Molnár Erika: „Szuper vicces, amikor a nevemet sikítozzák” – Koronanaplók
Az előző koronanaplómat úgy fejeztem be, hogy „Hiányoznak a kollégáim és az iroda”. Akkor a „nemtudomhányadik” napnál tartottunk, azóta eltelt még x nap, szóval kábé most sem tudom, hogy hány napja vagyunk itthon. Molnár Erika vagyok, a WMN irodavezetője, akinek még mindig hiányoznak a kollégái, és ezért nosztalgiázik egy kicsit.
–
Az irodában, normális menetrendben (is, és itthonról is) én intézem a munkavégzéshez szükséges papírmunkát, szerződéseket, számlázást, kifizetéseket, és még egy jó pár dolgot, de ezzel most nem untatok senkit.
Amit nem tudok itthonról intézni, mert eléggé kivitelezhetetlen, és egy kicsit hiányzik is, az az, hogy az irodai napi munkavégzéshez legyen kávé, cukor és tej, vagy papír és patron a nyomtatóba. Kézmosó és vécépapír a mosdókba.
Tudjátok, hogy tizenhat nő és két férfi mennyi vécépapírt használ el?
Elmondom: konkrétan nagyon sokat! Mondjuk, az a legviccesebb, amikor Dorka kijön a mosdóból, és halálra vált arccal közli velem: fogyóban a papír. Ilyenkor megnyugtatom, hogy „no para, rajta vagyok az ügyön”. Mindenki megnyugtatására mondom, hogy amióta én vagyok az irodavezető, azóta nem volt olyan, hogy ne lett volna mivel kitörölni… Irodavezetői karrierem során (2017. márciusa óta borzolom a kedélyeket a WMN falai között) azért már előfordult egyszer, hogy nem volt kávé, és a nyomtatópatron sem jött meg időben. Kerek egy napig voltunk nyomtató nélkül. De vécépapír mindig volt, van és lesz (muhaha).
Az irodában imádok zsörtölődni, ha a lányok nem tudják rendesen bepakolni a mosogatógépbe az edényeket (szerintem direkt csinálják, mert szeretik, amikor bosszankodva átpakolom az egészet).
Cserébe előfordul, hogy azzal akasztom ki őket, hogy sorba rendezem az evőeszközöket a fiókokban, vagy felpakolom a legmagasabb polcra a kávét. Vagy csak szimplán átrendezek mindent a konyhában.
Szuper vicces, amikor a nevemet sikítozzák.
Egyébként mindig rájönnek, hogy én voltam az, aki elpakolt. Egyszer egy olvasónk kommentben megkérdezte, hogy mitől olyan tiszta a sütőnk (egyértelmű, hogy használva van, mert posztolunk róla eleget). Elárulom. Tőlem (itt is egy nagy muhaha). Nem bírom, ha valami koszos vagy rendetlen. Tudom, senki sem tökéletes (hopp, egy kis önirónia).
Szóval a lányokkal a szürke hétköznapokat mindenféle butáskodással dobjuk fel. Na, jó, igyekszem nem meghazudtolni magam, és a másik énemből is adni nekik rendesen (van egy tiszta, rendes, precíz, és van egy hóbortos, hangos, szarkasztikus, humoros is). Egyszer a DTK kiírta a falitáblára, hogy maradjak csöndben, máskor meg, hogy ne cipeljem a szegény Böbi kutyát ide-oda az irodában, mert nem szereti. De szereti, sőt igényli is! Különben miért jönne oda hozzám, ha meglát. Ja, mert mindig van nálam kaja (muhaha). A Böbi kutya amilyen kicsi és cuki, olyan nehéz. Nagyon.
Böbike fodrász után bejött az irodába 😘❤️🐾✂️#wmnmagazin #officedog #doggrooming
Van két fiú is az irodában. Akik tulajdonképpen már nem is annyira fiúk, mindketten kétgyermekes családapák. Mindketten okosak, ügyesek, nagyon jól és profin végzik a munkájukat, mindamellett, hogy nagyon jóvágású pasik is.
Nekem viszont Bandika mindig (D.Tóth András a videós divízió vezetője) az a 16 éves, és Gazsi (Zákányi Gáspár kereskedelmi igazgató) az a 20 éves „béndzsa” fiúcska marad, mint amikor megismertem őket.
Velük is szoktam veszekedni időnként, csak hogy érezzék a törődést. Gazsival a minap e-mailben tudtam csak kipufogni magam – aztán kibékültünk. Persze, ha szemtől-szembe vagyunk, akkor ez sokkal viccesebb és hangosabb.
Nice lunch mate, thanks! 🥘🖐️#officelunch #lunchtime #officedog #wmnmagazin @rupertkutyus
Az irodában sikerült hosszas és fáradságos (nem kellett sokat gyakorolnunk!) munkával megtanítanom Rupert kutyának, hogyan kell mindenkitől kaját kunyizni (Böbiben és Saciban, utóbbi az én jólfésült kutyagyerekem, ez alapfunkció volt, nem kellett tanítani őket). Az ebédek arról szólnak/szóltak az irodában, hogy Domi rohangászik Rupika után és kiabál vele, mert ha az egyik ajtón kirakjuk, bejön a másikon. Rupert félreérthette a tanításomat, és amíg a lányok (Böbi meg Saci) szomorú, éhező kutyafejjel csöndben várnak a lehulló falatokra, addig Rupi mindenkire felugrál és szétkarmolja a kezünket, lábunkat. Nem baj, nekem így sokkal több kaja marad. Remélem, mire visszamegyünk az irodába, Rupika nem fogja elfelejteni ezt a szuperképességét, amit férfiasan ugyan, de elsajátított.
Rájöttem. Elvonási tüneteim vannak. Itthon nincs mit rendeznem, mert mindenki tudja a dolgát.
De ha véletlenül mégsem, akkor jó napom van (muhaha).
Pusssssz,
Eri
