Fiatalon még az összeköltözés volt minden kapcsolat non plus ultrája, aki ezt meglépte – házassággal vagy anélkül –, annak minden barátnője szerint „bejött az élet”. Hiszen a közös otthonteremtés olyan romantikus, bútoráruházakban andalgás, férfias polcszerelési munkálatok, konyhacsinosítgatás, és még sorolhatnánk. Mi köthet annál jobban össze két embert, mint hogy közös a lakáshitelük – ebből már nem szabadulsz –, az étkészletük, és egy helyen laknak, szinte minden életterüket megosztva egymással? Mi baj lehetne mindebből? Sorolom.

Amit nem akartál tudni

Amíg csak hétvégente vagy együtt a másikkal, vagy hétköznaponként is csak néha, addig nagyon könnyű megőrizni mindenkinek azt a képet, amit szeret a másik felé mutatni. Aztán jön a meglepetés néhány hétnyi összeköltözés után: te rágod a körmöd, te meg túl sok bort iszol, te horkolsz, te egy hétig nem mosogatsz, te túl precíz vagy, te meg kanapékrumpli, te hajnalig kisautókat raksz össze, te meg a kutyával alszol, te este rágyújtasz a kádban, neked meg mindenhol ott a szőröd, te sose takarítasz, te ezt a szart nézed órákig...  és még sorolhatnám. A másik fura szokásai vagy cukik... vagy nem. De akkor nagyon nem, és ezen a ponton már igen nehéz kihátrálni, hogy bocs, én nem így gondoltam. Mert nem csak egy bőröndbe dobálhatod össze a cuccodat, hanem rögtön bérelhetsz teherautót is, ráadásul rossz esetben hirtelen lakást sem találsz, és mehetsz vissza anyádhoz.

 

Területkijelölés

Két erős akaratú, független embernél előfordul, hogy úgy jelölik ki a lakásban a területeiket, mint a kan kutyák. Jó, pisilni nem ér a drága bútorokra, de vérre menő veszekedések zajlanak azon, kinek hány szobája van, ki rendezi be a konyhát, most akkor hol tároljuk a bicikliket, meddig jöhet be a macska, milyen legyen a tapéta, és kinek lesz több szekrénye. Ha nem egyezik a kétféle ízlés, vagy az egyik fél mániákusan ragaszkodik a saját térhez, már az ego nagyságáról lehet emelt hangon értekezni: kinek jár több rész a lakásból, milyen alapon, és az pontosan hány négyzetméter. Jobb mindezt elkerülni azzal, hogy neki se vág az ember. Én személy szerint nagyon örülök, hogy nem kell olyan hálószobában aludnom, ami tele van zsúfolva számítógépekkel és más zúgó kütyükkel, mert a párom nélkülük nem érzi teljes embernek magát. A dolgozószobámban is addig terpeszkedek, amíg a kanapém ér, és nem rúgok bele hatodszor a súlyzókészletbe vagy a becses trófeákat védő vitrinbe. Arról nem is beszélve, hogy egy veszekedésnél a közös otthon esetében nincs hová dúlva-fúlva elvonulni, maximum a közös ágynemű egyik felét vonszolhatod ki sértetten a kanapéra.

Ki fizet, mit, és miért?

Sarkalatos kérdéshez érkeztünk, ami akkor igazán nagy csapda, ha szerelemmel telve a tervezgetés időszakában mindketten nagyvonalúak voltatok, vagy épp hazudtatok. No meg nem is feltétlenül divat manapság minden forintnyi jövedelmünket a másik orrára kötni. Ebből aztán remek viták kerekedhetnek. Ha az egyik fél többet áll a cechből, mert magasabb a fizetése, a másik kitartottnak vagy kiszolgáltatottnak érezheti magát, mindent elfelezni gyerekes hülyeségnek és akadékoskodásnak tűnik, a boltban a számla felett összeveszni meg olyan amatőr dolog. Szerintem mindenkinek maradjon meg a saját bankszámlája, és egy közösre utaljanak annyit, amennyibe a havi bérleti díj, hitel vagy rezsi kerül, minden másra „ott a Mastercard”.

 

Vége a szexnek

Ami izgalmas lángolás az elején, az törvényszerűen parázzsá szelídül az évekkel, ezt mindannyian tudjuk. Szerintem viszont az összeköltözés egy nagy kancsó víz az egészre. Még nem volt olyan együttélésem senkivel, ahol ne lett volna ritkább és unalmasabb, sőt a végén rutinszerű a szerelmeskedés azután, hogy egy fedél alá kerültünk. Jó, az elején még megünneplitek, hogy összeköltöztetek, és felavatjátok a helyiségeket – legalábbis jó esetben, rossz esetben a dobozolástól fáradtan kómába zuhantok két hétre, utána meg már úgyis mindegy. Vagy épp ekkor derül ki a másikról, hogy egyébként aszexuális, és havi egyszer neki eddig is elég volt, vagy a hétvégékre fenntartott libidó azzal jár, hogy hétköznaponként rád sem néz. Jön a „fáradt vagyok”, a „fáj a fejem”, a „korán kelek, hagyjál”, meg a „kacsamintás a pizsamád” mindkét oldalról, hiszen tudjuk, hogy a másik holnap, meg holnapután, meg azután is ott lesz, akkor meg minek itt kapkodni? Ha pedig feldobnád valamivel a langyos állóvizet, fehérneműs szatyorral a hónod alatt surranva közölheted a pároddal, hogy most ne jöjjön be a fürdőszobába, és utána legyen szíves meglepődni – ehh.

 

Kiábrándult összegzésnek hangzik egy csalódott nőtől, pedig higgyétek el, egyik sem vagyok, épp szerelmesen ülök egy jó kapcsolatban, és ha minden így megy tovább, boldogan élünk, amíg meg nem halunk – két külön lakásban.

 

Polgár Lili

Képek: ITT, ITT, ITT