Vetkőzöm a fürdőszobában, a zuhanyfülkében megengedem a vizet, hogy jó meleg legyen, mire alábújok. Egy pillanatra szembetalálom magam a tükörrel. Teljes testet mutató, álló tükör, ilyet akartam húsz éve, amikor megvettük, ne kelljen pipiskedve egy székre állnom a sminktükör előtt, ha aránylag normálisan meg akarom nézni magam.

Nem állok valami előnyös pózban, de szinte nem is tudok előnyösben állni.

Végigpásztázom a testem, tekintetem megáll az arcomon. Várom a választ. Vajon ő onnan a tükörből mit lát? Gyümölcskosarat fényes almákkal, vagy egy szem fonnyadó citromot.  Egy citromtyúkot. A forró víz jótékonyan elhomályosítja a tükröt, most már bármilyen lehetek, akár olyan is, mint húsz éve, amikor a tükröt vettük.

Az orvosnál sokan várnak, legtöbbjük kismama, ezt könnyű felismerni. A többiek bizonyára súlyosabb problémával küzdenek nálam, az arcuk ezt mutatja. Néhányan csak unottan ülnek, de a legtöbbjük inkább ideges, aggodalmas. Egy biztos, nálam fiatalabbak, én vagyok a legidősebb a váróban, és csak a szokásos éves ellenőrzésre jöttem. Elmosolyodom, arra gondolok, hogy ismerem a koreográfiát, az orvos mondatait is tudom előre.

Az asszisztensnő magához int a regisztrációs pult mögül. Odamegyek.

„Legutolsó menstruáció?”

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Hűha… erre a kérdésre mindig könnyen válaszoltam. Eddig. Míg csak a legutóbbi hónapban kellett keresni a választ.

„Nem is tudom… elnézést…” Bambán megkeresem a telefonomban az M feliratot. „Négy hónapja”.

A várakozó nők rám emelik a tekintetüket.

Nem sütöm le a szemem, visszanézek. Ez van. Elmosolyodom, és meg is születik bennem a tekintetekre a válasz: hát, anyukáim, kis szerencsével, ti is megéritek, hogy sajnálattal vegyes kíváncsi tekintetek mérjenek végig tetőtől talpig – kényesebb pontokon kissé elidőzve – egy váróban.

Beszólít az orvos, beszélgetünk, nevetünk. Levetkőzöm, megvizsgál, minden mozdulatunk ismerős, mintha régi házasok lennénk. Mindkét gyerekemet ő segítette a világra, ismeri a testem, bízom benne.

Túlesünk a vizsgálaton, minden rendben. Az utcán felszabadultan megyek, örülök, hogy hivatalosan is jól vagyok. Megtorpanok.

Nem kérdezett rá a védekezésre

Nem is jutott eszébe. Pedig mindig megkérdezi. Bizonyára csak elfelejtette…

Hú, micsoda fiatal pasija lett a Jucinak!!!! Kiabálok a lányomnak, mint egy kamasz.

A nálam két évvel idősebb Juci lefogyva, csinosan, új fürdőruciban pózol Rodoszon egy harmincas pasival.

Először azt gondolom, van egy fia, akit nem ismerek. Aztán előkerül az egyik képen két pezsgőspohár… fura, hogy a fiával kettesben pezsgőzik a naplementében a Juci. Bizonyára mindketten szeretik a pezsgőt. Aztán a következő képen már látható olyasmi is, ami meghaladja az anyai kényeztetést. Megborzongok a felismeréstől. Nyilván a nemrégiben otthagyott férjét idegesíti a Facebookon. De akkor is jól néz ki, boldog. Meg a pasi is.

Irigylem is, örülök is. Sokszor láttam sírni, most jó, hogy boldog, ha néhány napig tart, akkor is megérte. De ki tudja?

Le tudok úgy fogyni, mint a Juci?

Nem kellene sokat, csak pár kilót. Egy kis edzés, pár perc szoli. Hol a francba szed fel az ember egy ilyen pasit?

Bekapcsol a vészcsengő: mit akar ez a pasi? Hát, a Jucinak van például pénze. Az elég vonzó dolog. A Juci is, persze, csinos, főleg így lefogyva, de… Vajon mi az igazság?  

Minden este kézen fogva alszunk

Közel harminc éve. Megérzünk minden rezdülést egymás tenyerében. Azt is, ha közelebb akar bújni, átköltözni a paplanom alá, aztán beköltözni a testembe. Szeretem, ha belém költözik, ismerem minden apró mozdulatát.

Mióta elért ez a hülye klimax, van, hogy fájdalmat okoz, és összerándulok, ekkor megijed.

Mit gondol?

Hogy akkor hagyjuk? Ne!

Tekintete megkeresi az enyémet.

Hosszan, kedvesen belenéz a szemembe. Nem szól, csak néz, megsimogatja az arcom, beletúr a hajamba. Aztán kiül az ágy szélére, épp annyi időre, hogy a pillantásommal én meg a hátát simogassam végig. Most kicsit talán elkeseredett. Feláll, kicaplat, utána akarok szólni, hogy majd holnap. De nem jön ki hang a torkomon. Igazából nem is fontos, hogy mondjam.Tudja minden gondolatom.

Visszafordul: „Kérsz egy kis vizet?”

Bólintok, de mire visszaér, elalszom. Azt álmodom, hogy egy szép, ruganyos testű lánnyal pózol Rodoszon. Biztos találkoztak Jucival is, együtt pezsgőztek a naplementében. Én pedig a párától homályos tükör előtt sírok. Aztán belépek a tükörbe, át a másik oldalra, és visszanézek, de a párán át nem látom magam, nem látom, hogy mi van odaát. Gyümölcskosár fényes almákkal… vagy fonnyadó citrom? Álmomban simogat a forró szél, átkelek tengereken, szigeteken, száguldozok tengerpartokon, pezsgő folyik a testemre. A gyerekek is ott vannak, néha kicsik, néha felnőttek, az egész világ ugrál és keveredik a naplementében.

Aztán felkelek. Sehol Rodosz, sehol Juci, se a nő. A gyerekek sincsenek, elköltöztek már. Főzök egy kávét. A tükörhöz lépek, és hosszan, nagyon hosszan belenézek a saját szemembe. Nem keresem se a gyömölcskosarat fényes almákkal, se a citromtyúkot.

Az vagyok, amit látok. Érett nő, akit szeretnek.

Taomamik

Ha szeretnél még olvasni tőlük, akkor ITT megteheted.

Kiemelt képünk illusztráció