1. szint: Összeköltözés

A legtöbben ezzel kezdik a szokásos randi-zavar-szex-zavar-intimitás-kicsizavar vonal után. Aki nehezítést akar, az csinálja úgy, hogy két teljesen felszerelt lakásnyi cuccot zsúfol be az egyikbe, ahol pusztán a móka kedvéért több generáció múltjának darabjai is el vannak rejtve itt-ott, érzelmi kötődésekkel, lehetetlen fizikai méretekkel és nem kevés csontvázzal a szekrényekben. Bizarr játék, de ha senki nem kapja le a nappali falát díszítő kardot, hogy a másik ellen forduljon vele, akkor ez a szint pipa. (Később szerencsére a kard is lekerült.)

2. szint: Nyaralás

Ha a pár egyik fele arra vágyik, hogy egész nap a tengerparton heverésszen, a másik viszont minden egyes napot reggel héttől este kilencig betáblázna az előzetesen alaposan átgondolt és kiválasztott programokkal – akkor célszerű megfontolni a külön nyaralást. Ha viszont sikerül pont azonos mértékben elegyíteni a pancsolást az autós barangolással, a shoppingtúrákat a kulturális programokkal – akkor már csak azt kell kitalálni, hogyan szereztek még több pénzt még több nyaralásra. Viszont szerintem a nyaralás az, ahol nem szerencsés komoly kompromisszumokat kötni, főleg, ha nincs havonta egy heted kipihenni a dolgos hétköznapokat. Ha nem jó együtt pihenni... az szar. Menthető a helyzet társasági nyaralással, külön töltött idővel, a lényeg, hogy nyaraláskor tényleg mindenki érezze jól magát.

3. szint: Esküvő

Vannak, akik szerint ez a menyasszony nagy napja. Mások szerint meg be kell vonni a családot is, főleg, ha ők adják a pénzt. Megint mások szerint nem számít a papír. Szerintem ez az első nagy próbatétel, mert ebben minden benne van: a gyerekkorból hozott alapok, a jelenlegi elképzelések, az anyagi felelősségvállalás, milliárd piszlicsáré konfliktuslehetőség, és az, hogy végül kiről szól az úgynevezett „nagy nap”. Merthogy ezen a szinten csak akkor lehet valóban átjutni, ha a párról szól, ha ők jól érzik magukat (nem csak a menyasszony), és mégis úgy sikerül kikeveredni belőle, hogy senki (beleértve a szűk családot is) nem olvashat senki fejére semmit két évvel később. („Apám adott egymilliót, és csak annyit kért, hogy hívjuk meg a Gizi nénit, te meg elsőnek őt húztad le, amikor az esküvőszervező, akit amúgy is utáltam, elkezdte, hogy szűkítenünk kell a vendéglistát a rohadt ruhád miatt.”) Persze nem lehet mindenkinek olyan menő esküvője, mint nekünk (14 fő, semmi extra, mindent mi intéztünk, csokrot kötöttünk, papírdíszeket hajtogattunk, éjjel rohangásztunk az italokért, reggel az ételekért, a szertartás után levest mertünk a lakásétteremben, fotóztunk, ettünk, ittunk és csak a legfontosabbakkal osztottuk meg az egészet).

Mindenkinek olyan esküvője lehet, amilyenre ő vágyik, feltéve, hogy a két házasulandó fél meg tud egyezni abban, mire vágyik. Ha igen, akkor ez a szint is megvan.

4. szint: Jön a gyerek

Induljunk ki az ideális helyzetből: egy akart és várt gyermek érkezik a megfelelő pillanatban a megfelelő helyre. Ez sokat segít ezen a szinten. Amikor úton van a baba, minden leendő szülő meg van győződve róla, hogy a megfelelő felkészülés a dolgok kulcsa (kórházi pakk, babaszoba, babakocsi, tervek szövögetése). Ennek megfelelően rohangásznak, mint pók a falon, hogy minden szir-szar a helyén legyen, ki legyenek vasalva a kisruhák, be legyenek készítve a pelenkák, gyógyszerek, zenélő játékok és plüssök. Hogy amikor meglesz a baba, akkor már csak vele kelljen foglalkozni. És ez végül is teljesen megfelelő teljesítése a szintnek. De azért halkan megsúgom, hogy hiába hisszük azt a lilaködös készülődésben, hogy ez a kulcsa az első napok nyugodt összerázódásának. Mert nem ez. Az első kulcs maga a baba, hogy ő hogyan viseli az óriási változást, ami végbemegy a kis életében. A második meg a nyugodtság (és persze sok anyukát megnyugtat egy vasalt ruhákkal megpakolt szekrény). És megdöbbentő, de a baba születése után is lehet vásárolni, vasalni, pakolni. Sőt, elég hamar kell akkor is, ha a születése pillanatában minden készen állt.

Viszont hasznos, ha az 56-os és 62-es bodyk válogatása mellett arra is jut idő és energia, hogy átbeszéljétek: a leendő anyuka és apuka mit gondol, kinek mi lesz a szerepe szülőként. Nem elhanyagolható, hogy a férfi azt gondolja-e, hogy a gyermek ellátása női feladat, és ő majd csak a fociedzésre szállításnál száll be. Vagy azt várja-e, hogy mindent közösen csinálnak, és nem szalad világgá egy kakis pelenkától. Ha mindenki így látja, és a nő sem tart attól, hogy a gyermeke apja nem elég gondoskodó vagy ügyes egy újszülött ellátásához, akkor máris haladó szintről indultok, ami elég menő (és sajnos nem elég általános).

5. szint: Felújítás

Sok családban, ha jön a gyerek, akkor előtte túl kell esni a felújításon/átalakításon is. Nyilván ha egy lakást eddig szinte csak alvásra használtak, akkor érdemes átgondolni, vajon többnapos ott tartózkodásra alkalmas-e. A miénk nem volt, úgyhogy belevágtunk az 5-ös szintbe. Aminek nagyjából 1000 buktatója van, például az, ha csak a pár egyik felének vannak jó ötletei, csak az egyik dönthet a pénzügyekről, vagy ha csak az egyiket érdekli a fal színe, és csak az egyik képes minden rohadt hétvégén az IKEA-ban baszni a rezet. Ha a kipakolás női munka valaki szerint, a mesteremberekkel meg nem beszélhet, csak egy igazi férfi... akkor ott van baj. Vagy lesz. De egy felújítás során a legnagyobb probléma, ha nem tudtok röhögni magatokon és egymáson. Mert tényleg idegőrlő az 1000 jelentéktelennek tűnő döntés (mondjuk, a szegélyléc kiválasztása és a csempeminta pozicionálása), a csúszó munkálatok, a kis pénzügyi katasztrófák.

6. szint: Itt a gyerek

Amikor megérkezik a csemete, az többek között azért sokkoló, mert kiderül, hogy az időről alkotott korábbi képetek teljesen megváltozik.

Mert lesz valaki, aki ugyan gyakorlatilag tökéletes, és jó esetben elég sokat alszik, de MINDIG ott van.

Ezzel a helyzettel magadban és a párkapcsolatban is kell kezdeni valamit. Persze könnyebb, ha magabiztos vagy, vannak gondolataid a nevelésről, és ezek összhangban állnak a gyermek másik szülőjének az elképzeléseivel. Egy jó gyermekorvos és egy (vagy több) támogató nagyszülő pedig iszonyú sokat segít, de a kicsi és nagy döntésekben akkor is csak ketten maradtok. Ami elég kemény eleve, de még keményebb, ha nem értetek egyet. 

És ráadásul ennek a szintnek a teljesítése évek múlva derül ki. Mondjuk, vehetjük teljesítettnek, ha a gyermek kétéves korára mindenki megtalálta azt a szerepet a családi egységben, amivel rendben van. És akkor mi már kétszer megvagyunk.

7. szint: Családi nyaralás

Egy dolog az élvezetes nyaralás kettesben, meg még egy a családi hétköznapok megugrása nagyobb drámák nélkül... de akkor fenyegetően elkezd közeledni a nyár, és menthetetlenül kiderül, vajon lehet-e nyaralás az a szülőnek, ahol a gyermeke is jelen van. Én töretlenül hiszem, hogy igen, azt pedig megtapasztaltam, hogy a csecsemőkor utáni kis visszaesést leszámítva, egyre könnyebb összehozni mindenki igényeit. Ezen segít, ha mindenki lelkes és kompromisszumokra kész – korának megfelelően (vagyis a felnőtt résztvevők úgy 1000 százalékban). Itt már nem opció, hogy a nyaralás a ti pihenésetekről szóljon, de jól szórakozni még lehet. Van, akinél az ideális nyaralás receptje úgy kezdődik, hogy „hagyd a gyereket a nagymamánál. Vagy vidd a nagymamát is”. A lényeg, hogy minden résztvevőnek pihenés legyen valamennyire, beleértve a nagymamát is. De arra azért senki ne számítson, hogy olyan lesz, mint „régen”. Ez nem az a játék. Ha egy szinten már túljutottál, nem mehetsz vissza. Lásd a következő pontot:

8. szint: Ez már mindig így lesz

Ez a legkeményebb szint: amikor rájössz, hogy minden változik, de akik bekerültek a kis csapatodban, már mindig benne lesznek. A gyerekek nőnek, új játékot kezdenek, de mindig ott lesznek a te pályáidon is. És ugyanez igaz a férjre. Sőt, az anyósra, apósra, sógorra is. Ahol közös csemeték vannak, ott még a válás sem jelent game overt a plusz szereplőknek.

Persze ideális esetben szó sincs válásról, inkább arról, hogy alig várod: végre egy kicsit kettesben legyetek a pályán (vagy a lakásban).

A lényeg, hogy pályák és szintek jönnek-mennek, de a játékosok elég fixek.

És tudod, mi a legjobb? Ha kiképeztétek magatokat mindenből, kemény küzdelem árán túljutottatok mind a 8 szinten... akkor álljatok meg egy picit, ünnepeljétek magatokat, ha eszetekbe jut, mert ez amúgy mind nem jelent semmit. Ugyanis jön a következő pálya, és az eddig összegyűjtött pontok bármikor elveszhetnek. A fő csapattagok simán mellékszereplők lehetnek szinte bármikor. Szóval szerintem a szerencse mellett (amit praktikus már az elején beszerezni) egy járható út van: szarni a pontokra, és boldog pillanatokat gyűjteni.

 Tóth Flóra