Sosem gondoltam volna, hogy kendőben fogom hordozni a gyerekem, mégis, a másodiknak már babakocsit sem vettünk, csak hordozókendőket.

Nem gondoltam volna, hogy együtt fogunk aludni, a másodiknak már nem volt kiságya sem, babaöbölben indított kapásból.

Sosem hittem volna, hogy az igény szerinti szoptatás híve leszek (bárhol és bármikor!), mégis az elsőt harmincnégy hónapig szoptattam, a másodikat pedig már nyolc hónapja, és nem látszik a vége, mondjuk, nem is keresem.

A mosható pelus és az ürítés-kommunikáció meg már aztán végképp nem volt benne a pakliban, mégis ma már ez a világ legtermészetesebb dolga.

Egyvalami „bökte a csőröm”, és nehezen barátkoztam meg vele, ez az úgynevezett BLW (baby led weaning), vagyis igény szerinti hozzátáplálás.

Fapadosan és röviden fogalmazva: a dolog lényege annyi, hogy a baba igénye vezérli, mikor kezd el rendes kaját enni, és hogy mit.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy nagyjából hat hónapos kortól, ha már tud stabilan ülni (ha nem, ölben), akkor ha szeretne, elkezdhet ismerkedni az ételekkel a két kicsi kezével.

Semmi püré. Semmi táblázat. A legújabb ajánlasok szerint amúgy is érdemes az allergéneket minél hamarabb bevezetni, úgy kevesebb esélye lehet az allergiák kialakulásának.

Egyébként meg a világ különböző pontjain tök más sorrendben kezdik bevezetni az ételeket a kicsiknek, így teljesen meg is dőlt, hogy lenne egyféle egzakt igazság.

Szóval amit a pici szeretne, kóstolja csak meg. Ismerkedjen a formákkal, textúrákkal, ízekkel úgy, amilyenek azok valójában, így teljesen egy természetes, egészséges, frusztrációktól mentes kapcsolata alakulhat ki az evéssel.

Felmerül persze pár kérdés, bennem is felmerültek. Igyekszem segíteni.

De nem nyel félre? Nem fullad meg? Hogy rág, ha még nincs foga?

Nos, mint megtudtam, a babáknak van egy öklendező reflexe, ami az „oda nem illő” dolgokat hivatott előre tornázni. Magyarul, ha valami nagyobb darab akármi (legyen az LEGO vagy kenyérdarab) kerül a nyelve hátuljára, azonnal beindul ez a reflex, és előreöklendezi azt. Elsőre ijesztő lehet, de csodálatos volt megtapasztalni, hogy tényleg így van.

Fontos szabály, hogy tilos öklendezés közben a szájba nyúlni, mert gátolhatjuk a reflex rendes működését, és akkor viszont félrenyelheti, ami a szájában van. (Fulladás amúgy bármilyen korban előfordulhat, résen kell lenni, szóval egy elsősegély- tanfolyam a BLW-től függetlenül sosem lehet haszontalan.)

Szóval nyugi, nem fullad meg, ha egyenesen ül, és nem vonjuk el a figyelmét.

A fogakkal kapcsolatban pedig annyit mondanék, hogy akit harapott már meg fogak nélkül szoptatás közben kisbaba, az tudhatja, milyen ereje van a kis állkapcsaiknak. Tökéletesen alkalmas egy krumpli vagy banán szétzúzására.

Nem undorító, ahogy mindent szétmancsol? Jut be a szájába egyáltalán valami?

Bevallom, nekem ez az egyetlen negatívum. Mert bizony ez a módszer pacsmagolós és átöltözős, takarítós.

Sokat dobott a dolgon, amikor elkezdtem tálcát tenni a széke alá, így abba potyognak a falatok, amiket simán vissza tudok adni, ezért nem mennek pocsékba.

Eleinte több minden lett szétkenve, ledobva, mint amennyit megevett volna, de napról napra egyre nagyobb mennyiséget eszik, és ami hatalmas előny, hogy nincs hasfájás!

Az első hetekben kanállal etettem, és bizony volt, hogy túltoltam, túl sokat evett, ezért megfájdult a hasa. Így viszont ha jóllakott, nem eszik tovább, csak pontosan annyit, amennyi jólesik neki.

Vidám, kísérletező, mindent kipróbál, nem utasít vissza semmit. Kedvence a brokkoli, kukorica, borsó, avokádó, de bejön neki a hummusz és a zakuszka, sőt, hatalmas sikert aratott nála a citrom is. Élvezettel itta a céklalevet, és a koktélparadicsomot – ha félbevágjuk, akkor profin kieszi a belsejét, a héját meg kiköpi.

Nem kell külön főzni, ha a család egészségesen étkezik, akkor egyértelműen eheti ugyanazt, mint mi.

Csodálatosan fejleszti a finommotorikát, egyesével fel tudja csippenteni a borsószemeket nyolc hónaposan, és a kanalat kiveszi a kezemből, majd maga teszi a szájába, teljesen szakszerűen.

Annyi pozitív beszámolót hallottam már erről a módszerről, de sosem gondoltam volna, hogy mi is belevágunk egyszer. Aztán valahogy mégis így alakult, és cseppet sem bánom.

Maszat ide vagy oda...

Szabó Anna Eszter