–

Mosható pelenka az elejétől

Nemcsak a tejtől, hanem a büszkeségtől is dagadt a mellem, amikor a háromnapos babára először tettem mosható pelenkát. A bátyjával egyéves korában kezdtük, ez alkalommal pedig aznap, amikor hazajöttünk a kórházból. Éjszakára eldobhatósat adtam, az elbomlós fajtából, de így is azt éreztem, hogy eszméletlen király vagyok, és nagyon nagyra voltam magammal.

Aztán jöttek a visítva sírások

Először estefelé, aztán már nappal is, akkor is, ha mosható, meg akkor is, ha eldobható pelus volt a gyerekemen. Klasszik hasfájásnak tűnt, főleg a kaki-puki párossal küzdött nagyon. Megvettük a cseppeket, kendőben hordoztam, tornáztattam, majd az étrendemben kerestem a hibát. Közben igyekszem minimalizálni a popsitörlő használatát is, úgyhogy egyik nap, mint mindig nagydolog után, vittem a csaphoz megmosni a popóját. Nagyon sírt szegény, nem tűnt megkönnyebbültnek.

Aztán egyszer csak elengedte magát, egyenesen a csapba kakilt. És a sírásnak vége szakadt. Ekkor pattant ki az isteni szikra.

Hallottam már a természetes csecsemőhigiéniáról, ami EC (elimination communication, azaz ürítés kommunikáció) névre hallgat, de mindig úgy gondoltam rá, amit csak egy távoli dimenzióban csinálnak a szuperhős UFO-anyák.

Van ilyen!

Aztán utánaolvastam, és egy tudományos, több tucatnyi forrásmegjelöléssel ellátott cikk is taglalja az EC fogalmát, sőt, konkrétan a kólika ellenszereként is emlegetik. És bizony, nálunk elvágta a sírást. Továbbra is javarészt utálja a nagydolgát végezni, de előtte-utána gyakorlatilag egyáltalán nem sír. Bezony.

Dióhéjban arra alapoz a módszer, hogy a babák azzal az ösztönnel születnek, hogy jelzik ürítési ingerüket, de a pelenkázással ez a reflex fokozatosan alábbhagy, hasonlóképp, mint a búvárreflex.

Ha a babára hangolódunk, észrevesszük a jelzéseiket, amikor pisilni vagy kakilni kell neki. Ha észleljük a jeleket, akkor lehet menni a csaphoz, vagy a vécé fölé, sőt, erre a célra pici bili is van.

Hogy is néz ki ez a gyakorlatban?

Kislányom esetében a jelzés például, hogy nem tud enni, hopp-on hopp-off, fel-lecsatlakozik, közben húzza fel a lábait. Ilyenkor vagy megyünk a csaphoz, vagy előszedjük az úgynevezett ázsiai bilit, ami egy pici vödör, amit a lábaim közé tudok venni, fölötte tartva felhúzott lábakkal a delikvens rottyantót.

Nemritkán a pisilési szándékot is leveszem, az is fészkelődéssel jár, és pici sikkantásokkal. 

Pelust továbbra is adunk rá, de gyakran megesik, hogy csontszárazon vesszük le róla. Éjszaka (egyelőre) nincs műsor, pisilésre nem kel fel, amit, mondjuk, őszintén, annyira nem bánok, egyelőre ez nappali történet.

Na, de mi van házon kívül?

Jogos, nekem is ez volt az első gondolatom.

Hát, ugyanaz, mint egy szobatisztuló nagyobbal: elmegyünk a legközelebbi vécéhez, lebonyolítani az ügyet. Vagy fölötte tartom, vagy simán leülünk, előveszem a kisbilit, és abba nyomja, egy víz mindig van nálam, azzal kiöblítem és a vécébe öntöm a produktumot. Javarészt csak a kakilást kíséri ez a rítus, de van, hogy a pisilést is így szereti intézni.

Pontosan tudom, hogy hallatszik ez, kész agyrém, hisz egy baba pelenkás, ez egy rossz szokás, micsoda faxni, ma már mindent lehet, stb. stb.

De tudtad, hogy a világ legalább 75 országában nem használnak pelenkát? Úgy bizony!

Ha belegondolunk, a babák hanyatt fekve termelnek maguk alá, sokszor akár órákig fekszenek a kakiban. 

És ki is merem mondani, hogy ez bizony kizárólag a szülők kényelme miatt lett kitalálva.

Nem én akarom, hanem ő

Esküszöm, ha Lenke nem sírná le magáról a pelenkát, amikor jön a szükség, én sem csinálnám, merthogy maga vagyok a lustaság. De ez a lány nagy tanítómester. És egyre kevésbé teher ez nekem. Ahogy a mosható pelus is a világ legtermészetesebb dolga a számomra, úgy ez is kezd egyre lazábban menni, és egyre kevesebb fejtörést okoz. Dumáltam már több anyukával, akik életvitelszerűen, pelustalanul babáznak, van, aki „részmunkaidőben” csinálja így, és vannak olyanok, mint én, akik ráadják a pelust a babára, de ha jön a jelzés, akkor irány a bababili. Totál megértem ezt az igényt, és tiszteletben tartom. Nem várhatom el, hogy csináljon maga alá, ha egyszer utálja. Ráadásul higiénikusabb is, nincsen fülközépig trottyolt baleset (mondjuk, mosható pelussal ez amúgy se nagyon fordult még elő), nincs napi ötször átöltözés, környezetkímélő és pénztárcabarát (ha valaki eldobhatóval „EC-zik”).

Igazából nem görcsölök semmin, csak úszom az árral, igyekszem ösztönösen csinálni mindent.

Ahhoz képest, hogy milyen nagyra voltam magammal a mosipelus miatt, hát, tuti őrültnek gondoltam volna, ha valaki azt mondta volna, leszek én még „EC-anyuka”. (EC: Elimination Communication, amelynek lényege, hogy pelenka helyett a baba a vécében végzi a dolgát). Tényleg nem terveztem. De ahogy igény szerint szoptatok, hordozok, altatok, úgy logikus, hogy az ürítési szükségleteket is tiszteletben tartom. Nem szobatisztaságra nevelem, szimplán csak nem szoktatom rá a pelenkára, ha egyszer látványosan nem fekszik neki a műfaj.

Minden család, minden baba más, és abszolút nem gondolom, hogy mindenkinek ezt kellene csinálnia, de simán lehet, hogy sokaknál abbamaradna a kisbabakori üvöltés, ha ezt kipróbálnák.

Már csak az a kérdés, vajon létezik-e kisbabákra bugyi, ha esetleg szobatiszta lenne féléves korára… Én már nem lepődöm meg semmin.

Szabó Anna Eszter

 A képek a szerző tulajdonában vannak