Bár a gyümölcs nálunk nagyon megy, és bizonyos zöldségek nyersen is, azért naponta szembesülök azzal, hogy a gyerekeim egészen mást gondolnak a változatos és egészséges táplálkozásról, mint én. Szerintem a legtöbb családban ugyanez a helyzet, a szülők pedig – mivel nem a saját maguk ellenségei – öt lepfujolt tökfőzelék után nem rakják a gyerekek elé hatodszorra is. Én legalábbis nem vagyok ilyen kitartó.

A személyes példa a legfontosabb – vagyis együnk mi is sok zöldséget és gyümölcsöt

Nem mondanám rossz evőnek a lányaimat, de azért nem vagyok biztos benne, hogy minden egyes napon megvan nekik a 400 gramm zöldség-gyümölcs. Éppen ezért kértem néhány praktikus tanácsot a Bébispenót blog anyukáitól, akik kimondottan a kisgyermekek egészséges táplálkozásával foglalkoznak. Tőlük megtudtam, hogy a kisgyermekek első élményei igenis fontosak a táplálkozás szempontjából: „A gyerekek későbbi ízlését sok minden befolyásolhatja, de sokan számolnak be arról, hogy ha gyümölccsel és zöldséggel kezdték a hozzátáplálást és engedték a babának megismerni a természetes ízüket, nem sózták, cukrozták őket, valamint a finomított cukor használatát sokáig mellőzték az étkezésből, akkor a gyerekük több zöldséget, gyümölcsöt evett később, mint azoké, akik nem így álltak hozzá. A másik, hogy fontos a példamutatás. Ha elmondjuk, hogy a brokkoli és a répa milyen finom és egészséges, de azt látja a gyermek, hogy mi folyton cukros és zsíros ételeket eszünk, akkor nem lesz hiteles a brokkolikampányunk.” Ennek egyértelműnek kellene lennie, mégis sok családban látom, hogy gyakran van külön gyerekmenü, akkor is, amikor azt már nem indokolja a kisgyermek kora.

A tapasztalt anyukák javaslataiban van némi trükközés is, de ezek szerintem is jól működnek: „Nagyjából 1 éves kortól érdemes a mindennapi életbe beiktatni a turmixok, smoothie-k fogyasztását, és a zabkását, ezek egészséges reggelik, és később is ezt fogja kérni a gyerek, ha megszokta. Olyan jolly jokerek ezek, amelyekbe sok mindent bele lehet rejteni, a magvajaktól kezdve a gyümölcsökig, zöldségekig. A krémlevesek, zöldségfasírtok, és később a muffinok is alkalmasak lehetnek rá, hogy kis mennyiségben beléjük csempésszünk valami olyat, amit szeretnénk, ha megkapna a szervezete. Például ha nem szereti a céklát a gyermek, almával pürésítve, vagy banánnal, almával édesített muffin formájában mégis meg lehet vele szerettetni.” A cikk végén adok néhány saját ötletet is a témában.

Segítséget is kapunk a zöldségek és gyümölcsök PR-jának feljavításában

Nem csak az egyszeri szülőket aggasztja a magyar gyerekek rossz zöldségfogyasztása. Éppen ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavaly belekezdett egy hároméves, gyermekeknek szóló, zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő kampányba. Az EU-val együttműködésben elindított Európai Friss Kalandok program keretében idén a Friss Zöldségek és Gyümölcsök Ünnepe esemény keretében június négy hétvégéjén több mint tízezer gyerek fogyasztott el majdnem egy tonna hazai zöldséget és gyümölcsöt. Erről kérdeztem Süle Katalint, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szóvivőjét.

Tóth Flóra/WMN: Mi az Európai Friss Kalandok program célja?

Süle Katalin: Szeretnénk a kisgyermekes családok zöldség- és gyümölcsfogyasztási arányát javítani, mivel a legújabb felmérések szerint ők azok, akik a legkevesebb zöldséget és gyümölcsöt vásárolják. Az is kiderül az Eurostat felméréseiből, hogy mi, magyarok, elég rosszul állunk zöldség- és gyümölcsfogyasztás tekintetében. Ezért is jött létre a NAK és a francia Interfel szakmaközi szervezet közös kampánya, az Európai Friss Kalandok. Az egészséges és változatos táplálkozás mellett arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a helyi termékek egészségesebbek, mint a távoli országokból ideszállítottak. Azt tapasztaljuk, hogy sokszor a szülők sem tudják pontosan, hogyan nézzenek utána annak, hogy amit vásárolnak, honnan származik. Ebben segíthet nekik a NAK alkalmazása, ami az őstermelők azonosítója alapján információt ad az adott zöldség vagy gyümölcs származásáról, így segíthet abban, hogy valóban a helyi termékeket válasszuk.

A Friss Zöldségek és Gyümölcsök Ünnepe eseményen

T. F./WMN: Pontosan milyen lenne egy gyermek ideális étkezése?

S. K.: Amellett, hogy valaki a WHO által ajánlott napi 400 gramm zöldséget és/vagy gyümölcsöt elfogyasztja, fontos lenne nagyobb súlyt fektetni a hüvelyesekre, különösen fejlődő szervezet esetében. Sok kutatás támasztja alá, hogy a színek segíthetik az egészséges táplálkozást. Ha feltételezzük a napi ötszöri étkezést (ami a gyerekeknél általában meg is valósul), célszerű lenne minden étkezés során más színcsoportba tartozó zöldséget vagy gyümölcsöt fogyasztani (a színcsoportok: fehér, sárga-narancssárga, piros, kék-lila, zöld). Ezeknek a megvalósítására valamilyen mértékben már törekszik a közétkeztetés is, de elsődlegesen a családi minta a meghatározó.

Süle Katalin

T. F./WMN: Sok gyerek nem szívesen választja az egészséges opciót. Hogyan segíthet ebben az Európai Friss Kalandok program és nem rég véget ért Friss Zöldségek és Gyümölcsök Ünnepe?

S. K.: Én is édesanya vagyok, és a lányomnál megtapasztaltam, hogy nem minden gyereknél sima ügy az étkezés. Pont ezért igyekszünk a gyerekek korosztályának megfelelően játékos módon megismertetni és megszerettetni velük a friss zöldségeket és gyümölcsöket. A Friss Zöldségek és Gyümölcsök Ünnepére kilátogatók személyesen is megismerkedhettek Fruttival és Veggivel, Vegapolis két hősével, ami inkább a kisebbeknek nagy élmény. Emellett interaktív programokkal a gyerekek mind az öt érzékszervük segítségével tanulhattak az egészséges táplálkozásról, valamint idén egy rajzpályázatot is indítottunk számukra, amelyben szabadjára engedhették a fantáziájukat. Készítettünk a zöldségek és gyümölcsök különleges tulajdonságairól, valamint a termelés folyamatáról szóló edukatív rajzfilmsorozatot. Ebből van, ami online elérhető, és van, amit a rendezvényeinken VR-szemüveg segítségével lehet kipróbálni. Készítettünk Frutti & Veggi telefonos applikációt is, amivel hatévesnél idősebb gyerekek játszhatnak, tanulva közben az egészséges táplálkozásról.

Megjegyzés: Az applikáció Európai Friss Kalandok néven elérhető androidos telefonokon.

A Friss Zöldségek és Gyümölcsök Ünnepe eseményen

Végül 5 gyakorlati tanács, ami nekünk nagyon bevált:

1. A forma fontosabb, mint a tartalom

A saját gyerekeimen nap mint nap egyértelműen látom, hogy az ételeket a kinézetük alapján ítélik meg, ha valami nem szimpatikus első ránézésre, hiába jutnak el a kóstolásig kérésre, nem fog ízleni. Éppen ezért bizonyos alapanyagokat rendszeresen álcázok, bizonyos ételeket pedig kicsit máshogy tálalok. Nálunk minden csúszik, ami golyó vagy palacsintaalakú, ezért rengeteg zöldségfasírtot és zöldségtócsnit csinálok. Igazából nem is foglalkoznak vele, hogy mi van benne, mert megszokott a forma, a megszokotthoz hasonló az íz, és esetünkben egy fél vödör tejföllel nyakon van öntve az egész.

2. A tészta + szósz kombináció mindig nyerő

Emellett alkalmas arra, hogy (akár turmixolt formában) belerejtsünk némi egészséges alapanyagot. A lányaim például saját bevallásuk szerint nem szeretik a csicseriborsót, imádják viszont a paradicsomszószos tésztát. És elég sokáig nem tudták, hogy én a paradicsomszószba mindig turmixolok csicseriborsót. Aztán egyszer együtt csináltuk, kiderült a turpisság – és egyáltalán nem zavarta őket. Golyó formájában most sem eszik meg, de a paradicsomszószban töretlenül imádják.

3. Okos pürésítés

A korábban már javasolt krémleveseket annyival egészíteném ki, hogy gyakran készítek vegyes zöldséges levest és főzeléket, ilyenkor úgy csinálom, hogy amit kevésbé kedvelnek (hagyma, zeller, brokkoli, fehérrépa, spárga), azt simán beleturmixolom a lébe, és felismerhető formában csak a szeretett zöldségek (zöldborsó, répa, krumpli) vannak benne.

4. A fagyit szinte minden gyerek szereti

Rendszeresen szoktam gyümölcsös jégkrémet készíteni: bármilyen gyümölcsöt leturmixolok, adok hozzá egy kis mascarponét, és lefagyasztom jégkrémtartóban. Még a gyümölcsöket mérsékelten kedvelő unokaöcsémnél is beválik.

5. Dolgoztassuk a gyerekeket az alapanyagokkal

A lányaim tök boldogan pucolnak borsót, akár egészen hosszan is (mondjuk szerintem a fele szájba megy), és igazából bármilyen késmentes munkafolyamatba be lehet őket vonni. Ha pedig éppen aprítás van soron, akkor a felaprított alapanyagok pakolgatását bízhatjuk a gyerekekre. Nekik ez játék, közben megtapintják a zöldségeket, gyümölcsöket, meg is lehet szagoltatni velük az érdekesebb illatú hozzávalókat, így szerintem könnyebben megbarátkoznak velük. Persze attól tartok, hogy azonnali eredményt hiába várunk ettől, de úgyis hosszútávfutásban vagyunk ebben a témában, nem?

 

Nálatok is gond a megfelelő zöldség- és gyümölcsfogyasztás? Ti szoktatok trükközni? Ha igen, jöhetnek az ötletek – cél a napi 400 gramm zöldség és gyümölcs, mindenkinek – még nekünk magunknak is!

Tóth Flóra