–

A „mai fiatalok” szapulása sokkal-sokkal régebbi, mint a frissen irritálóvá vált generáció – derül ki egy BBC-n megjelent cikkből. Kétezer évre visszamenőleg megnézték, milyen is volt az adott korban az éppen aktuális fiatalok PR-ja. Ebből kiderül: nemcsak most gondoljuk azt, hogy az Y generációsok lusták, és arra várnak, hogy a sült galamb a szájukba repüljön, lehetőleg egy kényelmes, zsíros állásajánlattal a hóna alatt. Már egy 1951-es cikk is azt hánytorgatja fel, hogy a fiatalok túlságosan elkényelmesedtek, derogál nekik gyalogszerrel járni, és gondolkodás nélkül felszállnak a buszra. Tényleg felháborító, főleg annak fényében, hogy a mostani ifjúság legnagyobb kritikusai pontosan az akkor lesajnált fiatalok.

„Az a tragikus igazság, hogy Amerika Y generációsai nem többek egy rakás telefonfüggő, egocentrikus, hashtagelő, snapchatelő, kelzabáló, twerkelő, lusta, nyavalygós, félreinformált, pol. korrekt, elkényeztetett narcisztikusnál, akik mindent halálosan sértőnek tartanak, és elhiszik, hogy valóban létezik 165 módja annak, hogy szexuálisan meghatározzák magukat” – írja egy publicisztika 2016-ból. 1925-ben sem esett sokkal nagyobb dicsfény a fiatalokra:

„Bárki, aki nyitott szemmel jár a világban, láthatja, ami soha korábban nem fordult elő: a fiataloknak azt a fajta attitűdjét, amit csak elképesztő tapintatlansággal, gorombasággal és végtelen önzéssel lehetne körülírni.”

De nyugodtan áshatunk még mélyebbre, ezek a mai fiatalok ugyanis már az időszámításunk előtti negyedik században is megérték a pénzüket, legalábbis Arisztotelész szerint, aki így ír róluk: „Azt hiszik, mindent tudnak, és erről teljesen meg vannak győződve.” Illetve szintén ő: „A mai fiatalok gőgösek, mert sem az élet nem törte még meg őket, sem a körülmények nyomását nem volt módjuk megtapasztalni.”

Horatius pedig a fiatalok pénzherdálási szokásait nézi kritikus szemmel: „A csupasz arcú fiatalság... még nem látja előre, hogy mi az, ami hasznos, csak pazarolják a pénzt.”

Sokan azért is neheztelnek az Y generációsokra, mert képtelenek elszakadni a mama-hotelből, élősködnek csak a szüleik nyakán, mintha még mindig tartana a gondtalan kamaszkor. A vicc az egészben az, hogy a Wall Street Journal 1984-es cikke ugyanezeket rója fel az akkori 35 éveseknek: „Néhányan közülük még csak most hagyják el a szülői fészket. Sokan csak most házasodnak vagy vállalnak gyereket. Megmaradnak a szakmájukban, mert végre megtalálták a »saját hivatásukat« – egy bő évtizednyi munkákból ki-be ugrálás után, miközben lázasan kutatták az identitásukat. Azokat a dolgokat csinálják most, amiket azelőtt a társadalom a 25 évesektől várt el.”

És ahogy most, úgy a bűnbakkereső mutatóujjak akkor is viszonylag hamar megállapodtak az épp aktuális Y generációs anyukáján és apukáján: „Gyakran maguk a szülők állnak a nehézségek hátterében. Rendszeresen megbuknak a legalapvetőbb feladatukban: hogy megtanítsák a gyermekeiket az önkontrollra és a fegyelemre” – állítja egy 1938-as cikk a Leeds Mercury hasábjain.

Végignézve az örök „öregek” által megfogalmazott kritikákat az állandó „mai fiatalokkal” szemben, talán legközelebb mégis csak érdemes lenne elgondolkodni, mielőtt szólásra, morgolódásra, frásznénizésre adnánk a fejünket. Hisz a jelenség – úgy tűnik –állandó, ugyanazokat a köröket rójuk több ezer éve.

Első körben talán az is segít, ha az ember nem felejti el, hogy bizony ő is volt „mai fiatal”. Vagy ha épp az, akkor abba belegondolni, hogy kis szerencsével ő is lesz egyszer morgós öregember.

Úgyhogy akár lehetne szeretettel és megértéssel is fordulni a másik generáció felé. Hisz a generációs különbségekből fakadó ellentétek mindig is ott lesznek, ahogy megbízhatóan ott voltak már Arisztotelész korában is.

Sem a fiatalok, sem az idősek nem fognak soha kivetkőzni magukból, ilyen-olyan mennyiségben mindenki hozza azokat az attribútumokat, amik a korából fakadnak. Amíg világ a világ, meg még azután is, a fiatalok nyitottabbak lesznek az új trendek, kütyük, nézetek, irányzatok, diéták, vallások, kultúrák és fittyfenék iránt. Nem fognak annyit gürizni, cserébe mindig hangosabban fogják a nézeteiket és a szent meggyőződésüket hangoztatni, mint a mókuskerékbe bedarálódott, sok vihart megélt felnőttek. Mert nekik meg ez a dolguk. Az idősebb korosztály pedig mindig is némi berzenkedéssel fogja figyelni az ifjúságot, amit javarészt az értük való örökös szülői, felmenői aggodalom táplál – gondolom, attól félnek, hogy még a végén nem válik belőlük „rendes ember”. Pedig – és ezt az elmúlt kétezer év is remekül bizonyítja – az esetek nagy részében azért mégiscsak azzá válnak. Hogy aztán ott találja magát ez a „rendes ember”… elhűlve a „mai fiatalokon”.

Talán épp ezért lenne ajánlatos a nagycenki Széchenyi mauzóleum sírfeliratát időnként felidézni: „voltunk mint ti, lesztek mint mi…”. Vagy épp fordítva. Attól függ, ki melyik oldalán áll épp a tengelynek.

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/