–

– Éééédesem, megjöttem!

– Szuper, épp idejében, mert a gyerekek már annyira lezúztak, hogy azt sem tudom megmondani, hogy áll a ciklusom, és mikor volt utoljára akció a fesöndéjszen.

Három gyereket terelgetünk, kettőt én adok bele, egyet ő hozott, patchwork-családként (is) húzós estéink vannak. Mindketten imádjuk a gyerekeket, na, de az etetés-fürdetés-altatás kör minden áldott este pontosan ugyanolyan, mint egy soha véget nem érő, örökké tartó pajzsmirigybetegség… sok nevetéssel és még több sírással.

Kitereljük a gyerekeket a konyhába, megy a vita, kinek milyen tányér jutott. Mindhárom lány. A legnagyobb teljesen kiszámíthatatlan. Hol rebegő pillákkal, kedves mosollyal az arcán néz a semmibe, esélyesen Imikére gondol, hol tombol csak úgy, „mert de, és kész”. „Iszonyú szar élete van”, mert alig nyolcévesen még nincs mobilja, sem tabletje, csak laptopja. A középső épp csak tizenhat fokkal reagál hevesebben az átlagnál, ha valamivel gondja van, egyébként állati édes. A kicsi igazi cukiságágyú, nemrég kezdte a dackorszakot, ő nem szemtelen, nem tombol, csak elfekszik keresztben a földön mutató- és középső ujját szopizva, és azt skandálja röhögve, hogy „nem”.

Előkészítem a felvágottakat, vágom a zöldségeket, a pasim szeleteli a zsemléket. Ahogy mögé kerülök, alaposan megnézem a hátsóját. Eléggé bejön, imádom nézegetni, simogatni még inkább, szeretem a testét, az illatát a legjobban, de fogalmam sincs, mikor láttam őt utoljára meztelenül, és rettentően hiányzik. A Családi kör, ebből a szempontból minimum szar ügy.

Ölni tudnék egy ötperces numeráért vele a mosógépen, de már egy kétpercessel is beérném, pedig alapvetően igyekszünk résen lenni, és kihasználni a lehetőségeket.

Igazság szerint nem ritkák az együttléteink, csak visszafogottak, elfojtottak, gyorsak és gyerek-kompatibilisek. Nem a szex hiányzik, hanem az intimitás.

A gyerekek ülnek az asztalnál, mi pakolunk. Nézek rá, megcsókolom a nyakát, cirógatni kezdem az arcát, nyünyörgök cukin (ja, nem), rebegtetem a pilláimat, hirtelen mindenki elhallgat. Ő hatalmasra nyílt szemekkel néz rám, de már legalább ott van az huncut kis csillogás a szemeiben. A gyerekek mindhárman csak pislognak, felváltva nézünk rájuk és egymásra, nagyon nevetünk. Pakolászni kezdek a hűtőben, a lányok végre vacsoráznak. 

A pasimmal van egy isteni finom, kedvenc svájci csokink, kerek, az a smárolós darab. A legjobb pillanataink kötődnek hozzá, amikor az előkerül, kivétel nélkül vagy nagy a szerelem, vagy kicsi a bánat. Előrántok egyet a szekrényből, lobogtatom előtte pajkosan, tudjuk, mi lesz. Majd altatás után.

Megfürdetjük a lányokat, kezdődik végre az esti mese, ma mindketten nagyon várjuk a végét. Lenyomunk két mesét, elénekeljük közösen az altatódalt. Pörögnek a gyerekek, próbáljuk őket csitítani. 

Fél kilenc, kilépünk a gyerekszoba ajtaján, kivonulunk a konyhába, egymásnak esünk a félhomályban. Vágyom rá, vágyik rám, véééégre ösztönös minden, türelmetlenül gombolja ki a nadrágom, igyekszünk csendben lenni. Végre egymást érezzük, nem a napi szart, végre pár perc, ami csak rólunk szól. Halljuk, hogy ordítanak a gyerekek. „Szomjasak, baszki, szomjasak. Nem baj, még egy kicsit kibírják, nem hagyjuk abba, csak lesz valahogy”. Nettó hat másodpercen belül halljuk a dühösen közelítő lábacskák kopogását a parkettán, szétrebbenünk. A középsőnek kakilnia kell, és ez bizony csak apával megy.

A pasim negyven percen át könyörög a gyereknek, hogy fejezze már be a nagydolgát végre, idő van, aludni kell. Visszakíséri, mindenki vízszintesben, megint csend van.

A konyha nem biztonságos, a fürdőben büdös lett, a francért nincs még egy szint. – Figyi, menjünk ki a lépcsőházba.

– Nemááár, drágám, megvesztél, bárki jöhet!

Végre ráveszem, épp lopakodnánk ki, amikor halljuk, hogy beszélgetni kezdenek odakinn, és valaki felfelé masírozik. Mindketten egyszerre kezdünk a lakásban járkálni, nézzük, hová bújhatnánk. Még nyár van, ott az erkély, menjünk oda. Épp készülődünk a kétperces akciónkra, amikor átjön a nappaliba a legkisebb, félálomban tántorog, engem keres, hogy elmondja: szeret. Megsimogatom, visszakísérem, nem hagyja magát, lefekszik az ágyunkba… és csorgó nyállal alszik el azonnal keresztben.

Nagyon nevetünk, kinyitunk egy üveg bort, megbeszéljük, hogy ez ilyen, de azért a család meg a párkapcsolat nem ugyanaz, hátradőlünk, mindkettőnknek hiányzik az intimitás. Legközelebb fixen nem csesszük el a dolgot: éjszakára odahívom a bébiszittyót, Airbnb-n kiveszünk egy lakást, rendelünk ételt, és spontán szexelünk akkor és ott, ahol jólesik, olyan hangerővel, ahogy tetszik. Fixen nem kerül többe, mint a kanapén az „agyásszal” arról beszélgetni, hogy miért mentünk el egymás mellett.

Ugye!

 Megyeri Gabriella

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Lopolo