budapestbank-wmn

Harminctól negyvenig

Harmincévesen hiába sóvárogtam az anyaság után, ha egyszer nem és nem találkoztam azzal az emberrel, akinek szívesen szültem volna.

Nem sokkal a harmincadik születésnapomat követően volt egy kíméletlenül őszinte éjszakám magammal.

Aznap éjjel elfogadtam: „ha az a sorsom, hogy egyedül kell leélnem az életem, akkor hát… nem kergetem fölöslegesen az álmot, hogy valaha is anya lehessek”.

Szinte hihetetlen, de ez az éjszaka, a szembenézés – mintegy varázsütésre – kiűzte belőlem a görcsösséget.

A fatalista hozzáállás meghozta a gyümölcsét…

Néhány hét múlva elkezdődött a kapcsolatom a gyerekeim apjával. Már évek óta ismertük egymást, mégis félelmetes volt akkor ez a találkozás, hiszen mindketten tudtuk, hogy „most vagy soha”.

Nem volt kérdés, hogy összeházasodunk és gyerekeink születnek. Az első kislányunk születése elmondhatatlan boldogsággal töltött el bennünket. Már ekkor megjelentek a láthatatlan hajszálrepedések a kapcsolatunkban, de ezt akkor még nem tudtuk, nem vettük észre. Hogyan is vettük volna, hiszen gyors egymásutánban, húszhavonta jött a többi gyerek, először a második, aztán a harmadik közös utódunk. Mire a legkisebb is megszületett, a hajszálrepedések valóságos árkokká váltak, és már nem volt erőnk átugrani.

Szétrobbant a házasságunk.

Egy magányos negyvenes

Negyvenévesen egyedül maradtam a három pici gyerekemmel. Eléggé megzuhantam, nem tudtam, hogy lehetnek-e még álmaim egyáltalán, rettegtem a jövőtől. Egzisztenciálisan is a padlóra kerültem hirtelen, szinte alig voltak saját bevételi forrásaim, hiszen ekkor a legkisebb gyerekem még nem volt féléves, és én már évek óta főállású anya voltam. Támogatott bennünket a gyerekek apja, de ez mégis más helyzet volt, mint korábban, amikor természetes volt, hogy mindenben osztozunk. Rengeteg szorongással telt ez az időszak, mégis volt egy álmom, ami előrevitt…

A gyerekek az apjukkal
A gyerekek az apjukkal

Óvatos álmok

A gyerekeimnek folyamatosan meséltem, láttam, milyen elképesztő biztonságot ad nekik és nekem is a mindennapos mesélés, ami szinte életformánkká vált.

Nagyon óvatosan kezdtem álmodozni arról, hogy leginkább gyerekekkel és szövegekkel szeretnék foglalkozni. Ebből az álomból születtek a mesekönyveim.

Miközben lelkileg életem legmélyebb gödrében voltam, kinyílt egy másik világ is számomra. Végre rájöttem, mit kerestem egészen odáig. Az énem egyik része valósággal szárnyalt ettől a felismeréstől: mindig is az írás foglalkoztatott a legjobban, de ezt egy nagynevű író feleségeként nem tehettem volna meg. Így viszont lehetőséget kaptam arra, hogy az álmaim teljesüljenek.

Nagyon szeretem, amikor író-olvasó találkozókon körbevesznek a gyerekek
Nagyon szeretem, amikor író-olvasó találkozókon körbevesznek a gyerekek
Mesés álmok

A mesékkel kapcsolatban minden álmomat felülmúlta a valóság. Először az egyetlen komoly gyerekirodalmi lap szerkesztője lettem, majd alapító főszerkesztőként elindítottam több társammal és egy kiadó segítségével azt a gyerekkönyves weblapot, ami ugyan ma már sajnos nem frissül tovább, de szakmai körökben még mindig etalonnak számít.

Egy meseíró pályázaton is elindultam, ahol különdíjat kaptam. Ennek köszönhetően megjelent három mesekönyvem. Mindegyik gyerekemnek írtam egy-egy kötetet a számukra kitalált mesékből. Noha a meseírásra mostanában nem nagyon van időm, hihetetlen hálát érzek azért, hogy a Népmesekincstár-sorozat szerkesztője lehetek. Megismerhettem a mesepedagógia módszerét, és annak alapítóját, Bajzáth Máriát, ráadásul még életre szóló barátságot is kaptam tőle.

A könyvsorozat első kötetével, balra Schall Eszter az illusztrátor, jobbra Bajzáth Mária, a kötet meséinek válogatója
A könyvsorozat első kötetével, balra Schall Eszter az illusztrátor, jobbra Bajzáth Mária, a kötet meséinek válogatója

Egyedül nem megy…

Három évig egyedülálló anyaként neveltem a gyerekeimet. Hiába voltak a munkában sikereim, szenvedtem attól, hogy nőként még mindig nem találtam magamra. Ha megláttam egy csókolózó párt a metrón, elsírtam magam. Ha egy nőt megölelt egy férfi, úgy éreztem, kettétörik a szívem, mert noha hihetetlenül vágytam arra, hogy engem is öleljen valaki, a női önbecsülésem óriási csorbát szenvedett… nem tudtam elképzelni, hogy valaha megbízom még bárkiben is, aki az ellenkező nemhez tartozik. Három apró gyerekkel, negyvenen túl, ingatag egzisztenciával, nem voltak túl rózsásak a kilátásaim, na.

Vannak még csodák

Valami mégis történhetett az univerzumban, mert egyetlen hét leforgása alatt három pasi jelezte felém, hogy érdeklődik irántam. Miközben az ezt megelőző három évben semmilyen jelzést nem kaptam…

Vagy csak nem vettem észre? Mindenesetre egyikük olyannyira megfogta a szívemet, hogy azóta sem engedte el.

Már több mint hét éve együtt vagyunk, és ha lehet ilyet mondani, egyre jobb a kapcsolatunk. A gyerekeim az első perctől kezdve imádják őt, és ez kölcsönös.

És természetesen én is nagyon jó viszonyt ápolok az ő – ma már felnőtt – gyerekeivel. Nem élünk együtt, de megosztjuk egymással a bánatainkat és az örömeinket. Szerencsére sokkal több jut az örömökből.

A gyerekeim egy régi képen a barátommal
A gyerekeim egy régi képen a barátommal

Megvalósult álom, és még annál is több

Miután szellemi szabadfoglalkozásúként dolgoztam az utolsó tizenöt évben, ezért csak alkalmi megbízásaim voltak, ami elég ingatag anyagi helyzettel járt. Ez – három gyerekkel – elég nehéz volt, és nagyon aláásta az önbecsülésem. De három évvel ezelőtt Kriszta, akit korábban még a gyerekirodalom területéről ismertem, megalapította a WMN magazint… szerencsére nagyon hamar megtaláltuk egymást és a közös hangot. Olvasószerkesztőnek hívott ide, ami épp nekem való feladat.

A WMN csapatával az utolsó SzuperWMN-díjátadón a Müpában
A WMN csapatával az utolsó SzuperWMN-díjátadón a Müpában

Azóta is együtt dolgozunk, és igen gyümölcsöző ez a kapcsolat minden szempontból. Én nem szűnő csodálattal figyelem őt, ahogy egyszerre tudatosan, mégis a megérzéseire támaszkodva vezeti ezt a kicsi szigetet, ami a magyar online sajtóban igazi kuriózumnak számít. Miután nagyrészt otthonról dolgozom, naponta átélhetem a szabadság élményét a munkámban, miközben tudom, minden hónapban megkapom a munkámért járó javadalmazást. Biztonságban érzem magam, és ez sokat lendít a stresszes hétköznapokon.

Szeretek álmodozni…

Ötvenévesen végre azt csinálom, amit mindig is szerettem volna: szövegekkel bíbelődöm. És épp egy nehéz élethelyzet teremtette meg azt, hogy valóra válhassanak az álmaim.

Ha annak idején nem robban szét a házasságom, lehet, hogy még ma sem találtam volna meg önmagam. Nehéz volt kikaparni magam ebből a gödörből, de sikerült, mert épp ez vezetett ahhoz, hogy ma az lehetek, aki vagyok.

Ugyanez vonatkozik a magánéletemre is. Szinte esélytelennek láttam, hogy ennyi idősen, három gyerekkel igazi társat találhatok, de – ahogy mostanság szeretik mondani – mertem nagyot álmodni, és sikerült. Rájöttem, hogy nem is történhetett volna jobb dolog velem, mint az, hogy annyi nehézség után megtaláltam a társam és a munkám. Ha nem lett volna ennyire nehéz elérni, talán nem is tudnám értékelni azt, ami most van. A legmerészebb álmaimat is túlszárnyalta a valóság.

Repülüüüüünk!
Repülüüüüünk!

Most már csak egy vágyam maradt: hogy ez még sokáig így maradjon.

Both Gabi