– 

Pénzügyi szepukku

Végre nagy nyögve lenyomtam a szeptemberi évkezdéssel járó financiális harakirit, nagy taps jár(na) érte, hiszen még nem kopott fel az állam! A gyerekeknek van új tornafelszerelése, vasalt fehér inge (amit nagyon remélem, hogy nem fognak kinőni galádul a következő megpróbáltatásig, azaz az október 23-i iskolai ünnepségig, mert akkor egész biztos, hogy kénytelen leszek őket agyoncsapni). Megvettük a tankönyveket is, amikért fizettem ugyan, de mégsem szabad belefirkálni – mondjuk, ezt a húzd meg-ereszd meg módszert többszöri nekifutásra sem sikerült megértenem. Kicsit sajnálom, hogy a gyerekeim már nem fogják tudni, micsoda művészeti potenciál lapul a tankönyvek eská kidekorálásának, azaz személyre szabásának unaloműző tevékenységében. Én a mai napig emlékszem az egyik remekművemre: egészen sportossá sikerült varázsolnom egy rápingált motorcsónak segítségével a Madame Recamier a róla elnevezett bútordarabon című képet. Ezen kívül beruháztunk nyolcvanháromezerötszáztíz színes, HB-s, 2B-s, 4H-s, F-es, B-s, radíros, szagos, háromszög- és paralelepipedon alakú ceruzákra, amikből egy bő hónap elteltével legfrissebb leltáram alapján egészen pontosan három darab maradt. A két gyereknek. Összesen.

Mindemellett túlestünk az éves egészségügyi szűréseken is, szemészet, nőgyógyász, ortopédia, kinek mit, ugye, amiket persze jó nagy botorság volt éppen szeptemberre időzítenem, de sebaj,

így mulat a magyar, ami pénzét nem a papírboltban veri el félfamentes hulladékokra, azt az orvosa kezébe nyomja, hogy legalább annak ne legyenek anyagi gondjai.

Derült (jellegű) égből...

Szeptember 30-án így döglöttem le a kanapéra, kiszipolyozva, kizsigerelve, de legalább abban a biztos tudatban, hogy a nehezén túl vagyok, amit be kellett fizetni, ki kellett csengetni, le kellett perkálni, azon én már mind-mind be, ki, le és túl vagyok. Épp az üvegből kifacsart sütőrumos poharam után nyúltam volna mindezt megünnepelendő, amikor felbukkant a félhomályban az egyik csemetém, majd lazán közölte, hogy kéne kétszer kétezer ötszáz, szigorúan borítékba csomagolva, felcímkézve, tollaslabdára, meg kosárra, de ne idegeskedjek, mert ez most csak azért ennyi, mert szeptember az csak fél hónap volt edzés szempontjából, októberben ennek nyilván a duplája lesz.

Érvelésemet, miszerint a borítékokat és a tartalmukat már eltapsoltam a rendelőkben, gavallérosan eleresztette a füle mellett, főleg azért, mert már vette a levegőt, hogy tovább sorolja: a zongoraórára is kéne egy tízes, meg a szolfézsra pár rugó, osztálypénz négyezer per fő, és ha már itt tartunk, zenebohóci tanulmányait kibővítené egy kis gitártanulással is, de ne legyek azonnal olyan zabos, mert gitárt azt nem kell azonnal venni, tök ráér a jövő héten. A haver pedig dobolni kezdett, abba is frankó lenne belekóstolni, részben a ritmus miatt, meg hát állítólag a dobosoknak vannak a legjobb csajai. Vagy nem, de ez most a mi szempontunkból tényleg másodlagos, és ha még egyszer olyan tikkelősen nézek rá, akkor ő már tényleg nem fogja tudni, hogy hihet-e nekem, vagy sem. Hiszen épp egy hónapja szónokoltam nagy lendülettel a vacsoraasztalnál egyfajta évnyitós beszéd 2.0-ként, hogy ez az az év, amikor nem kell felvételiznie, úgyhogy használja ki a szabadságot, és próbáljon ki mindent, amihez csak kedve szottyan, és a csövön kifér.

Halálhörgésemre és kétségbeesett hápogásomra a másik porontyom is odaoldalgott, de mint kiderült, nem a segítségemre sietve, hogy egy Heimlich-féle műfogással állítsa helyre a hirtelen sokktól kialakult szívritmus-zavaromat.

Az iménti borítékos diskurzusunkról eszébe jutott, hogy bizony neki is be kell ruháznia vívótőrre, meg sisakra, meg kellene majd vívózokni, vívónadrág, vívómaszk, vagy mi a halál. Egy biztos, nem lehet csak egy kis fekete szemfedővel elintézni a dolgot, mint amilyen a Zorrónak van, hiába ajánlgatom alternatív lehetőségként, csak a szemüket forgatják bőszen, hogy már megint milyen ciki vagyok. És ha már itt tartunk, sürgősen fogadjak mellé angoltanárt is, de nyugi, tök ráér azonnal, vagy legkésőbb tegnapelőtt, mert neki egy, de legkésőbb másfél év múlva nyelvvizsgázni kell, hogy aztán belekezdhessen a következő nyelvbe. Apropó, következő, klassz ez a vívás, de keresztedzésként ezúttal művészi tornázna, de nyugika van, a flittereket és a pávatollat ráérek október közepe felé megvenni.

Sütőrum: ON

Én meg mi mást tehetnék ezek hallatán... magam elé húzom a laptopot, majd erőt merítve az utolsó korty sütőrumból, felteszem a vesémet, és ha már ott vagyok, a tüdőmet, a méhemet és a májamat is az e-bayre.

Hiszen a gyerekek pallérozása nem állhat meg, most fiatalok és rugalmasak, most kell kipróbálniuk mindent, hogy aztán később pontosan tudják, mivel is szeretnének foglalkozni.

A padlásra felhordott kosárlabdák, a pingpongasztal, a búvár- és cserkészfelszerelés, a brácsa, a nagybőgő, a karateruha, a kotta- meg a festőállvány, a jazzbalettos tüll, a sílécek, a snowboardok, no és a stoplis cipők pedig – kis kreativitással – majd milyen jól fognak jönni farsangkor! Legalább arra nem kell majd költeni. (Persze, persze, francokat nem. De hol van még a február!)

Fiala Borcsa

Kattints az alábbi linkre és nézd meg, hogy miként egészítheted ki 200 000 Ft-tal az iskolás gyereked osztálypénzét.

 

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/nata_zhekova