Amennyiben Európában és a második világháború után születtünk: el tudunk képzelni olyat, hogy nem hagyhatjuk el a lakásunkat, csak a legszükségesebb esetekben, és akkor is csak írásbeli engedéllyel? Ugye, nehezen? Mégis, lassan egy hete ez a helyzet – a többi között – Franciaországban, és hamarosan más országokban is. 

Amit a lakásunkon kívül tehetünk: elmehetünk egészségi okokból orvoshoz, patikába, elintézni a létfenntartó bevásárlásokat (élelem, tisztasági eszközök stb.), családi szükségletek miatt (ha gyerekünkre más vigyáz, segíthetünk idős rokonoknak). Egyelőre még tehetünk a lakhelyünk közelében rövid egészségügyi sétát, és lehet futni, kutyát sétáltatni, de elképzelhető, hogy e téren is hamarosan újabb szigorításokat vezetnek be. Mindezt egyedül (esetleg tizenhat éven aluli, felügyeletet igénylő gyerekünk kíséretében), és naponta kitöltött, dátummal és a saját aláírásunkkal ellátott engedéllyel felszerelkezve. A rendőrök bárkit igazoltathatnak, és ha úgy gondolják, nem indokoltan tartózkodunk a közterületen, büntet(het)nek.

Az első nap még csak figyelmeztettek, a második napon harmincöt, a harmadik naptól százharmincöt euró büntetést is a nyakunkba varrhatnak.

A francia hatóságok remélik, ha már a kérés, az utasítás és a szabályok nem törik meg a hagyományosan rebellis francia lelket, a pénztárca könnyítése hat a józan észre. 

Az első napokban még, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy elérhető közelségben van erdő, hegy, folyópart, tó, mező, szántóföld, szívesen szabadultunk ki a négy fal közül egy sétára, szigorúan elkerülve a többi embert. Ez a lehetőség mára már korlátozódott. A heti piacok egy része még működik: ha idejében odaérünk, és persze az óvintézkedések szigorú betartásával, ajándék lehet ilyenkor az élettől egy remek friss hal, tengeri herkentyűk, a friss zöldség, gyümölcs beszerzése. A dohányzók a trafikokba is elmehetnek beszerezni a napi betevőt. (Ehhez lenne néhány megjegyzésem egy olyan karantén esetében, amikor az elsődleges cél az egészségügyi rendszer túlterhelésének és összeomlásának az elkerülése, de ez egy másik cikket kívánna.)

Ha még szerencsésebbek vagyunk, akkor van kertünk, amelyben a tavasz változatos feladatokkal és örömmel lát el minket. Kertészkedhetünk kedvünkre, és még azon túl is. Nekem például a napokban remek napindító, hogy az éppen virágzó cseresznyefámban gyönyörködöm pár percig. Természetesen a szomszéd is itthon van, és persze hogy beleflexelt a teraszon kávézós-cseresznyevirágos reggeli áhítatomba. A sportoló gyerekeknek a trambulin, a hinta, a fák is jelentős segítség lehet a napi mozgásszükségletük levezetésében. 

A nagyvárosokban, kisebb lakásokban lakóknak szűkösebbek a lehetőségeik. Marad a háztömb körüli néhány kör megtétele, a parkokat már lezárták.

A francia közszolgálati tévé híradója szerint az eltökélt sportemberek a saját, hétméteres teraszukon gyakorolnak a maratoni futásra, vagy a lakásukban edzenek, ahogy tudnak.

Az otthonunkon belül is adódnak lehetőségek, amelyekkel legalább virtuálisan kiszabadulhatunk, ezekről már számos írás született. Jómagam a karantén első napján egy élőben közvetített jógaórához, a második napon egy barátnőm által tartott, máskor a földrajzi távolság miatt elérhetetlen Nia-foglalkozáshoz csatlakoztam online. (A gyerekem jó fej volt, és csak az utolsó 15 percben tett fel 15 kérdést, addig békén hagyott.)

A szerző

Az első időkben sokan osztottak meg jobbnál jobb ötleteket, hogy most végre lesz időnk átválogatni a ruhatárunkat, átrendezni a lakást, sportolni, régóta tervezett könyveket elolvasni és filmeket megnézi. Ha egy önálló nagykamasznál fiatalabb gyerekünk van, és legalább egy szülő otthonról dolgozik, most, néhány nap karantén után úgy tűnik, hogy ez inkább csak az első idők némileg naiv, a karantént váratlan vakációként felfogó elképzeléséből fakad, semmint a realitásból. De biztosan akadnak olyan szerencsések és ügyesek is, akiknek ez is sikerül.

Sok múlik azon is, mekkora és milyen tér áll a rendelkezésünkre. Ha külön dolgozószoba vagy legalább egy kis sarok nélkül kell otthonról dolgoznia egy vagy két szülőnek, némi szervezést és kompromisszumkészséget is igényel, hogy ne hallatsszék be a családi háttérzaj a videókonferenciába, egyúttal a család többi tagjának se kelljen némasági fogadalmat tennie a munkaidő alatt. 

Az olyan bezárt kiskorúak számára, akiknek nincs a családdal élő, korban hozzájuk közel álló testvérük, gondot okozhat a barátok, a kortársak hiánya.

Ha eddig sikerült is távol tartani őket a képernyők túlzott használatától, most nagyobb a csábítás, hogy beszippantsa őket a virtuális világ.

Ez persze határtalan lehetőségeket is megnyithatna, bár nálunk a távoktatás egyelőre kimerül abban, hogy a virtuális osztályterem postaládájában megkapják a feldolgozandó szövegeket, illetve azt, hogy melyik feladatot oldják meg a munkafüzetből. Ezt más tanárok minden bizonnyal jóval kreatívabban kihasználják. 

A családot ellátó személynek – lássuk be, ez a háztartások nagy részében a nőre hárul – ez az időszak mindenképpen több feladattal jár: mindenki etetése, a több takarítást igénylő otthonlét, a gyerek támogatása a tanulásban: mind-mind többletidőt kíván a most távolinak tűnő hétköznapokhoz képest. 

Az élelmiszer-ellátás egyelőre – a kezdeti, pánikszerűen kifosztott polcok után – gördülékeny.

Idővel kiderül majd, azoknak volt-e igazuk, akik több hónapra betáraztak mindenből, vagy azoknak, akik – bízva a hivatalos kommunikációban – a szokásosnál csak kicsivel többet szereztek be a szükséges termékekből. 

Egy érdekesség az online világból: francia nyitólapján a Google az elmúlt két napban Semmelweis Ignácra mint a fertőtlenítős kézmosás úttörőjére emlékezett. Nem véletlenül. 

Furcsa megélni ezt az időszakot. Biztosan lesznek még szigorúbb intézkedések is, a kérdés csak az, hogy mikor. Kérdés az is, meddig tart a karantén. Másfél hónap? Kettő, három? Ami biztos, hogy nem fogunk már ugyanúgy visszatérni az előző életünkhöz. Elveszíthetjük a korábbi, felhőtlen, kicsit felelőtlen könnyedségünket, ártatlanságunkat. Változtatnunk kell, ami lehet, hogy nem lesz mindig kellemes, hiszen sokszor ragaszkodunk a megszokott kényelmünkhöz. De a változás nem rossz, hanem természetes! Fel kell nőnünk. Magunkhoz, a világhoz, a földhöz.

Addig pedig: olvassatok, mozogjatok, beszélgessetek, szeressetek és éljetek túl! Lesz még jobb. 

Kis Zsuzsa

Franciaország

Kiemelt kép: Az Eiffel-torony és az üres Trocadero tér 2020. március 21-én - Forrás: Julien Mattia/Anadolu Agency 

További képek a szerző tulajdonában vannak