Az Y ilyen meg olyan, meg amolyan

A generációs jellemzők leírásához persze kikerülhetetlenek az általánosítások. A gond akkor kezdődik, amikor ezekhez már előítéleteket is párosítunk. Pedig az ezredfordulós nemzedék sem egységes csoport, sőt körülményeik változása is felülírhatja nemzedéki karakterüket.

Mire gondolok? Például arra, hogy

az Y generáció legidősebb tagjai már nem felhőtlen „hunédzserek”, hanem jócskán harmincas éveik közepét tapossák, sokan vezető szerepet töltenek be munkahelyükön, vállaltak már egy-két gyereket, sőt többen a váláson is túl vannak.

Egyik HR-es ismerősöm említette épp a minap, hogy az idősebb ipszilonok között egyre kevesebb a job-hopper (a gyakran állást váltogatókra használják ezt a kifejezést – a szerk.), főleg azok, akik már egy-kettő vagy netán több gyermek szülei, súlyos lakáshitellel a nyakukon, és talán még a cégnél egy csapatért is felelősek.

Most akkor önző vagy önbizalomhiányos?

A Time magazin egy 2013-as vezércikkében (The Me Me Me Generation) éngenerációnak nevezte el a millenniumi nemzedéket a 21. században érezhetően felerősödött narcisztikus karaktervonások járványszerű terjedésére utalva. Simon Sinek motivációs tréner népszerű videójában úgy látja, hogy az önzés az ipszilonokra vonatkozó kritikák közül nem maradhat ki.

Viszont, ha a magyar fiatalokat vesszük figyelembe, érdekes, hogy a hazai ifjúság helyzetét vizsgáló Magyar ifjúság 2016 kutatásnak az egyik legfőbb tanulsága éppen az, hogy a hazai 15–29 év közötti korosztály bizony önbizalomhiányos és fél az elköteleződéstől.

A harmincas, tehát Y generációs Viola véleménye is egybecseng a kutatással. Ugyanis ő alapvetően úgy látja, hogy saját generációja nem önimádó, hanem inkább önbizalomhiányban szenved:

„Az önbizalomhiány miatt a megfelelési kényszer hajtja őket és így inkább a munkának élnek. Ennek eredményeképpen nagyon gyorsan ki is égnek. Sokszor nagy lendülettel kezdenek neki valaminek, de nem tudják befejezni, hanem egyre csak halogatnak.”

Az elköteleződéstől való félelmet is megemlíti:

„Sokunknál gond a felelősségvállalás a kapcsolatokban, amelyekbe inkább úgy megyünk bele, hogy nem a hosszú távú kapcsolat, a házasság vagy a gyermekvállalás a cél. Több olyan  ismerősöm is van, akik 30 éves koruk körül gyorsan akartak gyereket, de nem volt fontos a teljes család. Egyébként ez nagyon nehéz kérdés és vegyes gondolatokat hozott ki belőlem. Öt év eltérés a generációkban már óriási különbséget mutat gondolkodásmódban, jövőtervezésben és az élet fontos dolgaiban.”

Állás vs. munka

Szabó Orsi pszichológus egy posztjában kifakadva azt nyilatkozta, hogy őt a lusta és motiválatlan jelzők különösen akkor zavarják, amikor egy tizennégy órás munkanap végén lazításképpen olvassa őket:

„Állítólag nehéz minket munkára bírni, motiválni és úgy általában vezetni. A lustaság bélyege talán abból fakad, hogy a feladat céljára, miértjére vonatkozó kérdéseinket könnyű összetéveszteni a motiválatlanságot, lustaságot is jellemző kötözködéssel. Kétségtelen, hogy a kettő megkülönböztetéséhez kell is némi vezetői ügyesség. (…) Az én esetemben a fenotípusos »lustaság« másik oka lehet, hogy

valóban nem állást, hanem értelmes munkát szeretnék, és ezért legtöbbször tényleg húzom a szám az »állás« jellegű (értsd fölösleges, értelmetlen) munkákra.

De az »állás vs. munka« mondást nem magam találtam ki, hanem olyan, ősz halántékú közgazdászoktól és filozófusoktól loptam, akik nem Y-ságuk ellenére hasonlóan gondolkodnak, mint én.”

„Hogy önimádó lenne az Y generáció? Én mindig inkább a Z generációnál éreztem ezt, de rájöttem, hogy ez csak félreértelmezett egészséges önbizalom, tudatosság és magas önérvényesítésre való készség. Lusta ismerőseim nincsenek, többnyire rendszeresen túlóráznak: ez minimum napi 10–12órát jelent.” – Ezt már a 34 éves Luca mondja, aki néhány hónapja anyuka is.

Talán nem véletlen, hogy Luca inkább a Z generációsoknál érez valamiféle lustaságot. Ugyanis fontos figyelni arra is, hogy a nálunk is gyakran megjelenő amerikai generációs kutatásokban máshogy osztályozzák a nemzedékeket. Általában egybeveszik a nálunk külön kategóriába sorolt Y, és Z generációt millenniumi nemzedék néven. Éppen most folynak a szakmai viták arról, hogyan is nevezzék el a millenniumiak fiatalabbjait, s míg ez a vita el nem dől, addig ők a posztmillenniumiak. Ez azért is elgondolkodtató, mert az amerikai Y generációs kutatások zömében a nálunk Z generációsok csoportját is fedik, viszont ők – ahogy Luca és Viola is megjegyezte – egészen más jellegzetességekkel rendelkeznek.

Az anyaság/apaság nem önimádattal és lustasággal jár

Az ipszilonok közül sokan okulva szüleik hajszolt életéből, a munka és a magánélet egyensúlyát kiemelten fontosnak tartják. Vagyis azt, hogy legyen saját életük, legyen idejük családjukra is.

Sok Y-os anyuka gyerekvállalás után otthon marad, és online vállalkozásba kezd. Döntésükben fontos szempont az is, hogy így gyermekeikre több idejük marad, mint egy kötött munkakörben. A fiatal apák nagy része is sokkal gyengédebben fordul a gyereke felé, mint régebben, ami mindenképp pozitív változás.

„Férjemmel 1985-ösök vagyunk és szerintünk nem igaz, hogy önimádók és lusták lennénk. Egyetem alatt összeházasodtunk és diploma után a válság és sok más nehézség ellenére gyereket vállaltunk. Akinek van gyereke, az tudja, hogy az anyaság/apaság az nem önimádattal és lustasággal jár” – mondja Regina. „Az egyik legnehezebb meló, mert nincs kiszállás, hétvége, szabadidő. 0–24. De minden nehézség ellenére a legjobb dolog az életben! Nálunk már az 5. baba van a pocakban. A férjem egy multinál dolgozik, és szépen tör előre a ranglétrán. Munka után fáradtan is sokat foglalkozik a gyerekekkel. Azt hiszem, ez sem a lustaságra utal. Nemrég megkérdezte édesanyám: így, hogy már látva mennyi feladatom van családanyaként, ha visszamehetnék az időben, várnék-e még egy-két évet, hogy szabadon utazgathassunk stb.? Elgondolkodtam, s úgy látom, volt időnk erre is, de most már másnak van itt az ideje. Hasznosabb életet élünk, mert gondoskodunk új emberi lényekről, előbbre helyezve szükségeiket a miénknél. Épp ellenkezőleg, azt gondolom, az életünk így lett tartalmasabb és gazdagabb.”

Fokozatosan mindenki egocentrikusabbá válik

A Time-ban felvázolt problémát azonban nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni.

Tény, hogy egy folyamatosan változó digitális közegben is meg kell élnünk a személyes kapcsolatainkat, ahol az elmélyülésre jóval kevesebb a lehetőség, viszont saját magunk kimaxolása annál könnyebb.

Jean Twenge, a San Diegó-i egyetem kutatója Én generáció című könyvében tízezer diák narcisztikus személyiségjegyeit vizsgálta meg, és azt találta, hogy míg 1985-ben minden hetedik személy önértékelése volt eltúlzott, 11 év múlva már minden negyedik fiatal narcisztikus vonásokat mutatott.

Twenge többek között azt a szülői mentalitást teszi felelőssé mindezért, amelyben nincs egyensúlyban a dicséret és a teljesítmény. Kali Trzesniewski tanulmányának eredményei azonban elbizonytalanítanak a digitális nemzedékre vonatkozó általánosítással kapcsoltban. A kutató három évtizednyi hatalmas mintán – 400 ezer amerikai középiskolást mért fel – végzett kutatásai során nem talált bizonyítékot a növekvő egoizmusra a fentebb vizsgáltnál valamivel fiatalabb csoportnál.

Trzesniewski szerint fokozatosan mindenki egocentrikusabbá válik, nem csupán az ipszilonok. Sőt Y generációs és Y generációs között is van különbség, ahogy nem egyezhet meg mindenben két X generációs vagy két baby boomer sem.

Bereczki Enikő
ifjúsági és generációs szakértő

Ha érdekel a téma, olvass többet Enikőtől! Katt ide:

panpeterstop.blog.hu vagy hu.generationdilemmas.com