Így érdemes különórát választani egy ovisnak (ha egyáltalán…)
Vékony a határ az ingergazdag és a túlterhelt gyerekkor között
Az óvodáskorú gyerekek számára ma már tengernyi különóra és fejlesztő foglalkozás érhető el. Egy szülő könnyen érezheti úgy, hogy az óvodás időszak olyan szenzitív szakasz, amit mindenképp érdemes kihasználni bizonyos készségek elsajátítására, elmélyítésére. Más szülőknek segítséget jelenthet, ha egy-egy foglalkozáson kicsit lekötik az egyébként igen élénk, folyamatosan közös játékot igénylő gyereküket. És olyan felnőtt is van, aki fél tőle, hogy szülőként elmulaszt valamit, ha ebben az időszakban nem alapozza meg gyereke későbbi tehetséggondozását. Milyen lélektani sajátosságok jellemzik az óvodás korosztályt? Hogyan igazodjunk el szülőként abban, hogy mire van, és mire nincs szüksége a gyerekünknek? Ha foglalkozást választunk, mire figyeljünk oda? Sándorfi Réka pszichológussal, szenzoros integrációs terapeutával beszélgetett Kőrizs Kata.
–
Az óvodáskor legfontosabb „fejlesztő” tevékenysége a szabad játék
Amikor szülőként beosztjuk azt, hogy a gyerekünk mivel mennyi időt tölt, van pár szempont, amire érdemes odafigyelnünk. Ezekből az egyik az egyensúly megtartása, ami Sándorfi Réka pszichológus szerint manapság a legnehezebb. A szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy van egy határvonal a gazdag, érdekes, növekedést támogató gyerekkor és a túlterhelt gyerekkor között, ám hogy a gyakorlatban hol van ez a határvonal, azt a család saját működésmódja határozza meg.
Amikor ezt a kényes egyensúlyt keressük, az első olyan kérdés, amit érdemes magunknak megválaszolnunk, hogy családként van-e elég tevékenység nélküli időnk, és ez megfelelő egyensúlyban van-e azzal, amikor a feladatainkat végezzük.
Amikor kivontuk a napból az intézményben töltött időt, az utazással, evéssel, öltözéssel, megfelelő mennyiségű alvással, házimunkával, bevásárlással, valamint a képernyőzéssel eltelő időt (amennyiben egy családban van ilyen, és ide tartozik az is, amikor a televízió csak a háttérben megy), akkor nézzük meg, mennyi ideje jut egy gyereknek a családjával közös minőségi időre, játszótérre, a barátaira és végül az otthoni nyugodt, elmélyült szabad játékra. Ugyanis a szabad játék a három–hat éves korosztály legfontosabb tanulási tere.
„Egy foglalkozás bizonyos készségek és kompetenciák fejlesztését célozza meg, vezetett tevékenység, amely a gyerekektől önszabályozást, figyelmet kíván, szabályokat és feladatokat kell betartani, mindez pedig fárasztó és kimerítő. Ezzel szemben a szabad játék a külső szabályok helyett olyan belső szabályokat teremt, amelyeket a gyerekek maguk alkotnak meg a saját aktuális szükségleteik szerint. Ilyenkor tudnak »dolgozni« azokkal a gondolatokkal, érzésekkel és tapasztalatokkal, amelyeket az aktuális belső lelkiállapotuk határoz meg.
A szabad játék a gyerekkor legfőbb tevékenysége, amit külső céltól függetlenül, magáért a tevékenység öröméért végzünk.
Ebben az életkorban a szabad játéknak van a legnagyobb hatása a személyiségfejlődésre. Számos kognitív készség fejlődésére is, mint például a figyelem, a tanulási képességek, vagy a kreativitás csakúgy, mint a gyermek általános jóllétére. A szabad játék nem igényel irányítást, de időt és teret annál inkább” – magyarázza a szakember. Kiemeli, hogy
ha választunk is óvodán kívüli tevékenységet, arra lehetőleg heti egy, de maximum két alkalmat szánjunk,
hogy maradjon ideje a gyerekeknek mindarra, ami az életkorukban, a fejlődésük szempontjából a legfontosabb tevékenységük, vagyis a cél nélküli, önirányított szabad játékra.
Mielőtt foglalkozást választunk
A szakember szerint, amikor óvodán kívüli szakkörre visszük a gyerekünket, nagyon fontos, hogy mérjük fel, mi történik majd vele ott, és szülőként nyerjünk betekintést abba, hogyan zajlik az a foglalkozás, nézzük meg a saját szemünkkel is.
Óvodás korban ezek az alkalmak akkor lehetnek a mentális fejlődés szempontjából is kedvezőek (szemben a kontraproduktivitással), ha minél játékosabb formában zajlanak, a gyereket örömmel töltik el, az önbizalmát és azt az érzést erősítik benne, hogy ügyes (nem pedig korrigáló vagy fegyelmező jellegű a légkör), illetve a helyszínen létrejövő társas kapcsolódás is értékes a számára, jól érzi ott magát. Ha esetleg elkezdünk egy foglalkozást, és azt érzékeljük, hogy a gyerek idővel nem megy olyan szívesen, tehernek érzi, rendszerint inkább mást csinálna, vagy nagyon elfárasztja – ami megjelenhet önszabályozási, érzelemszabályozási nehézségekben is –, akkor ne erőltessük, és válaszoljunk az igényeire, legyünk érzékenyek a túlterhelés jeleire.
Fontos az is, hogy ha egy sport vagy valamilyen tevékenység iránt nagyobb elköteleződés alakul ki, akkor lehetőleg ne válasszunk mellé még egy másikat is, mert a gyerekek ugyan rendkívül adaptívak, és sokszor nagy bennük a megfelelési vágy is, de ez könnyen elfedheti a túlterheltséget, hosszú távon pedig sok nehézséget okozhat számukra.
Manapság a hagyományos értelemben vett különórán kívül rengeteg „fejlesztő” foglalkozást is hirdetnek. A társadalom egyes rétegeiben egyfajta divat lett az óvodáskorú gyerekeket folyamatosan fejleszteni, jóllehet, nem biztos, hogy mindig az a tartalma, mint aminek hirdetik, és az sem biztos, hogy a gyereknek egyáltalán szüksége van rá. A pszichológus azt javasolja, mindig ellenőrizzük, hogy rendelkezik-e a foglalkozást tartó személy a megfelelő végzettséggel. Arra is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben valóban fejlesztő foglalkozásról van szó, azt mindig meg kell előzze a gyerek egyéni képességeinek felmérése, megismerése, a szülőtől beszerzett információk összegyűjtése (anamnézis), és a fejlesztési célok és módszerek szülővel közös kijelölése, meghatározása is. Egy valódi fejlesztés minden esetben a gyerek egyéni igényeihez illeszkedik.
„Óvodáskorban egy fejlesztésen vagy foglalkozáson az a legfontosabb, hogy abban erősítsük meg a gyerekeket, amiben jók. Ez fog hozzáadni a legtöbbet ahhoz, hogy ők egészséges és boldog gyerekek legyenek” – mondja Sándorfi Réka.
És ha a gyerek otthon nem tudja magát elfoglalni?
A pszichológus tapasztalata szerint sok olyan szülő van, aki azért viszi hetente több foglalkozásra a gyerekét, mert úgy látja, „le kell mozgatni”: túl sok az energiája, esetleg unatkozik otthon, és ilyenkor destruktivitásba fordulhat a viselkedése.
A túl sok foglalkozásnak azonban több veszélye is van a szakértő szerint.
Egyrészt a destruktív viselkedés gyakran már eleve az idegrendszer túlterheltsége miatt jelentkezik, és így a gyerek számára ideálisnál több foglalkozás ezt tovább fokozhatja, ahogy a képernyőhasználat is.
Másrészt a gyerekeknek sokszor azért nehéz kialakítaniuk az elmélyült szabad játékot, mert nem áll rendelkezésükre hozzá a megfelelő tér és idő. A pszichológus kiemeli, a mai életritmus mellett egy dolgozó szülőpárnak nehéz ezt napi szinten megteremtenie, hiszen amikor mindenki hazaér a munkából, az intézményből, rengeteg a háztartási teendő, illetve nemritkán a szülők még otthon is dolgoznak.
Ugyanakkor azt is elmondja: ahhoz, hogy a gyerek elkezdjen egy szabad, saját örömére végzett tevékenységet, játékot, ahhoz az is szükséges, hogy a körülötte lévő teret és időt úgy biztosítsuk a számára, hogy abban szülőként, gondozóként valóban jelen lehessünk. Ez sokszor nem azt jelenti, hogy részt veszünk a játékban, hanem azt, hogy van elég időnk tevékenység nélkül, képernyő és kütyük nélkül, mert ilyenkor tudunk igazán családként összekapcsolódni, és ez teremt biztonságos teret a gyereknek is a szabad játék lehetőségére.
Sok szülő mondja azt is, hogy azért kell a gyerekeket ilyen korban foglalkozásokra vinni, mert „olyan az agyuk, mint a szivacs, és minél több információval vesszük körül őket, annál nagyobb előnyre tesznek majd szert az iskolában”. Azonban ebben az életkorban az idegrendszernek leginkább olyan információkra van szüksége, amelyeket a cselekvésre, mozgásra, felfedezésre való vágy motivál, melyben a saját tempónkban (saját fantáziánkat használva) tapasztalhatjuk meg a környezetünket, abban önmagunkat és a határainkat.
Ami pedig az unatkozó gyerekeket illeti, ezzel kapcsolatban Sándorfi Réka pszichológus a következőket emeli ki:
„Nagyon fontos, hogy a gyerekeknek legyen idejük unatkozni, hogy tanuljanak meg együtt lenni magukkal, a gondolataikkal és érzéseikkel.
Az unalom sok esetben nagyon termékeny talajra hullik, hiszen ennek köszönhetően tudja kitalálni a gyerek azt, hogy őt mi érdekli, mi teszi boldoggá. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a cél nélkül töltött egyéni és családi idő mennyire fontos a jóllétünk szempontjából!”
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Olha Romaniuk