Jót tesz-e nekünk, ha a saját múltunkról ábrándozunk, ha a „csak a szépre emlékezem” jelszóval oltárt faragunk a kimazsolázott régi történetekből? Mitől függ, hogy emel-e rajtunk, vagy inkább visszahúz a nosztalgia?
Edith Eva Eger magyar származású holokauszttúlélő írta A döntés című könyvében, hogy a haláltáborban döbbent rá, mennyit számít a figyelem fókusza: „Van döntési lehetőségünk: dönthetünk úgy, hogy arra figyelünk oda, amit elveszítettünk, vagy pedig arra, amink még megvan”. Hogyan kamatoztathatjuk ezt a tanítást a hétköznapokban? Erről írt Baló Sára.
Elnyújtóznátok egy trópusi szigeten? Vagy inkább koccintanátok a Mikulással Lappföldön? Innátok egy jó bécsi kávét? Esetleg buliznátok egyet Berlinben? Hova ruccannátok ki legszívesebben, ha az álmodozásnak nem szabna határt se járvány, se egyéb körülmények?
„Néha eltöprengett, vajon, ha lett volna folytatása annak a tökéletes pillanatnak, akkor ugyanúgy kiábrándult volna-e idővel Árpádból, ahogy azóta minden férfiból, akivel összehozta a sors?”
Szenvedély vagy rossz szokás? Hasznos vagy ártalmas a fantáziavilágba menekülni?
Mi lett az eredményed?
Kifogást mindig lehet találni, de ha az ember komolyan gondolja, hogy egy tengerparti házikóban szeretne élni, nem kell gazdagnak lennie ahhoz, hogy valóra váltsa.
Hogyan változnak egy nő álmai évtizedről évtizedre – és mi minden alakítja őket? Gabi nemrég ötvenéves lett, ez késztette számvetésre.
...meg a képzelőerőt, meg a kreativitást. Szóval: álmodozzatok, emberek!
Ti melyik WMN szerző(k)höz mennétek vendégségbe? Komment kizárólag a cikk elolvasása után lehetséges.