Tökéletes az új lakás. Nem is hangos. A vizes árnyalatú festmény illik a kék takaróhoz, amivel az ágyat takarom, a barna, retró bútorok tökéletesen egészítik ki a nappalit, és még bárszekrényünk is van, ami régi vágyam volt. A ginek között egy antik gyógyszertári üveg, vázának használom, kiszáradt mákgubókat tettem bele, szerinted ez is szép. 
Szerinted jó az ízlésem.
Szerintem is.

A bumfordi szekrényre szobanövényeket képzelek el, már vettem egyet hétvégén – csak még megfelelő kaspót nem találtam –, agglegénypálma (félárnyék, kéthetente locsolás, amennyire igénytelen, annyira hálás). Azt mondják, sokáig bírja, és az jó hír, mert bárhogy figyelek, képtelen vagyok életben tartani bármit, ami szerves. A fekete üvegasztalon viszont művirág van, bár tisztára olyan, mintha élne. 

Szerinted hülyeség minden héten új virágot venni.
Szerintem is.

Amiatt külön boldog vagyok, hogy a hónapok óta gyűjtött befőttesüvegeknek végre helye van a konyhában. Granolás tégely, natúr zabos tégely, vörös áfonyás tégely, brazil diós tégely, kesus tégely, kókuszpelyhes tégely (nem összekeverendő a reszelékkel), és akkor fel is soroltam a reggeleink hozzávalóit. A natúr mandulatej az nem tégelyben van, de most, hogy mondod, majd annak is veszek üveget. 
Szerinted mániám a pakolás.
Szerintem, ha minden rendszerezve van, akkor lehet hatékonyan dolgozni.

(Még a fehérneműknek is vettem belső elválasztó fiókokat a fiókos szekrénybe – így most már duplán fiókos –, hogy ha kinyitom, akkor csukott szemmel is be tudjak nyúlni a gondosan kiválogatott és összehajtogatott bugyikhoz meg zoknikhoz. A tiéd a bal alsó, hányszor mondjam el.) 

 

A fürdőben nem volt törülközőakasztó, amit pedig vettem, azt rossz helyre ragasztottam fel, kicsit ferdén áll, és kinevetted, hogy miért nem vártalak meg vele – mondjuk, annyira ismerhetnél már, hogy türelmetlen vagyok. 
Szerinted nem vagyok türelmetlen.
Szerintem meg túl elnéző vagy velem. 

A kávét minden reggel én főzöm, jóval hamarabb kelek, néha beviszem az ágyba, bár az ízesített kávét ki nem állod, „Az egész egy nagy szemfényvesztés” – mondod, én meg: „lehet akkor menni, rendes kávét venni”, aztán nevetünk. Reggelit is csinálok, neked rántottát, nekem meg maradnak a magok, bogyós gyümölcsök, kókusz és granolák, mert nem eszel ilyen hülyeségeket, pedig szerinted nagyon szépen tálalom még a reggelit is.
Szerintem elfogult vagy velem.

Esténként az asztalnál ülsz, onnan dolgozol, én a kanapén, meccs megy szerdán és csütörtökön, néha zsörtölődöm miatta, a néhánál gyakrabban szólunk egymáshoz, a gyakrabbannál többször adunk egymásnak csókot, és szerinted ez már túl nyálas is, úgyhogy abbahagyom. 

Szerinted minden jó.
Szerinted nem változtatnál semmin, leszámítva néhány kis körülménybeli apróságot.
Szerinted remekül főzök.
Szerinted kedves vagyok. 
Szerinted ez maradhatna így is, el tudnád viselni.
Szerintem én is így vagyok ezzel az egésszel. 

Szerintem még jó sokáig foglak kiborítani az ízesített kávéval és a pakolási mániámmal, meg azzal, hogy az ágyneműnek örökké illatosnak kell lennie, és hogy túl sokszor puszilgatlak, meg mindennap porszívózok, olyankor is, amikor meccset nézel, vagyis néznél, amivel amúgy nekem semmi bajom nincs, még akkor se, ha nem értem, mit lehet nézni azon minden héten.

Szentesi Éva