltozott. Összefoglalva: még elég „kezdeti” stádiumban van, nem kóricál el, engem is megismer, és még egyedül lehet hagyni. Szerencsére a szomszédok figyelnek rá, és hetente legalább két alkalommal én is megyek hozzá, viszek neki elemózsiát (oh, be szépen megfogalmaztam – egyébként a süteménynek úgy örül, mint egy hároméves gyermek). Valamelyik nap el kellett neki magyaráznom, hogy idén elmarad a húsvét, és lehet, hogy a születésnapja is, ami április 21-én van (Both Gabinak is!). Nem lesz pizsiparty. Aztán ezt a szekciót is töröltem, mert akinek van idős, „problémás” rokona, az pontosan tudja, hogy miről beszélek, akinek nincs, annak meg van más gondja, minek írjak még én is erről. Elég, ha én érzem magam nyomorultul miatta.

Rokonok/barátok: Tartjuk a kapcsolatot. Itt leírtam egy csomó mindent, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg mások is így csinálják. Aki nem, azt sajnálom, mert azon szerintem az sem segítene, ha elolvashatta volna az én csodás eszmefuttatásomat az emberi kapcsolatok fontosságáról ebben az embert próbáló időszakban. Töröl.

Hiányoznak a kollégáim és az iroda.

Elkezdtem leírni, hogy miért, aztán kitöröltem (muhaha). Tulajdonképpen elég evidens, hogy miért. Aki WMN-olvasó és követ minket a Facebookon, Instán vagy YouTube-on nézi a videóinkat, az pontosan tudja, hogy miről beszélek. Elég speckó banda. 

Remélem, hamarabb találkozunk, mint azt most gondolnánk.

Kösz, Figy, Pusz,

Eri