–

Ha unod a saját gyereked, nézd másét!

A Bratayley-család hatalmas házban tengeti víg napjait. A háttérben kellemes zene szól, miközben a YouTube képernyője előtt mások boldog életére nyálcsorgató néző figyelemmel kísérheti, hogyan bontják ki a lányok a karácsonyi ajándékaikat, majd a kisebbik hogyan tervezi meg legújabb ruhakollekcióját a mosdókagyló szélének támaszkodva. Mindeközben az anyuka, mint egy rendezőbe oltott műsorvezető, végigmasírozik a lakáson. Folyamatosan dokumentálja tündéri életük bűbájos részleteit, és időnként a szereplőinek családtagjainak dirigál, mit hogyan csináljanak. A mutter sportközvetítő hangjától nekem már pár perc elteltével arcrángásaim vannak, de úgy tűnik, viszolygásommal egyedül maradok. A pár napja felrakott videót eddig egymillióan látták, és hatezren érezték úgy, hogy feltétlenül kommentelniük is kell. Egy másik rész nemigen szól másról, mint arról, hogy a kakis-emoji-mamuszban fittyegő kislány az edzésen felhorzsolta a farpofáját. És erre – 13 perc hosszan – szintén milliós nagyságrendben voltak kíváncsiak a népek.

Egy friss felvételen azt is végignézheted, hogyan reggeliznek a lányok – ha a saját csemetéd tátott szájú majszolása nem elégítené ki az effajta kíváncsiságodat. Ha pedig alapból folyamatos rohanás az életed, most kapcsold ki a számítógépet, így nem fogod hallani, ahogy a mama a reggeli sminkbe és hajvasalásba beletemetkezett lányokat sürgeti, csipkedjék magukat, mert két óra múlva (!!!) el kell indulniuk manikűröztetni. A csajos program jól sikerül, még arra is marad idő, hogy az egyik kislány telededikáljon egy nagy doboznyi fényképet, amit majd az 5,3 millió YouTube-feliratkozó közül kap meg pár száz szerencsés. Végül a lánycsapat elindul hazafelé, ám elakadnak a dugóban. Kábé ennyi a húszperces videó sztorija, amit eddig másfél millióan látták, és hatezren kommenteltek. A Bratayley-család élete amúgy tökéletesen megfelel a mottójának: Celebrate life – amit főleg azután tettek magukévá, hogy a harmadik gyerekük, Caleb egy későn diagnosztizált szívprobléma miatt 13 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt. Ekkor egy időre elvonultak a reflektorfénytől, majd visszatértek, mondván: a személyes gyászuk helyett inkább az élet ünneplésére szeretnének koncentrálni. A rajongótáboruk azóta is exponenciálisan duzzad. Sikereikkel azonban távolról sincsenek egyedül.

Családi biznisz

A Time Magazine adatai szerint 2017-ben 90 százalékkal nőtt a vlogger családok nézettsége a YouTube-on. Közülük nem is Bratayley-ék, hanem az Atwood-család a legmenőbb 14 millió feliratkozóval. „Mosolyogj többet!” – szól a szlogen, és hát, nem is nagyon tehetsz mást, elnézve a háromgyerekes família mindennapjait. Azt a videót, amin gigászit dominóznak, 14 millióan látták. Az Eh Bee Familynek jelenleg 3,8 millió követője van, a The ACE Family pedig, bár alig egy éve kezdte a youtuberkedést, máris négymillió feliratkozóval büszkélkedhet heti négy alkalommal prezentált videóik kapcsán, melyekből nem hiányzik a másik – például a kisgyerekük ugratása sem. Bár ők csak szoftosan szívatják a közös csemetét (az egyik legnépszerűbb jelenetben az apuka belebújik egy gigantikus méretű plüssmackóba, amivel először a kislányára, majd a nagymamára hozza a frászt), a gyerekek sérelmére elkövetett heccek komoly következményekkel is járhatnak.

A DaddyOfFive című YouTube-csatorna szülei főleg azzal generáltak nézettséget, hogy videón mutatták be, hogyan szívatják meg a gyerekeiket – mind az ötöt. A sikerszéria egészen addig tartott, amíg közbe nem lépett a gyámügy, és el nem vették a két legkisebb gyereket a szülőktől, akiket végül öt év próbaidőre bocsátottak bántalmazásként is értelmezhető mókáikért. Az anyuka számára ez volt az a pillanat, amikor annyira hátra tudott lépni a műsorkészítésként megélt családi életétől, hogy rádöbbenjen, egy kívülálló szemében hogyan is fest, amikor zokogásig hergelik a gyerekeket, vagy a testvérek megütik őket – viccből.

A beugratós műsorok ezzel együtt nagyon népszerűek a YouTube-on, aminek az lehet az oka, hogy egyre inkább online éljük az életünket, szívesen nézünk másokat, akár kifejezetten kellemetlen helyzetekben is. A kérdés csak az egy brit kriminálpszichológus szerint, hogy vajon azzal van-e probléma, aki a videókat elkészíti, vagy azzal, aki végignézi. Hiszen bár a felelősség alapvetően a készítőket terheli, de ha senki nem nézné a műsorukat, akkor nem is érné meg leforgatni őket.

Egy álom vége

A vlogger-családok műsorainak azonban nem egy cinkes beugratás a legnagyobb rákfenéje. 2007 augusztusában történt, hogy egy köpcös amerikai apuka beleficcentette magát a felesége latex tornacuccába, majd egy kamerával felvette, ahogy bohóckodik. A YouTube-ra feltöltött videó végigsöpört az interneten, Shay Carl Butler pedig meglátta ebben a kínálkozó lehetőséget. Innentől rendszeresen közvetítette a családja életét 4,9 millióra duzzadó rajongótáboruknak egy teljes évtizeden és még három gyerek születésén keresztül. Az álom aztán hirtelen ért véget.

Szeptemberben, hét hónap néma csönd után Shayné posztolt egy zavaros hangulatú felvételt, miután kiderült, a férje nemcsak félrelépett, de újra visszacsúszott az alkoholizmusba is. Colette, a feleség olykor könnyek között, olykor viszont hisztérikusan röhögcsélve mondja el, mennyi lelki munka áll mögötte, és valójában mégis mennyire boldog. És milyen sokat jelentett, hogy el tudta engedni a tökéletes életről szőtt álmait, immár a valóságnak élve. November 16-án pedig Shay töltött fel egy bocsánatkérő videót, amit nem lehet egy nagy adag szekunder szégyenérzet nélkül végignézni. „Nem vagyok tökéletes, küzdök azért, hogy boldog legyek” – szűköli bele a telefon kamerájába reszkető kezekkel. „Az élet nem tökéletes” – vallja Colette is. Persze hogy nem az, legfeljebb a YouTube-on. És talán pont ebben rejlik a vlogger-családok titka.

Egy rém boldog család

Ha Bratayley-ék alapján az lenne a benyomásod, hogy mások praktikusan azért kapnak több zsák pénzt, amit te is csinálsz otthon, például azt, hogy gyerekeket nevelgetnek… sajnos nem tudlak megnyugtatni, valóban erről van szó nagy vonalakban. Ráadásul minél jobban érzik magukat testületileg, annál több dohány üti a markukat. Részben épp ez a lényeg. Abban, hogy ezeknek a teljesen hétköznapi, bár valószínűleg erősen szerkesztett videóknak ekkora rajongó tábora van, közrejátszhat az a Pán Péteri hangulat, ami a családokra jellemző. A szülőknek mintha nem is lenne más dolga, mint az, hogy együtt mókázzanak a gyerekeikkel, manikűröshöz kísérjék őket, szánkózzanak, korcsolyázzanak, kosarazzanak, főzőcskézzenek velük, akár ha maguk is gyerekek lennének – jogosítvánnyal és vastag bukszával felpimpelve. A már említett Bratayley-ék esetében a lányok magántanulók, a család egész nap együtt lóg, így nyilván rugalmasan lehet összeállítani napi húsz perc önfeledt tartalmat. Mindez engem kicsit a Bartos Erika-féle Anna, Peti és Gergő-könyvekre emlékeztet, ahol szintén minden tökéletesen kerek, a szereplők vízfejétől kezdve az egész világig, ahol, ha anya megbetegszik, akkor unaloműzőként telekrumplinyomdázza a függönyt a csemetéivel, és aki a legnagyobb hisztériát is mosolyogva és türelmesen kezeli.

A népszerűség másik oka ugyanaz lehet, amiért rekord gyorsasággal rá tudunk csúszni a legócskább valóságshow-kra is. Jólesik napi rendszerességgel csócsálni ezt a „szellemi rágógumit”, egyúttal úgy érezni a röpke, ám sűrű bejelentkezések hatására, hogy mi is ennek a boldog családnak a részei vagyunk. Egy pszichológiai vizsgálatból az is kiderült, hogy a valóságshow-kból is azokat szeretjük leginkább, amikben magunk is szívesen részt vennénk.

Ezeknek a rém boldog családoknak meg ki ne akarna a tagja lenni, még úgy is, hogy olykor elképesztő nézni a gyerekek instant exhibicionizmusát. Már a legkisebb, szinte épp totyogó gyerek is azonnal bazári majomként kezdi el produkálni magát, amint érzékeli a kamera fókuszát. De a nagynéni is vígan beletwerkel a hűtőszekrénybe, és a dédi is vérprofiként reagál, ha reflektorfénybe kerül.

Kockázatok és mellékhatások

Ekkora felhajtás mellett az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: mi lesz így a gyerekekkel hosszú távon? Mennyire sérülnek  attól a figyelemtől, amit akaratuk ellenére generálnak? Hogyan viselik a kommenteket? És vajon ellen tudnak állni a szülők a gyerekek kizsákmányolásának, ha a fülükben ott visszhangzik a pénztárgép szakadatlan csilingelése? A NYMag például beszámolt egy lányról (álnéven, mert szegény a legminimálisabb figyelmet sem óhajtotta a tapasztalatai után), akinek az anyukája vérszemet kapott csemetéje online sikereitől, és szélsebesen eljutott a „nem nyúlok egy fillérhez sem, hisz ez a te pénzed” karakánságától az „otthagyom a munkám, te pedig keményen tejelsz nekem” gondolatáig.

Az Eh Bee Family vlogoló szülői különböző praktikákkal igyekeznek a hírnévvel járó rizikókat elkerülni. Nem posztolnak mindennap tartalmat, hogy ne legyen rajtuk akkora nyomás, az egyes történetek előtt pedig alaposan átbeszélik, hogy az milyen hatással lehet a gyerekekre 15 év múlva. A videókban sem az igazi nevükön utalnak a gyerekekre, csak Majom úrként és Majom kisasszonyként. Ám mivel a valóságot, vagy legalábbis megrendezett életet közvetítenek, a gyerekeket így is felismerik úton-útfélen. A kommentelőktől azonban úgy is csak módjával tudják megvédeni a csemetéiket, hogy azok kizárólag akkor lehetnek online, ha a szülők is a helységben tartózkodnak. (Kérdés, hogy ezt a gyakorlatot egy kamasz gyerek milyen gyorsan tudja kijátszani.)

A kölcsönös szívatáson alapuló Prank vs. Prank vloggerei, Jesse Wellens és Jeana Smith azért hagyták abba a közös, gyümölcsöző munkát, mert úgy érezték, teljesen eltorzult a személyiségük tőle, ami miatt végül nemcsak a vlog, de a komplett kapcsolatuk is véget ért. Való igaz, hiába maximum húsz perc az, amit ezek a családok közvetítenek a napjukból, ám ha azt szinte minden egyes nap megteszik, azzal annyira kirakatba helyezik az életüket, hogy nehéz nem elveszíteni a fókuszt, miért is élnek tulajdonképpen. Az ő életük van a vlogért és a nézőkért… vagy fordítva? Nehéz természetesen viselkedni, ha folyamatosan azon kattogsz, miből lehetne kontentet gyártani. Ahogy Jesse fogalmazott a búcsú beköszönőjükben: „egy idő után olyan lesz az egész, mint egy munka. Nem azért csinálod, mert szereted a másikat. Már csak a vlognak élsz.”

Itthon is volt példa hasonlóra: legutóbb Nánási Pál és Ördög Nóra jelentette be (utóbbi a könnyeivel küszködve), hogy a Nánázsia nevezetű vlogjukat nem folytatják tovább, mert nem bírják a vele járó hajtást, és ezentúl csak alkalmi beköszönőik lesznek.

Persze nem akarom a teljes műfajt lehúzni. Hiszen azok a családok, akik a vlogolást választották, kénytelenek a nézettségért új, izgalmas, érdekes kalandokban is részt venni, ami akár inspiráló hatással is lehet a többi, hétköznapi család számára. És ha más nem is, a videókból mindenképpen átjön az összetartozás érzése, a közösségi szellem, és maga a tény, hogy ezek az emberek valóban szeretnek minőségi időt tölteni együtt. Ahogy Missy Lanning, a Daily Bumps kétgyerekes anyukája állította: „Mivel naponta vlogolunk, egyszerűen muszáj az életünket a maga teljességében megélni, és ez csodálatos.”

Gondolom, az is marad, amíg nem érzik kötelező munkának a tökéletességet.

Mi viszont, nézők vagy nem-nézők megtehetjük képzeletben ugyanezt. Nem kell hozzá más, mint gondolatban minden egyes napunkból összegyűjteni azt a húsz percet, ami annyira hibátlan volt, hogy szinte képernyőre kéredzkedik. És annak aztán lehet nagyon örülni.

 

Fiala Borcsa

 Képek: YouTube