Játék az egész világ

Az egyik legfontosabb gyermekjog, amivel minden szülő találkozik, az a gyerek joga a játékhoz, pihenéshez és szabadidőhöz. „Népszerű" gyerekjog ez (népszerűbb, mint például a saját véleményhez való jog...). Viszonylag ritka, hogy a szülők kétségbe vonják, hogy a gyerekük (főleg ha még kicsi) szabadon játszhasson.

Sőt a kisgyerekes családoknál általában mindenhol van játék; a gyerekszobában, a nappaliban, a fürdőkádban, a konyhaasztal alatt, a lakás minden szegletében halmokban áll.

Leginkább azért, mert egy gyerek számára minden és bármi lehet játék.

Erre talán a legjobb bizonyíték, amikor egy gondosan kiválasztott és tökéletesnek gondolt játékot örömmel és várakozón adunk át egy kisgyereknek, majd döbbenten nézzük, hogy a csomagolópapír izgalmasabb számára, mint maga az ajándék. Én a magam részéről jártam így lufival, díszítőszalaggal, de még papírtáskával is (amiben az ajándék érkezett).

A gyermeki kreativitás nem ismer határokat, és jó esetben a játék nemcsak a kicsomagolást és az örömöt, hanem a közös játszást is jelenti, együtt töltött időt – ehhez persze az is kell, hogy a felnőtt ne sértődjön meg azon, ha a gyerek jobban örül a csomagolásnak, mint a méregdrága cuccnak, amit beleraktunk...

A bőség zavara

A gyerekek többségének a fejlett országokban (így Magyarországon is) általában sok játéka van, ami – egy most nyilvánosságra hozott kutatás szerint – nem biztos, hogy jót tesz nekik. Sőt.

A gyerekjátékokat négy nagy kategóriába szoktuk sorolni:

  • fejlesztő játékok
  • szerepjátékok
  • építő játékok
  • „járművek"

Egy átlagos magyar gyereknek tehát van színezője, memóriajátéka, babája, játékkatonája, legója vagy építőkockája, kisvasútja és játék babakocsija. Általában egy-egy játéktípusból több és többféle is.

A kísérlet – és az eredmény

De vajon mi a jó a gyereknek? Ha sok játékból választhat? Boldogabb-e az a gyerek, akinek sok játéka van?

A kutatók erre keresték a választ, amikor kíváncsiak voltak, hogyan játszanak a gyerekek akkor, ha sok (legalább 16 darab) játék van körülöttük, vagy ha kevés (csupán 4 darab).

Az eredmények pedig elég egyértelműen azt mutatták, hogy a gyerekeknek bizony az a jobb, ha kevesebb játékkal játszanak. Ha ugyanis sok játék veszi körül őket, akkor nagyon gyorsan váltogatják, nem figyelnek huzamosabb ideig egyikre sem, igazából egyikkel sem játszanak.

Nem merülnek el a fantáziavilágban, nem használják a kreativitásukat, és nem összpontosítják a figyelmüket. Pedig a játéknak pont erről kellene szólnia.

Ha több mint egy tucat játék veszi körül a gyerekeket, akkor negyedóra alatt legalább a felét kipróbálják – tapasztalták a kutatók –, míg ha kevesebb, akkor azokkal hosszabban és elmélyültebben játszanak.

Ha egy gyerek körül csak kevés játék van, akkor sem „használja” mindegyiket, inkább többféleképpen használja ugyanazt. Szerepjátékozik az építőkockával vagy épít valamit egy-egy járműből, tehát egyértelműen kreatívabbnak bizonyul.

Tudjuk, hogy a gyerekek imádják kipróbálni az új játékokat, és keresik az új ingereket (ezzel újabb és újabb játékvásárlásra „ösztönzik” a körülöttük lévő felnőtteket). Tehát ők maguk az egyik legerősebb katalizátorai a játékfelhalmozásnak – nem pedig a kényeztető üzemmódba kapcsolt nagymamák.

Szóval: ne vegyél (még) több játékot!

Ez a kutatás tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy ne több játékot vegyünk a gyereknek, mert úgy nem feltétlenül tudnak „jobban játszani”.

Inkább a szabad játék, és a játéktárgyak nélkül (vagy kevés játékkal) eltöltött játékidő az, ami a gyerek számára pozitív.

Magyar adatot sajnos nem találtam arról, hogy mennyi játéka van egy átlagos (mondjuk középosztálybeli) gyereknek, de a vonatkozó angol és amerikai vizsgálatok szerint 100 és 250 közé tehető a játékok száma egy kisgyerekes háztartásban.

Oké, de akkor mi legyen a játékokkal?

Nem könnyű a gyereknevelés, ha elhatározzuk, hogy kevesebb játéktárgyat akarunk mostantól a gyerekünk köré. A régi játékok elajándékozása vagy a játékcsere jó megoldás lehet, ahogyan az is, ha egy részét bedobozoljuk és eltesszük, majd idővel elővesszük azt, amivel régen játszott. A gyerek úgy fog örülni neki, mintha új lenne.

Vannak tehát trükkök, de végső soron mégis az a kutatás igazi tanulsága, hogy nem a tárgyak teszik boldoggá a gyerekeket, hanem az az idő, amit „elmélyült”, a képzelőerejüket és a fantáziájukat megmozgató játékkal tölthetnek.

Dr. Gyurkó Szilvia