Abban azért biztos vagyok, hogy egy kis könnyebbséget ad a későbbi nyelvtanulásban, ha valaki kiskorától kezdve folyamatosan találkozik az angol nyelvvel. Ez pedig nem túl nehéz, hiszen rengeteg könyvet, animációs filmet és zenét ismertethetünk meg a legkisebbekkel is. Viszont ennél nagyobb erőfeszítést igényel mindenki részéről egy-egy otthon is megvalósítható pedagógiai „program”, egy heti jelenlétet igénylő tanfolyam. Vagy az éppen szocializálódó gyermek mély vízbe dobása egy idegen nyelvű/kéttannyelvű intézménybe. A különböző idegen nyelvű nevelést kínáló ovik elég változatos programmal rendelkeznek, az egyik szélsőség a teljes elutasítása az anyanyelvnek, a másik pedig a heti egy „nyelvóra”, közötte ott vannak az idegen nyelvű nevelőt is alkalmazó, idősávokban nyelvet váltó vagy napi rendszerességű angol foglalkozást biztosító intézmények. És persze vannak azok a szerencsés gyerekek, akik nem (csak) kéttannyelvű intézményben, hanem otthon, a saját családjuk más anyanyelvű tagjaitól sajátíthatnak el egy (vagy néha több) plusz nyelvet. Őket a saját, és a gyermekeim nevében is irigylem kicsit.

To teach or not to teach?*

Fehér-Stróber Katalin középiskolai angoltanár és egy egyéves kisfiú anyukája – így duplán érintett a kisgyermekkori nyelvtanulás lehetőségeiben. Éppen emiatt kérdeztem meg őt:

„14 év szakmai múlttal a hátam mögött azt gondolom, hogy hasznos, ha a kisgyerek egy újabb nyelv hangzását is megismeri, megtanul bizonyos szavakat, és ezzel megkezdődhet az a folyamat, amelynek eredményeképpen megszerettetjük vele az idegen nyelveket, de csodát azért nem lehet tőle várni. Attól, hogy heti két-három alkalommal mondókákat hallgattak, tanultak, játszottak – mert valljuk be, módszertanilag ezt lehet, és kell is csinálni ebben a korban – nem fog folyékonyan és helyesen beszélni a gyerek. Ma nagyon sokan azt gondolják, hogy a kommunikáció háttérbe szorítja a nyelvtant és a nyelvtani ismereteket. Ez részben igaz, de helyes nyelvtan nélkül hosszú távon, egy munkahelyen, éles helyzetben könnyű hibázni. Ezért is mondom azt, amikor erről kérdeznek, hogy komolyabban akkor érdemes a nyelvoktatással foglalkozni, amikor egy kisgyerek tud, írni és olvasni, és valamilyen szinten tisztában van az alapvető nyelvtani fogalmakkal.”

Kutatások is igazolják, és a gyermekek anyanyelvtanulási folyamata is azt mutatja, hogy az agy kettő és négyéves kor között a legalkalmasabb a nyelv elsajátítására. Egy egészséges fejlődésű gyermek esetében ennek a végéig történik meg az anyanyelv alapszintű elsajátítása, és a legtöbbször ezalatt nő meg ugrásszerűen a szókincs. Én mindkét lányomnál döbbenten figyeltem, ahogy durván egy hónap leforgása alatt a 30 szavas szókincsük szinte varázslatosan átváltozott helyes ragozású, kerek, és meglepően választékos mondatokká.

És persze folyamatosan ott mozgott bennem a kisördög, hogy ha ez ilyen iszonyú könnyen megy nekik, akkor vétek nem kihasználni, és nyomni az angolt minden fronton. De a módszertan nélküli nyelvoktatás akár problémákat is okozhat később:

„Azt gondolom, hogy egy gyerek csak a saját anyanyelvét tudja olyan tökéletesen elsajátítani a szüleitől. Ha belép egy plusz idegen nyelv a képbe, akkor ugyan lehet próbálkozni, de alapvető, és később nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem kijavítható hibák is keletkezhetnek. Gondolok itt a megfelelő kiejtésre, hanglejtésre, tónusokra. Máshogy mond egy szót egy igazi brit szülő és egy magyar. És ha az elején valami rosszul rögzül, akkor egy nyelvtanárnak nagyon kemény munkával sikerül újra helyre tenni a dolgokat” – sorolja Katalin a tapasztalatit.

Ezt pedig én sem kockáztatnám, mert hiába az angol szak, én például igazi kelet-európai akcentussal beszélek angolul. Viszont már abba a generációba tartozom, amelyik azt gondolja, hogy azért egy béna akcentus nem a világ vége, ha nem hollywoodi színészként szeretnéd keresni a kenyered.

Watch and listen in English!**

Rendszeresen próbálkozunk a Dragomán György írótól hallott módszerrel: a kellemest a hasznossal összekötve a mesenézős alkalmak során az angol nyelvű animációs filmeket preferáljuk. Emellett sok angol zenét hallgatunk, bár ezeket néha még én sem értem, szóval nem vagyok meggyőződve a hasznosságukról. Ezt Katalin is támogatja:

„Ha idegen nyelven néz egy gyerek mesét, játszik a számítógépen, tableten az mindenképp hasznos, a megfelelő kiejtés, szavak, egyszerűbb mondatok megértése miatt. Rengeteg olyan tanítványom volt és van, akik egy újonnan vett kifejezés vagy szó hallatán nem egyszer mondják azt, hogy „jé, ezt egy játékban már megtanultam”!

Tehát, ha élvezi a kisgyerek, akkor hadd nézze, hallgassa. De szakmai tapasztalataim és saját meggyőződésem is az, hogy az erőltetés nem vezet jóra.”

Mondjuk, erőltetésről nálunk szó sincs, a lányaim általában könyörögnek, hogy hadd nézzenek mesét, és még az sem rettenti vissza őket, hogy csak angolul lehet. Néhány kedvelt könyvük megvan angolul is, és azokat is rendszeresen kérik, arra kényszerítve engem, hogy full beparázva kutassak az agyam leghátsó zugaiban a „chipmunks” (úgynevezett csíkosmókus, amilyen Chip és Dale) helyes kiejtése után. Hátha ők megúszhatják a durva akcentust…

 

Never too early?***

Emellett, bevallom őszintén, mindkét gyermekem jár baba/oviangolra, de ennek nem feltétlenül az az oka, hogy nyelvtanulás szempontjából megfelelőnek gondolom. Persze csábító, amit Mészáros Szilvia, a Helen Doron English szakmai vezetője mond:

„A nyelv elsajátítására csecsemőkortól kezdve különleges képessége van minden babának. Kisgyermekként teljesen természetesen sajátítunk el bármilyen nyelvet, a tökéletes kiejtést, hanglejtést és a nyelvtani szabályokat. Azonban erre a képességünkre körülbelül hatéves korunktól nincs annyira szükségünk, ezért hanyatlani kezd, és 10-14 éves korunk között végleg eltűnik. Ezután már csak tanulhatunk, és nem elsajátíthatunk egy nyelvet. Természetesen a babakori, kisgyermekkori nyelvoktatásnak a későbbi bármilyen nyelvtanulásra óriási hatása van, hiszen az agyunk már sokkal rugalmasabb, könnyebben lesz képes akár más nyelvek elsajátítására is. A kétnyelvűség pedig bizonyítottan okosabbá tesz.”

A szülők önálló nyelvoktatási próbálkozásait viszont Szilvia sem feltétlenül támogatja, hasonló okok miatt:

„Fantasztikus, ha a szülők bele tudják a gyermek mindennapjaiba csempészni az idegen nyelvvel való játékos megismerkedést. Pedagógiailag ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy a nyelvi foglalkozás során az érzékelés minden formáját felhasználják a gyerekek, olyan szituációkat létrehozva, ami ismerős számukra a mindennapi életükből. Semmi mást nem tesznek, mint amit egyébként is tennének, csak épp idegen nyelven. Bizonyos cselekvéseket bizonyos szavakhoz kötnek, így a hatékonyság szempontjából mindenképp a szakmailag felkészült tanárok közreműködése is javasolt.”

Mégis azt gondolom, ez inkább egy programlehetőség, amit érdemes kipróbálni, és ha élvezi a kisgyermek, akkor akár hosszú távon is csinálni. Olyan, mint a Zenebölcsi vagy a Ringató: megmutathatjuk általa a világ egy érdekes szeletét, de attól még senki nem lesz zenész vagy énekes, hogy babakorában hetente hallgatott és énekelt különböző dalokat. Ugyanígy nem ad felnőtt szintű nyelvtudást a babaangol, de megalapozhatja az érdeklődést, és segíthet abban is, hogy szülőként milyen játékokkal lehet még nyitottabbá tenni a gyerekeket a nyelvtanulás felé. Aztán a komoly nyelvleckék és a megkerülhetetlen magolás majd jön pár év múlva a tanórákon.

Tóth Flóra

A képeket a szerző készítette

*Tanítani vagy nem tanítani?

**Nézd, hallgasd angolul!

***Sosincs túl korán?