Utánozd a gyerekeket, és menni fog! – Így verekedheted át magad az agyadon és a gátlásaidon, ha felnőttként tanulnál meg valami újat

–

Érdemes felnőttként tanulni? Hát persze!

Persze nagyon jól hangzik, hogy az egész élet folyamatos tanulás, és nyilván sok értelemben igaz is. De szerintem sokan vagyunk, akik nehezen szánjuk rá magunkat, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és valami olyannak az elsajátításába fogjunk, amit eddig még egyáltalán nem csináltunk. A havas példánál maradva, egy hétig halogattam, hogy belevágjak a snowboardozás megtanulásába, és végül arra jutottam, hogy majd jövőre. Miközben nagyon vágyom rá, és abban is bízom, hogy összességében sikerélmény lenne. És ilyen típusú sikerélményben elég régen volt részem utoljára.

Szilvási Gabriella PCC minősítésű business coach NLP- (vagyis neurolingvisztikus programozás) tréner. (Az NLP valójában egy tanulási módszer, ami éppen azt segíti elő, hogy felnőttként is jól tudjunk elsajátítani dolgokat, legyen az egy sport vagy egy nyelv, vagy akár egy munka szempontjából fontos, specifikus tudás.) Így az nem kérdés, hogy szerinte is érdemes felnőttként tanulni, de azt is elmondja, hogy mi az, ami felnőttként könnyebb. 

„Két fontos különbség van a gyerekkori és a felnőttkori tanulás között, ami a felnőtteknek kedvez: az önreflexió képessége és a motiváció. 

Az adott szituációkban való saját viselkedésünket gyerekként egészen másképp látjuk, aminek neurológiai háttere is van: nagyjából kamaszkorra jut el az agy arra fejlettségi szintre, hogy erre tényleg alkalmas legyen. Az önreflexió pedig elősegíti a tanulást. A másik fontos kérdés a motiváció. Míg gyerekként sokszor azért tanulunk, mert a szüleink szeretnék vagy mert »kell«, felnőttként sokan olyan dolgot szeretnének megtanulni, olyan iskolát szeretnének elvégezni, ami nekik fontos. Én például harminchét évesen döntöttem úgy, hogy valóra váltom a legtitkosabb vágyamat, és elvégzem a pszichológia szakot. És azt vettem észre magamon, hogy teljesen másképp tanulok, mint a korábbi diplomáim megszerzése során. Magamért csinálom, tudom, mire lesz ez jó nekem, emiatt kicsit távlatokban tudom szemlélni a dolgokat, akkor is, ha éppen egy nehéz feladat előtt állok. Mert a belső motiváció sokkal jobban tudja segíteni a tanulást, mint a külső.”

A nyelvtanulás tényleg nehezebb felnőttként – de vajon miért?

Az anyanyelvemen kívül két nyelvet sajátítottam el nagyjából (csak ebből egyet már elfelejtettem), az egyiket hétévesen gyerekdalokkal, a másikat tizenkét évesen a szokásos nyelvtanulási módszertannal kezdtem. Volt olyan időszak az életemben, amikor mindkettőt nagyon jól beszéltem, erről mindenféle papírjaim is vannak, de a másodszor elkezdett nyelven sosem tudtam „gondolkozni”. Ez hülyén hangzik, de valahogy úgy néz ki a gyakorlatban, hogy ha szeretnék valamit franciául elmondani, akkor megfogalmazom magyarul, majd lefordítom. Angolul viszont simán megy kapásból. A másik fontos különbség a biztos tudat, hogy angolul bármit el tudok magyarázni. Ha nem tudok egy fontos szót, akkor körülírom. Míg a francia esetében egy ilyen helyzetben jó eséllyel leblokkolok vagy, mondjuk, nyúlok a telefonomért. És mivel a középiskolás éveimben tényleg nagy energiát fektettem a nyelvtanulásba mindkettő esetében (sőt, a franciába igazából többet), biztos vagyok benne, hogy a kezdés időpontja nagyon fontos.

Ezt megerősíti Szilvási Gabriella is: „Annak, hogy gyerekként könnyebb elsajátítani egy nyelvet, több oka van. Egyrészt a szájban és környékén bizonyos izmok már nem olyan rugalmasak felnőttként, így egy, az anyanyelvünkön megszokottól eltérően ejtett hangot nem biztos, hogy pontosan ugyanúgy meg tudunk formálni. Másrészt az agyműködéssel is összefüggésben van: 

felnőttkorban már nem épülnek ki olyan könnyen az idegpályák, ezért nem működik olyan jól a memóriánk. 

A harmadik ok viszont olyan, amire befolyással tudunk lenni: az, hogy felnőttként zavarba jövünk attól, hogy esetleg hibázhatunk, rosszul mondunk valamit. Ez egy, az anyanyelvét is utánzással és időnként a felnőttek által kijavítva tanuló gyerek esetében nincs jelen. Ráadásul 

egy felnőtt feladatcentrikusan tanul, miközben egy gyerek általában utánzással, ami sok esetben hatékonyabb. 

De ezen tudunk dolgozni felnőttként. Egyébként a gyerekkori többnyelvűség később is hasznos, pozitív agyi folyamatokat indít be, Ellen Bialystok kanadai pszichológus kutatásai szerint a két- vagy többnyelvű emberek védettebbek az időskori demenciával, Alzheimer-kórral szemben, mert a több nyelv anyanyelvi szintű elsajátítása növeli a neuroplaszticitást, vagyis az agy különböző helyzetekhez való alkalmazkodóképességét. A kutatások szerint ez a személyiségre is pozitív hatású, például a problémamegoldás terén. A felnőttkori nyelvtanulás hatása más, és nyilván nem is ez a célja. Felnőttként kezdve egy új nyelvet, az anyanyelvi szint nem reális cél, de általában nem is ez a nyelvtanulók szándéka.” 

Ahogy már korábban említettem, a snowboardozni tanulásomat ismét elhalasztottam egy évvel, pedig most minden lehetőségem adott volt, hogy belevágjak – valószínűleg egyszerűen azért, mert félek az eséstől. Vagy inkább a sok eséstől, ami ezzel jár. És a felnőttekben valóban sokszor van egy belső gátlás, ezt Szilvási Gabriella is megerősíti: 

„Már egyetlen negatív élmény után ki tud bennünk alakulni akár egy fóbia is, ami egy teljesen eltúlzott félelem. Ez lehet az eséstől, töréstől, fájdalomtól való félelem is. 

De nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé szeretünk belépni egy ismeretlen helyzetbe. Míg egy gyereknek szinte az egész világ felfedezése csak ismeretlen helyzetekből áll, amikkel folyamatosan ismerkedik, így neki ez nem szokatlan tapasztalás. Felnőttként viszont minden új helyzet kilépés a komfortzónánkból meg a kontrollzónánkból. Ráadásul a sporttanulás kisgyerekkorban utánzással működik, ez tulajdonképpen egy modelltanulás, ahol a gyerekek sokszor ösztönösen követik az oktató mozgását, a felnőttek viszont gyakran másképpen közelítik ezt meg, ami ebben az esetben nem feltétlenül jó.

A felnőttek sűrűn gondolnak arra, hogy »ez nem sikerülhet«, és »mi van, ha nem sikerül«, »ki fognak röhögni, ha nem megy«, a gyerekek viszont általában nem.

És ezen az sem segít, hogy felnőttként látjuk a távlati helyzeteket is, kezdő síelőként a fekete pályán száguldókat, miközben mi még csak a hóekénél tartunk. És így még könnyebb elhinni azt, hogy nekünk ez nem sikerülhet, ahelyett hogy csak a következő lépésre koncentrálnánk, ami, mondjuk, a kanyarodás. Éppen ezért érdemes követnünk a gyerekeinket, akár a szó legszorosabb értelmében, a mozgásukat, de a bátorságukat is. Nem arra gondolni, hogy mi van, ha nem sikerül, hanem azt megerősíteni, hogy sikerülni fog, és megünnepelni az apró sikereket. Ez egyébként valójában egy önismereti helyzet, hogy bele merünk-e vágni egy új dologba, hogyan reagálunk, ha elsőre tényleg nem sikerül, hányszor próbáljuk meg.”

Ti bele mertek vágni egy-egy új dolog megtanulásába felnőttként?

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Boris Zhitkov