Szentendrei otthonában találkozom Glatz Viktorral, akiről csak annyit tudok, hogy egy hollywoodi sikertörténet kapujában áll, de nem a megszokott módon.

A története 2010-ben kezdődött, amikor afféle iskolai beadandó feladatként éves munkát kellett készítenie, a Waldorf iskola 11. osztályában. Ő pedig – mivel kajakozott – egy ergométert tervezett, és el is készítette fából. Ez az eszköz a kajakosok életét könnyíti meg a szezon azon részében, amikor nem lehet nyílt vízen evezni.

Az akkor már hét éve kajakozó Viktor számára is nehézséget jelentett, mert októbertől márciusig csak tanmedencében tudott volna edzeni, ugyanis nem tartotta túl hatékonynak. Mivel akkor is szükség van edzésmunkára, ezért ilyenkor ergométert használnak a kajakosok, kenusok és az evezősök, ami valami olyasmi, mint a bicikliseknek a szobabicikli. Az ötlet onnan jött, hogy nyáron látott egy amerikai ergométert, ami nagyon tetszett neki. „Sokszor kipróbáltam, és egy idő után azt gondoltam, ezt én is meg tudom csinálni” – meséli, és sokakkal ellentétben ő tényleg összerakta a szerkezetet, amihez még a görgőket is maga faragta ki. Az ergométerek mellett szól, hogy a  profiknak így a tavaszi felkészüléshez nem kell elmenni egy meleg éghajlatú országba, amit ráadásul hónapokig még a nagyoknak se finanszíroz senki.

Viktor a saját fejlesztésű ergométerét használta egész télen, méghozzá igen jó eredménnyel. És amikor az iskolában tizenkettedikes lett, újra témát kellett választania, és tárgyat kellett terveznie. „Megtanultam hegeszteni, és acélból készítettem el a második gépet, amiben a nagymamám élettársa segített. Ez volt az a darab, amire megbízást is adtam egy esztergályosnak, mert az elsőnél mindent én csináltam, a forgástesteket is magam faragtam ki, a másodiknál viszont már esztergálták” – meséli. Ezt is még csak magának készítette, miközben fejlesztette a szerkezetet, hogy mozogjon az ülése, amit egy brit cég gépéről lesett el. A 3.0-ás verzió azonban már megrendelésre készült. „Az ülés és a lábtámasz külön billegett, így azok az izmok is dolgoztak, amikkel a stabilitást lehet megtartani a vízen” – fejti ki a stációkat. Az első gépet egy masters-versenyző vette meg az alig 18 éves sráctól. Ha egy üzlet beindul… gondolhatnánk, de nem. Viktor nem ment el hegesztést tanulni, inkább Győrben tanult tovább a járműmérnök szakon. Az egyetem közben alakult ki a 4.0-ás verzió, amiből már több darab is készült.

Ezalatt hasznos volt számára, hogy  többek között alkatrésztervezést és számítógépes modellezést is tanult, így pontosabb rajzot tudott készíteni az esztergályosnak, hogy mire is van szükség. Lézervágással készült az ergométer sok alkatrésze, és közben egyre jobban ment a hegesztés is. A Diákhitel központ, a gyakornoki fizetés és az ösztöndíj együtt adta a kezdőtőkét, amiből elindította az Old Danube-ot, ami egy igazi garázscég. Az üzletbe bevonta egy barátját is, innentől együtt viszik az üzletet.

Amit gyártottak, azt mind el is adták, ráadásul csilivili honlap helyett elég volt hozzá a Facebook meg a YouTube, onnan jöttek a megrendelők.

Az első ergométer
Az első ergométer

„Tudni kell, hogy nagy piaci rés van az ergométerek gyártásában. Általában 450 ezer forint körül lehet hozzájutni, és bár néhányan készítettek maguknak, de sok helyen láttam a konditerem sarkába támasztva őket, ami arra utalt, hogy nem igazán használják. A mi ergométereink is tönkre tudnak menni, de a folyamatos fejlesztésnek hála, egyre jobbak.”

Egy idő után magabiztosabbak lettek, egyre több alkatrészt gyártanak bérmunkában, ezért rövidül az elkészítési idő is, és nagyobb darabszámot lehet legyártani. „Jobb lett a minőség is, mert már profi hegeszti, plusz porfestést kapott” – fűzi hozzá. És hogy miért választják egyre többen az Old Danube-ot, Viktor cégét? „Az élsportolók azért veszik tőlem az ergométert, mert ha azt mondják, csúszik a lábtámasz, vagy másik ülést akarnak rajta rögzíteni, olyat, amit a kajakban is használnak; esetleg másféle lábtámaszt kérnek, akkor én megcsinálom. Ezzel szemben az amerikai cég legyárt 10 000 darabot, kifizetik neki, és kész. Ahogy Ford mondta: »Bármilyen színű autót tudok gyártani, amennyiben az a szín a fekete«.”

Az ergométer híre szájról-szájra járt, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is felfigyelt rá, idén télen vett is több edzőgépet. Többek között Kammerer Zoltán és Kozák Danuta is ezen edz, ami azért – valljuk be –, elég menőn hangzik. A szövetségben teljesítménymérő rendszerre kötötték a gépet és a versenyzőt, hogy teszteljék is. „Pont azért választották az én gépemet, mert ez hasonlít legjobban a valós evezéshez” – meséli Viktor lelkesen.

De mi az, amiben nem olyan jók, mint a nagy cégek? „Mostanáig az egyetlen hátrányunk az volt, hogy a géphez nincs számítógép, ami távolságot, csapásszámot és teljesítményt mérne. De már dolgozunk egy partnerrel, aki ilyet is fejleszt hozzá.”

Nem csak itthon érdeklődnek a gép iránt, Írországból és Németországból is rendeltek már, és Franciaországból is megkeresték, hogy forgalmaznák a gépet. Ennek egyetlen akadálya, hogy egyelőre nem áll rendelkezésre annyi példány, amennyi kéne, mert a nemzetközi piacra nagyobb mennyiséget lehetne küldeni.

Miközben beszélgetünk, megszólal a telefonja. Egy vidéki nagyváros egyik sportáruházának képviselője hívja, hogy szívesen forgalmazná a terméket. Viktoron látszik, hogy a sales-vonal nem áll neki kézre, ő inkább tervez és kivitelez. Meg is erősíti, hogy ez nem az ő világa, marad inkább a termékfejlesztésnél. És hogy mire büszke a leginkább? „Arra, hogy összehasonlító méréssel igazolták, hogy a vízen és az ergométeren mért adatok alapján az enyém hasonlít a legjobban a vízen evezéshez.” A versenyzőket pedig egyedül ez érdekli.

Zimre Zsuzsa

Képek forrása: Glatz Viktor