Evelyn

Elvált szülők gyermekeként nagyon sok időt töltöttem a nagymamámmal meg az ő barátnőivel. Csuda vidám öregasszonyok voltak mindahányan, de hát az ember biztos mindig hasonszőrűeket válogat maga köré, a nagymutter pedig igen kacagós nőci a mai napig, pedig jócskán megrágcsálta őt az idő, meg az élet. Nyaranta a Komjádi uszoda teraszán süttettük magunkat, nekem meg hol egyikük olvasott fel a mesekönyvből, hol másikuk.

Nagyon élveztem a társaságukat, mindegyiket különlegesnek láttam, igazi csillogó ékszereknek, akik kiemelkedtek a tömegből.

Ott volt például Evelyn, akinek eredetileg nem is ez volt a neve. Fiatal lányként karcsú, magas, gyönyörű és hamvas volt, mint egy körberajongott hollywoodi színésznő, úgyhogy egyszer mókázás közben ráragasztották ezt a becenevet, ami aztán elválaszthatatlanul összeforrt vele. Még akkor is így hívták, amikor már csak karcsú és gyönyörű volt, a magassága és a hamvassága ugyanis idővel, ahogy az lenni szokott, kissé megkopott. Nem úgy a tartása! Úgy vonult a zajos medencék mentén, mint egy királynő. Az alakjára roppant mód büszke volt, nagyon odafigyelt, hogy miből és mennyit eszik. A maga hűvös, elegáns módján is nagyon szeretett engem, talán azért is, mert neki sohasem született gyereke. „Minek az nekem? Hiszen ott a férjem gyereknek, épp elég ő!” – mondogatta mindig, és nekem csak felnőttként esett le a tantusz, hogy valószínűleg ő is ugyanúgy vágyódott egy kisbaba után, mint bárki más, csak nem úgy alakultak a dolgok.

Puszi néni

A nagymama másik barátnője épp az ellentéte volt Evelynnek. Őt is csak a becenevéről ismerem, de a Puszi nénit nem is lehetett volna másképp hívni. Nagydarab volt, nevetős és elképesztően kedves, mély, kissé rekedten duruzsolós hangján imádtam leginkább hallgatni a meséket. Volt is benne gyakorlata, egy gyerekotthonban dolgozott nevelőként, amíg nyugdíjba nem vonult. Az uszodázás után minden alkalommal beültünk a cukiba, ahol kócosan, enyhe klórszagot árasztva lapátoltam magamba a dobos tortákat, kókuszgolyókat vagy az akkori kedvencemet, a lekváros piskótatekercset. Puszi néni meg közben elmesélte, hogy a múltkoriban, amikor hazafelé tartott, a villamos hirtelen fékezett, ő elvesztette az egyensúlyát, és mind a száz kilójával, mint egy lavina, megindult a jármű folyosóján egészen a szemközti falig, amire aztán, ahogy kell, fel is kent egy nyüzüge fiatalembert.

A pórul járt fickó azonban roppant udvarias volt, két dimenzióvá lapított testéből még annyit kipréselt aggódva, hogy „asszonyom, nem ütötte meg magát?”. És amikor a Puszi néni elmesélte, hogyan fejtette le kolosszális testéről azt a szegény, kilapított emberkét, akkor mind a három hófehér gyapjas fej csak úgy reszketett a nevetéstől.

Szép volt. Rég volt. Puszi néni jó pár évvel ezelőtt meghalt, Evelyn pedig pár hete, végleg egyedül és barátnék nélkül hagyva a nagymamámat. Bár nem mutatja, de látom rajta, hogy mennyire szomorú.

Pocsék dolog lehet nyolc évtizednyi örök barátság után egyszer csak ott találni magad a világban úgy, hogy már hiába veszed fel a piros színű tárcsás telefont, a vonal másik végén nem lesz ott az, akivel annyi közös élményetek, nevethetnétek és megdiskurálhatnátok van.

Vigasztalásképpen

Úgyhogy elhatároztam, vigasztalásképpen, no meg a régi cukrászdás idők emlékére, hogy sütök neki egy kis piskótatekercset. Olyan igazi nagymamásat. Ruganyosan puha lesz, mint a Puszi néni széles és ölelős keble, csigavonalban tekeredő, mint azok a végtelen nyári délutánok, amiket a medence szélén töltöttünk édes semmittevésben. Likőrrel töltöm meg, bár nem teljesen olyan kontyalávalóval, mint amiket ők ittak aprócska kupicával olykor-olykor, és fehér csokoládéval, ami olyan ragyogó, mint a majdnem hollywoodi színésznő Evelyn hibátlan mosolya.

Hozzávalók
Hozzávalók

A piskóta tésztájához keményre vertem négy tojásfehérjét egy csipet sóval és nyolc dkg porcukorral. A négy tojássárgáját habosra kevertem szintén nyolc dkg cukorral. Nyolc dkg lisztet összeszitáltam nyolc dkg étkezési keményítővel, majd összeforgattam a tojásokkal. A masszát sütőpapírral kibélelt sütőlemezre kentem, majd nyolc percre bedugtam a 220 fokra előmelegített sütőbe, amíg aranysárgára nem pirult. Benedvesített, tiszta konyharuhára rászitáltam három evőkanál porcukrot, erre borítottam rá óvatosan a kész piskótalapot, miután vigyázva lehúztam róla a sütőpapírt. Fél liter tejszínt kemény habbá vertem. Közben 200 gramm fehér csokit nyakon öntöttem pár evőkanál BAILEYS-zel, és bedugtam a mikróba másfél percre, hogy összeolvadjon az egész. A csokikrémet összekevertem a tejszínhabbal, majd a felét a piskótára kentem, mielőtt feltekertem volna. A másik fele pedig a kész rolád tetejére ment, amit végül feldíszítettem zsidócseresznyével, a drámai hatás kedvéért.

Physalis, avagy földi-, hólyag- és zsidócseresznye
Physalis, avagy földi-, hólyag- és zsidócseresznye

Mindenkinek jó desszertezést, és sokáig kitartó, kacagós kebelbarátnőket kíván, 

Fiala Borcsa