Én aztán igazán szerettem a hajamat macerálni, imádok hajat mosni, ezért mindig furán néztem azokra, akik nem használnak sampont. Az Instán többször is láttam, hogy egy ismerősömnek milyen csodaszép haja van, aztán kiderült, hogy nem is használt sampont.

Utánaolvastam, és megtudtam, hogy a hagyományos samponok kiirtanak minden természetes olajat a fejbőrről, ami zsírtermelésre ösztökéli a bőrt, ezért zsírosodik olyan hamar (és olyan rondán) a hajunk.

Sokkal jobb, ha természetes alapanyagú samponokat használunk (ez a #lowpoo-metódus), de akinek már ez is sok, az kutyul magának ezt-azt (ez a #nopoo-metódus). Ezután megtapasztalhatja, milyen a haj textúrája természetes állapotában.

Persze ennél is tovább mehetünk: lehet csak vízzel hajat mosni, a #nopoo szerint ez maga az öntisztulás, de én nagyon szeretek a hajammal foglalkozni, ezért ezt a verziót abszolút kilőttem.

Szóval „belecsaptam a lecsóba”, mert úgy döntöttem, hogy én is olyan szép, dús hajat szeretnék, mint amilyen azoknak van, akik nem használnak vegyszereket a fejükön.

Egy hónapja nem használok sampont, és máris be tudok számolni néhány pozitív tapasztalatról, negatív egyelőre semmi. Biztosan szerepe van ebben az életmódomnak, és annak is, hogy ilyen típusú a hajam.

Íme, a #nopoo jutalmai:

Viszlát, kétnaponta való hajmosás!

Eddig tényleg mindig az történt, hogyha a második napon nem mostam meg a hajam, akkor „csuri, konty vagy sapi” volt szükséges, mert amúgy nem vállaltam a fejem. Ehhez képest most a hatodik napon csak azért mosom meg, mert jólesik. Nincs az a „sima érzés”, mint a kifejezetten egészségtelen zsíroldós samponokkal. Nem zsíros a hajam, inkább azt mondanám, hogy olyan, mintha egy leheletnyi waxot használnék.

Viszlát, zsíros haj!

Mindenkinek van olyan napja, amikor az istennek sem akar úgy állni a haja, ahogy szeretné. Lehetetlenül béna, bármit is csinál vele. Amióta nincs sampon, nincs ilyen. A hajam nem loreál, de még mindig tart. Mindig. Reggel is.

Viszlát, hajhullás!

A második gyerekemet szoptatom, a lakás tele volt a hajammal, merthogy csomókban hullott. Ennek részben hormonális oka volt, meg a fokozott igénybevétel, de amióta nem kemikáliákkal mosom a hajam, a hajhullásnak is vége szakadt.

+1

Az érzés… 

hogy a hajam mindenféle termék nélkül szebb, mint valaha, eszméletlenül megdobja az önbizalmat.

Hülyén hangzik, de némileg önismereti terápiaként is felfogható.

„Szia, hajam, hát, te ilyen vagy valójában?!” 

Én meg voltam olyan marha, hogy bekajáltam: nekem szükségem van a samponra, a balzsamra, a lakkra, a habra ahhoz, hogy másfél napig valahogy kinézzen a loboncom. Szabadságot ad, erőt, hogy pár – konyhában is fellelhető – hozzávalóval, fillérekért olyan eredményt tudok elérni, amit a sok cuccal soha.

Na, de biztos, most azt kérdezed: mégis hogyan?!

Nos, mutatom!

Itt van néhány természetes samponrecept:

Almaecet

Tudom, undi, de a száraz hajon már semmilyen szag sem érződik, becsszó!

Először is, vízzel alaposan bemasszírozom a fejbőröm. Aztán egy deci almaecet és négy deci víz keverékével alaposan átmosom a hajam. Ezt bő meleg vízzel kiöblítem. Esetleg illóolajos vizet használok a végén, tényleg csak az illatosság kedvéért. 

És kész is.

Méz

Ez a kedvencem. Három evőkanál méz, három evőkanál víz és hat–hét csepp illóolaj (levendula, teafa, narancs vagy amit szeretsz) keverékét használom samponként, amit bő meleg vízzel leöblítek, és a legeslegvégén rozmaring, csalán, kamilla vagy menta, vagy akármilyen gyógyteával leöntök, és ezt már nem öblítem le. Isteni, friss érzés, ráadásul csodásan illatos.

Sima víz

Két „keverékes” hajmosás között beiktatok egy sima vizeset is. Ennek a hatása nem ugyanaz, mert a fenti kettőtől több napig puha, fényes, szép a hajam, míg a víz hatása nem ilyen látványos (számít a víz keménysége is). Egyelőre. De csak idő kérdése, a haj, a fejbőr megszokja, hogy nincs „szarrá stimulálva”, és visszaáll a természetes egyensúly.

Ami még használ:

Vaddisznósörte hajkefe

Gyengéden ápolja és tisztítja a hajat. A természetes olajat a hajtőtől a hajvégekig elsimítja, ez a saját hajkondicionálónk.

Hát, nem csodálatos? Szerintem az. Lehet, hogy rosszul hangzik, de tényleg ne úgy képzeljétek el, hogy a „randa zsírt kéjesen szétkenem a hajamon”. Amióta búcsút intettem a samponnak, nem tapasztaltam azt a fajta zsírosodást.

Fejmasszás

Naponta többször átdörzsölöm a fejbőröm, ami serkenti a vérkeringést, ez nagyon jót tesz, és jól is esik. Ráadásul ez is klasszul formázza a frizurát, mint egy jó fajta tupír.

Fontos tippem:

Ha eddig egy csomó mindent használtál, ne ugorj fejest az újfajta hajápolásba, mert akkor lelombozó lesz az eredmény. Nekem azért ilyen jók a tapasztalataim, és azért nem járok sapiban, mert hónapok óta csak természetes alapanyagú samponokat, szappanokat használtam, így nem érte sokk a fejbőrömet.

Elsőként azt ajánlom, barátkozz az érzéssel, hogy nincs (annyi) hab. Nincs olyan erőteljes illat. Nincs „legyalult”, tükörsima fejbőr. Ha megszoktad és elégedett vagy, akkor lépj tovább.

Sokféle hajtípus van, lehet, hogy neked az én módszerem nem jön majd be. Van, aki a szódabikarbónára esküszik, van, aki a rozslisztre, de olyan is akad, aki citromlevet használ. Kutakodj a témában, és kísérletezz!

Ne szegje kedved, ha nem válik be az egyik módszer, mert a lehetőségek száma végtelen.

De ha kitartasz, az eredmény magáért beszél, és esküszöm, fantasztikus érzés lesz elsétálni a hajápolási cikkek előtt azzal a tudattal, hogy neked semmire nincs szükséged a kínálatból.

Pénzt spórolsz, jót teszel a fejbőröddel, a hajaddal, és a környezetet is véded.

Mit gondolsz, adsz a dolognak egy esélyt?

Szabó Anna Eszter